Címvédő krónikások az asztal másik oldalán, forró kockadobások az asztalokon, óriásoknak méretezett pizzaszeletek és egy modern szerepjátékos igényeknek megfelelni kívánó kalandmodul … avagy nem lehet minden szerepjátékos verseny egyforma.
Szombaton ismét megrendezésre került a Schönherz kollégium hagyományos M.A.G.U.S. szerepjátékos versenye. Megtévesztő lehet a számozás, hiszen a kollégiumi kör nevével egyező rendezvénysorozat a ’80-as évek óta futó Pajkos Póni versenyek spirituális utódja. Örömmel láttuk, hogy idén már majdnem kétszer annyian gyűltek össze a csapatok mint legutóbb. Az ilyesmi jót tesz a versenyszellemnek.
Megérkezve a beléptetés és regisztráció után hamar realizáltuk, hogy ez egy izzasztó nap lesz: az épület nagyterme ugyanis a hangszigetelésnek köszönhetően szellőztethetetlen katlanná vált a nyári melegben. Bár a szervezők minden lehetséges módon küzdöttek ez ellen, ventillátorokat hoztak be és kapcsoltak be, ásványvizeket osztottak ki a csapatoknak és egy hűtőt is biztosítottak, a játék egyes pontjain ha nem harcoltunk volna kávéval és energia itallal a kábulat/bódulat méreg ellen menthetetlenül az asztalra borultunk volna.
A rövid megnyitó után megismertük mesélőnket Ádám személyében, aki mint kiderült a többek között a kalandmodul és a karakteralkotás megírásáért volt felelős. Előbbi milyenségére később térnék ki, utóbbi pedig már a verseny megelőző időkben is komoly fejfájást okozott. A korábbi versenyekhez képest olyan módon volt komolyan megszorítva a rendszer, hogy három komplett csapatkoncepciót is kidobtunk. Az olyan részek, mint az Af és Mf érték összegének kifizettetése pedig sok minden 2011-ben, csak játékosbarát nem.
Kellemes meglepetés volt azonban, hogy ezt értelmesen meg lehetett beszélni a mesélőnkkel. Ki is derült, hogy bizonyos elemek a saját, otthoni szabályaik alkalmazása miatt lettek így a karakteralkotásban megfogalmazva (például az nagyon mást jelent, hogyha ők otthon D20 kockával dobnak a tulajdonságokra, míg aztán a versenyen mindenki a hagyományos szabályokat követi). Ilyen és ehhez hasonló apróságokban volt eltérés a játékstílusunkban, mint amilyen az „amerikai stílusú próbadobás” (ha a mesélő dob helyetted próbákat), de a legfontosabban, a szerepjáték részben nagy volt az egyet értés.
Mindig is izgalmasabb a kalandot annak írójától hallani lemesélve. Sok apróság és plusz jöhet ki ilyenkor a legegyszerűbbnek tűnő modulokból is. A Karma pedig nem volt egy egyszerű kaland. Az alapvető konfliktusa ugyan egyszerűnek hat (szenilitással küzdő mániákus depresszióba süllyedt fővarázsló), de ez is maximum a majd’ tíz órás játékülés után kristályosodik ki. Addig azonban egy nagyon kellemes, modern igények kielégítését célzó szerepjátékos tour de france lesz. Erősen érződik rajta a jelenkori crpg-k és videojátékok hatása az erőltetett ’döntés-eredmény’ koncepcióval, amiről majd lassan egy külön cikket is írok szerintem.
Gyakorlatban ugyanis az egyébként frenetikus lapozgatós könyv felépítéssel rendelkező kaland (ha ez történt ezen a szálon folytasd a mesét, ha az történt, akkor a másik szálon, épp csak az oldalszámot nem írta oda) a játékosok számára egy egyszerűbb, hagyományosabb élménnyé változik így, ugyanis a párhuzamos szálak azonos értéket kell, hogy képviseljenek és így … hát … nos … sehol sem történik semmi kiemelkedően frenetikus. Jelen helyzetben elveszett egy láda … mert a depis varázsló elvitte … egy nemes megölette a másik fiát, hogy annak rossz legyen … és that’s all folks!
