Ígéretem szerint majd négy témát veszünk sorra. Beleásunk a szerepjáték kiegészítések és rendszerek motorjába, összehasonlítunk két össze nem hasonlítható dolgot, elmélkedünk a karakteralkotásokról és meghatározzuk a reménybeli kalandmodulunk pontozását. Ezek már nem a kalandhoz szigorúan hozzátartozó elemek, ezek nélkül is teljes a mű. Abban segít, hogy a soron következő fejezetekben visszautalhassak majd rájuk.
Akik megolvasták kérésemre a Nomád Sámán kaszt leírását talán találkoztak érdekes dolgokkal. Az biztos, hogy az ott leírtak nem gyakran kerülnek elő egy játékalkalom során, de mégis feltételezi a játékosok és mesélők részéről, hogy ismerjék azokat. Ebben az esetben pedig ugyebár a kalandmodulírókat is obligálja. Mégis, a kaszt és még inkább a hozzá kapcsolódó vallás leírása több kérdést is felvet, mint amennyit megmagyaráz.
Közelítsük meg szerepjátékosan a kérdést, ejtsd: rendszerileg. Ad egyfajta magyarázatot a sámánmágia működési elvére és a szokatlan varázslási költségekre (Mp+Fp veszteség egyszerre) és önmagában egy játszható, érthető zárt hitvilágot ír le. Igen ám, de hogyha ez nem egy nomád-sámán szerepjáték akkor komoly gondban leszünk. Abban a pillanatban, hogy hozzá akarjuk illeszteni a M.A.G.U.S. Ynevét elszabadul a pokol.
Kezdjük azzal, hogy a rendszer eredetijében (Nagy Zöld) is létezett a sámán koncepciója. „Micsoda?” Kérdezed teljes joggal vagy rázod felém az öklöd, hogy hazudok. Esetleg a polcodhoz szaladsz és lapozni kezded az első három kiadás (?) valamelyikét. Valóban, ezzel a szóval nem illetik ott sem. De a világleírásnál több állam indítható kasztjainál is szerepel a „boszorkány” és „boszorkánymester”, amelyek nyíltan fellépnek az ilyesmi ellen (pl. Ilanor).
Hiba volna? A legkevésbé sem. Hogyha fellapozzuk a BM mágiáit hamar megérthetjük, hogy a vajákos mesterség, betegségek kezelése és rontások inkább egy sámán eszköztárába illenek, mint egy, a leírásokban élő villámmesterhez. Ilanori boszorkánymesterek eddig sem lepték el a játékalkalmakat és ezután is kíméljenek … nem kell félreérteni a rendszert.
Eljutunk a Második Törvénykönyvben megénekelt kaszthoz. Ez már mint említettem egy nagyon helyre valami. Más kérdés, hogy az itt bemutatott démoni világkép igen egyedi. Ha létezne egy olyan túlvilági démon aki MINDEGYIK ynevi sámán felett hatalmat gyakorolna akkor sokkal gyakoribbak lennének a Dúláshoz hasonló katasztrófák. Sőt, ez alapján szinte alig lehet elképzelni két olyan törzset, amelyik pikkelne egymásra. Legalábbis sokkal több kellene hozzá, mint valami szerelmi vagy vérségi perpatvar. Az írás sajnos nem foglalkozik sokat azzal a ténnyel, hogy a törzsekben (vagy ebben a specifikus törzsben) hogyan oszlik meg a hatalom. Nagy hiba …
Ahogy annak a hiánya is, hogyan viszonyulnak a nagyobb civilizációkhoz. Kicsit előreugorva hoznám fel példának a Tetemre hívás című kalandot. Itt egy olyan közösségről van szó amelyiket megoszt a shadoni hit térnyerése és a sámán szakrális hatalmát már rég letörték, de egyesek reménykednek a visszatérésében. Ez a mű azért is értékes, mert több kalandmester ötletelése és gondolatai alapján született meg, az eddig vázolt források alapján.
Az egyik következő állomása ennek a kasztnak kitérő, de fontos: a nomád harcos leírása a Rúna magazinban. Nagyon rendes kaszt, teszi a dolgát. Azonban említ egy olyan játéktechnikai elemet, a Névadást, ami a leírás szerint a sámán felelőssége és a törzs harcosainak mágikus védelmét alapozza meg vele. Mivel sem az MT, sem a Rúna nem jegyez külön Névadás rítust vagy mágiát … ez az elem ismét egy kiugró, önmagában álló eleme a rendszernek és a világnak is (ld. Barbár ME).