Nincsen ezzel baj, sőt, de egy tíz órás szerepjáték verseny végén kicsit kiábrándító, hogy TÉNYLEG csak ennyi munkált a háttérben. Az más kérdés, hogy addig viszont egy remekül megkonstruált, szinte színpadi forgatókönyv szerűen intelligens mederben zajlottak az előre elképzelt események és mérnöki precizitással csapódtak a kockák az asztalba. Csak az a plusz hiányzik kicsit a végén, amiért az ember leült játszani … a transzcendens élmény. De persze, lehet én vagyok kiégett és kihalt, ennyi kaland megírása és lejátszása után. (megjegyzés: a mesélőnk őszinte véleményt kért a kalandról, én meg amund vagyok)
A játék végén volt is egy külön rész az értékelőlapon, hogy szeretnénk ha ez a történet folytatódna. A mesélőnk ezzel kapcsolatban kifejezte kevés aggályát, hogy itt túl sok olyan háttérinformáció lett beleírva a kalandba, ami ezt megnehezíteni. A Krónikák olvasói már jól ismerhetik a jelenleg is futó Átkozott fészkekben kampány hogyanját és mikéntjét. Ezúton is izenem Ádámnak, hogy a kalandmodul elolvasása után nem találtam olyan információkat, amelyek egy tökös, vagány folytatását ne tennék lehetővé jelenlétükkel. Én személy szerint is szívesen játszanék egy folytatást, persze gyökeresen más karakteralkotással …
A verseny folyamán kiérkezett óriás pizzák ismét jó hatással voltak a morálra … ahogy mindig. A meleg és levegőtlenség ellenére is kitartottunk, sőt, az estébe érve már fel is éledtünk, ahogy odakint enyhült a hőség. Ennek hatására egészen rendhagyó módon negyed kilencig eltartott ameddig a pontozás lezárult és a nagyterembe összegyűltek a kitartó csapatok. A díjak asztala előtt a mesélők végül minden játékosnak odaadták az előre nyomtatott gyönyörű emléklapot, amit már a saját nevünk volt. Kifejezetten figyelmes dolog ez és mindig nagyon értékeljük.
Nagy örömünkre idén is sikerült elhoznunk az első díjat (Phoenix barátom megrökönyödésére). Ezúton is köszönöm csapattársaimnak, Ketnek, Komattrének és a „madárnak”. Sajnos idén nem tudtunk közös képet készíteni mesélőnkkel, de köszönjük Ádámnak a mesét és a kalandot is. Faternek illetve a Local Heroes gárdájának pedig az újabb szervezést. Remélem ők is úgy érzik hozzánk hasonlóan, hogy van és egyre több értelme van ezeknek a valóságból kicsit kirángató alkalmaknak.
Köszi az őszinte értékelés Ammund, remélem legközelebb tudunk tanulni a hibáinkból.
Ádám
Nagyon szívesen. Az említett külön cikkben feltétlenül szeretném majd példának hozni a kalandodat és ott még tovább boncolni. Megolvasva egyben nagyon jó kalandnak tartom és mint ilyen sokkal szigorúbb vagyok vele mint más mesélt/játszott írásokkal. Egy-két huszáros vágással, módosítással egy kultikus darab lehetne szerintem, de így is egy emlékezetes mű. 🙂
hmm… ezek szerint a meghirdetés is jobb volt, hogy többen gyűltek össze… 🙂
remélem ősszel majd én/mi is ott lehetünk… és nem lesz mindenféle Metalfest, mindenféle zenekarokkal, amit az ember fia meg akar hallgatni… 🙂
Az őszi versenyre már a nyáron tervezem elkészíteni a modult (tanulva a hibáinkból, hogy másfél embernek elég nehéz 3 hét alatt modult írni), így ha minden igaz, még érdekesebb és jobb lesz.
gyertek mindenképpen!
Ádám
Noh, a csonka Slae-Yeorth is megjelent rajta, bár kissé necces volt. Az eredeti 3 fő, akihez csatlakoztunk volna, munka miatt nem jelent meg, így más csapathoz kerültünk. Persze így egyeztetés nem volt karakterekkel. Amúgy nagy gond nem is lett volna emiatt. Ám szerintem a varázsló egy csapatban baromi játékromboló tud lenni. :S A sráccal amúgy nem volt gond, de a csatáink nagyon szánalmasak voltak emiatt. Egy szaros 4. szintű varázsló begyalult mindent. Tiszta gáz. Volt, hogy emiatt nem találtunk nyomokat, mert minden ellenfél elégett. 😛 Méghogy a bárd tápos… Meg kissé el is hülyültük a játékot, talán tényleg sok már az 5 fő. Azért gáz, mikor a leszállítottuk az elhunyt párbajhősünk gyűrűjét az apjának, s az rákérdezett: S mi lett a holttestével? Eltemettétek? Öhm,… hát izé, nem volt rá időnk, de a városőrök biztosan megtették. 🙂
S igen, a transzcendens élmény nekem is hiányzott a végéről. 6-ból csak 5.-ek lettünk brühü. Azért az jól esett, hogy a Km megdicsért. Tetszett neki a játékom a törpe bárddal, azt mondta nekem adta a legtöbb pontot. S így sem én lettem a legjobb játékos. Pedig tökre készültem. Versem is volt, meg képem, meg minden. :S
Amundéktól el se tudtunk köszönni, úgy elhúztak. Na de kérem ezt a felsőbbrendűségi komplexust. Az elsőknek már mindent szabad? 😛
Kedvenc momentumjaim:
Km: Ok, akkor a ló ára k6-1 arany. Én: S ha 1-est dobok ingyen van. Km: Igen. Én: Dobok, 1. 🙂
Varázsló: Akkor a törpe bárd lovával beszélek állatok nyelvén, hogy vadul fusson vele egy kört. Km: Dobj intelligencia próbát. Varázsló: 0, nincs meg. Km: a ló odapottyant eléd egy szép kupacot. Én: Megpaskolom a ló nyakát. Okos paci, máris kedvelem. 🙂
A légelementálokkal küzdünk, senkinek semmi fegyvere ami használható. Aztán a sámánpap kezdi el sorra áldani a fegyvereket. Addig a varázsló lövöldözi őket elemi földdel. Én: Hohó, akkor én is elkezdem őket földdel dobálni. Km: Nem sok hatása van, de értékelem a lelkesedést. Dobj támadót. Én: 96, 146. Km: Hm, dobj sebzést. Én: k6-on 5. Km: hát akkor megérezte. Én: Bah, minek ide áldás! 🙂
A szenilis varázsló mondja, hogy a feleségét mindig elveszik tőle, de amúgy már meghalt.