Utazásunk azonban nem ér véget. A Summárium megjelenésével azonban nem csak az orkok ereje nőtt meg, hanem konkrét említésre kerültek az ő szakrális támogatóik: az énekmondók és a sámánok. Fájdalom, a kiadvány milyenségét jól példázza, hogy a koncepció életre hívásán és néhány támponton túl nem ad meg többet. Az énekmondónak született használható ETK konverziója, de az igazi vadork sámán továbbra is vágyálom maradt (a vadork nomád sámán nyeh).
A M* rendszerének változásából azonban innentől kezdve teljesen kimaradt a sámán. Az ÚT a létező mágiák között nem sok teret ad neki, komoly ráhagyással lehetne csak besorolni egyik vagy másik címszó alá az MT-ben megfogalmazott egzotikus varázslatokat. Sőt, az összes későbbi kiadványban mostohagyermekként kezelt téma volt. A regényekben, ami felismerhető elem volt, az a MT szellemiségét vitte tovább.
El nem csüggedhetünk, hiszen az utolsó Rúna magazinba, illetve utána az interneten teljes hosszában olvasható volt Raoul Renier: Szerafizmus című cikke. A szerző a korábbi Pokol című regényébe már alaposan belopta magát a téma kedvelőinek a szívébe irodalmi háttéranyagként aposztrofált irománya pedig akkor és azóta is parázs vitákra ad módot. Nagy fába vágja ugyanis a fejszéjét az, aki abból asimovi metódussal egy szerepjátékos konzekvenciát akar levonni.
A legtisztább olvasata a szövegnek, hogy a szerafista egy külön kasztot érdemlő fenomén a M* rendszerében. Korántsem egy olyan végtelenül specifikus kasztot, mint a Nomád Sámán és olyan általános összemosást, amit a Boszorkánymester takar. Vajon képesek lehetünk már ebben a fényben a korábbi kalandötletünk szelleméhez szükséges világ- és rendszerkellékeket létrehozni a csapat számára?
A fent említett alkotó (vagy „mesterember”, ahogy önmagát szívesen nevezi) egyébként novelláiban is előszeretettel szerepeltet kimondottan szerafista karaktereket, akik nagyon távol állnak a puszták nyargaló népcsoportjainak füves embereitől. Az írásai iránti tisztelgésből szólt egy kalandunk Védtelen érckapuk címmel egy olyan fémszerafistáról, akinek a gyökerei valóban a puszták világából származtak. Méltatlanul elfeledett kalandmodul.
Persze említhetünk sok olyan hivatalos művet is, amit a fenti „tanulmány” ihletett és változtatta meg a démonokkal lepaktáló népekről kialakított képet, legalább egy kicsit. A téma ugyanis marginálisnak tűnhet a M* nagy egészéhez képest, de valójában olyan területeken is felüti a fejét a kérdés, amikre nem is gondolnánk adott esetben, de a játék közben órás vitákat fialhat. Ez teszi ezt a kérdést egy olyan jellegzetes sarokkővé, amivel egy kalandnak foglalkoznia KELL.
Mikor? Hogyha szerepeltet nomádokat, hogyha boszorkánymesteri szektát, hogyha démont, amelyik beszélhet is, hogyha barbár törzsek kerülnek be a képbe, hogyha felmerül a kérdés, hogy milyen mágiájuk van a fejvadászoknak, hogyha tűzvarázslókról szól a féma egy darabon. Ezek pedig csak a kis dolgok a Démonikus Ó-Birodalom említése mellett vagy a tipikusan M* vitatéma, a khálok szerepeltetéséhez képest.
Igen, ez a kettővel ezelőtti házi feladat megoldása. A konklúzió, hogy egy ilyen egyszerű kérdés alapvetően meghatározhatja a kalandod végleges formáját. A korábbi tanácsok figyelembevételével kell eljárnod és határozottan fellépni a kérdésben, eldönteni, hogy melyik álláspontot képviseled és utána amellett kitartva bemutatni játékosaidnak és mesélőidnek a kalandon keresztül a benned élő ynevi világot. Azt hiszem ennyi útravaló elég is lesz a következő alkalomig.