Varázslónk: Hát a feleségén esetleg tudok segíteni. Szeretné ismét látni?
Mindezt a pyarroni fehér páholy magas szintű varázslójának. 🙂
Khuri: érzem én, hogy ezt a hatból ötödik csapatok sértettsége mondatja veled és nem veszem zokon. 😉 A végére már nagyon nem voltunk fizikailag a helyzet magaslatán, az utolsó órában kábé már tíz percenként jártam ki a pizzát adagolni a kerámia angyalnak. Mikor úgy ahogy vége lett minden hivatalos dolognak már csak arra tudtunk gondolni, hogy valahogy még hazajussunk. Meg persze te is odajöhetsz. 😀
Huh, természetesen ezt nem tudtam, bocsesz! 😉 Akartam odamenni hozzátok, de ugye már nem találtalak benneteket akkor.
Sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni, mert kiváncsi voltam, hogy fogják fogadni a modult.
Amund: sajnos azért kellett a modult ilyen félig-meddig quest-esre megcsinálni, mert kellettek mérföldkövek, ami alapján a kaland teljesítését pontozni lehetett egy skálán. Persze kicsit öli az egészet, de sajnos versenyre sosem lehet olyan mesét csinálni, mint egy csapatnak 🙂
A lapozós könyv jelző egyébként elég találó, mondjuk én anno tízujjas módszerrel játszottam a lapozós könyveket :), amit itt nem lehet. Viszont azért lett ilyen a mese, mert mindig is untam, hogy teljesen lineáris szinte az összes versenymodul, és ezért folyamatosan úgy érzem, railroadoznak minket. Itt meg akartuk hagyni a választás lehetőségét, viszont azt is akartuk, hogy a választásoknak legyen súlya – akár encounter nehezítés, akár kimaradt infók, mert az életben sem lehet úgy cselekedni, hogy ne vállaljuk érte a felelősséget – lásd karma 🙂
Egyébként én voltam a fél ember, mint modulíró 🙂 a kalandötlet és a cselekmények terve származott tőlem, a doksiba kb annyit sikerült beleírnom, ami csak színesítés volt, és végül nem is tudom, benne lett-e: a főbb személyek leírása.
Azt nem tudom ígérni, hogy lesz folytatás (nem véletlenül Ádám írta szinte az egészet, nekem olyan sok időm nincs), különben is olvastátok már a modult, de hasonló stílusú modult lehet várni.
Én az Észak kalandorainak dicső társaságából írok nektek kik elnyerték helyüket az első hatban és nem kevesebb mint mint hatodik helyen végeztünk.
Én először voltam ilyen nagy találkozón és nagyon tetszett a kaland minden része bár kevesen voltuk a csapatban 4 fő a többiekkel szemben( akár 5 fő is) de így se voltuk túlontúl nagy hátrányban. Bár igaz hogy nem számítottunk nyereményre azért felkészültünk rendesen bár volt pár tapasztalatlan aki nem igazán csak az odaúton. A pontozásra a hangulattal és a karakterek kidolgozottságával és valósághű eljátszásával készültünk igazán. Az új törvénykönyvben volt egy csomó jellemábrázolás a Káoszról és mi onnan vettünk ötleteket szóval tréfásra vettük a figurát nem mintha ez máskor nem így lenne.
És bár szinte folyton harsány röhögés hangzott a mi sarkunk felől és jómagam varázslói képességeim nélkül változtattam a KM-et tehetetlenül röhögő bábbá és így zsebeltünk be helyben pár jó pontot csak későn vettük észre hogy ezzel szépen felemésztettük a KM-et. Így az egy idő után hirtelen mentálisan összeroppant és elment ( és vitte magával az összes jó pontunkat is).
De ha nem így történik sosem ismerjük meg Dávidot aki pontozóból lépett KM szintre és ragadott el minket ismét a kalandok világába és bár befejezni még így se tudtuk a modult nagyon közel jártunk hozzá. Egyébként szeretném szíves elnézését kérni az első mesélőnknek aki mikor elment már nemvolt beszámítható így nem is marasztaltuk hosszas bocsánatkérésekkel bár megpróbáltuk.
Szóval ha valaki eléri Balázst adja át a csapata varázslójának a bocsánatkérését.
De egyébként minden jó volt ne becsüljétek alá magatokat hiszen nem a fizikai háttér a lényeg és a meleg csak képzelet világa amit ti elég színesre varázsoltatok nekünk KÖSZÖNJÜK!!!