Utolsó alkalomhoz érkeztünk a kalandmodul írásról szóló cikksorozatban. Mivel mindent elmondtam már, amit érdemesnek tartok egy sikeres kaland megírásához ezért úgy gondoltam, hogy ezt az alkalmat nem unalmas összegzéssel vagy ismétléssel töltenénk, hanem megérintjük egy kicsit hobbink ezen szegletének a mélyvízét is. Szóval óvatosan.

Utaltam már korábbi cikkeimben erre a témára, de tudtam, hogy nem kerülhető el, hogy minden mást letudva kitérjek rá külön, ezért sem bonyolódtam bele eddig. Túl azon, hogy mi ihletett állapotban örülünk és mesélünk és sikerül is, tényszerűen képesek vagyunk ugyanezt átszuszakolni kalandunk mesélőjének szűrőin ilyen-olyan tükrökkel, mégsem elég …

Ahhoz, hogy az asztal körül (aminél jóllehet mi sohasem ülünk majd) elérjük a megfelelő hangulatot odáig az általunk írt és szerkesztett atmoszférikus oldalakon keresztül vezet az út. Ez pedig legalább annyira jelent külsőségeket, mint a szöveg minőségét és annak hangulatát. Ez nem egy újabb nyelvtanoskodó kijelentés, de nehéz komolyan venni egy nagy szavakkal dobálózó, epikus szöveget, aminek minden harmadik mondata értelmetlen és „akvír” a főellenség.

Említettük, hogy ezen lehet segíteni az előszóban emlegetett művek címeivel, de ez sem a legjobb megoldás és nem is a legbiztosabb. A szerkesztés külalakja nagyon fontos lehet, azonnal megadja azt a hangot amivel a szöveget a kezedbe véve mesélnél, a rendezvénysorozatban is bár kvázi fix a modulok külalakja, de mindig minden apró szándékos eltérés jót tesz a kaland „személyiségének” átéléséhez (ld. Komattre: Kétes hozomány). De elég csak arra gondolni miben más egy Nagy Zöldből mesélő KM stílusa egy ETK-s történetéhez képest (komolyan, érdemes összevetni a szerkesztést).

Persze ez is bizonyulhat olcsó parasztvakításnak is, hogyha a gyönyörű keretek közé foglalt szöveg egy lyukas garast sem ér (erre is van „remek” példa a kalandok és törvénykönyvek között). Törekedjünk tehát arra, hogy a hangulatos képek, okos szerkesztés és ízléses tördelés mellett legyen súlya is annak, amit a reménybeli olvasónk elé tárunk. Fogalmazzunk nyíltan és érthetően, ne titkolózzunk szükségtelenül előtte.

Ekkor érkezünk el ennek a témának a legérdekesebb részéhez, hogy tulajdonképpen milyen hangulatot is remélünk majd annál a bizonyos asztalnál és hogy mit tehetünk azért, hogy az meglegyen. Jöjjön néhány meglehetősen sztereotip elképzelés és sablon, majd pedig néhány ötlet mindegyikre, hogy mivel érhető el a legjobban (szerintem) a kívánt hatás.

Az akciófilmes kaland névleg nagyon népszerű, mert vizuálisan mindenki kockát dobál és szabályokon veszekszik. Bár mindenki szeme előtt Conan, a barbár izmai táncolnak fényesen az olajtól és Legolas íjászképességeit MINDEN alkalommal szóba hozzák az asztal mellett az ilyen kalandok és a szabályrendszer hajlamosak ezt az élményt meggátolni.

Kalandmodul íróként nem nehéz, ha odafigyel az embernek fia, kívánatos történetet kerekíteni. Mostanra már mondjuk kevés már egy Hét Szamuráj történet faluval és banditákkal. Az a kevés információ, ami a játékosok füléig jut a kockacsörgésen kívül tartalmazza a remélhető ellenségek legendáit és feltételezett gyengéit. Ezek természetesen legyenek tévesek … ha köztudomású lenne az ellenség gyengéje, akkor nem élne meg sokáig.

Érdemes a kalandban ekkor bemutatni, hogy a hétköznapi emberekre mennyire veszélyesek azok az ellenfelek, amik a játékosoknak egyáltalán nem. Például hogyan tart sakkban egy harcikutya pár ijedt városőrt. Gondold végig, hogy miért szerették az emberek összességében a ’80-as és ’90-es évek akciófilmjeit, TE miért szeretted őket és milyenek lennének ma. Hogyha az eredmény olyan mint az Expendables, akkor tévedtél. Hogyha olyan mint egy Punisher War zone, Machete, Drive Angry akkor igazad van.

A szabályok kiegyensúlyozására használd a helyzetmódosítókat a kalandban: jóllakottságtól bódult orkok, magaslati leshely, szűk járatok és a legtöbb helyszín hasonlítson egy arénára, ahol látványosak lehetnek a személyesebb párviadalok (pl. széles és kerek oltárkő, amin a kikötözött szűz fölött villognak a kardok). A kalandot úgy írd, hogy az egyébként ötlettelen KM-et ezek felé a szituációk felé tereld vele, mozgasd az NJK-kat és varázsolj helyettük is írásban (pl. a renegát tűzvarázsló Tűzijátékot idéz a járatba a karakterekre, majd az egyetlen kijáratnál állva Tűzkardot varázsol pengéjére és a középen álló kalandozóra Vértizzítást, mire azok egyáltalán elérhetnek hozzá).

Legyen második példánk a horror kaland, ami talán az egyik legnehezebb. Miért? Mert hiába láttad a legijesztőbb filmeket és játszottad a Silent Hilleket … sokszor a játékos karaktereid ezerszer ijesztőbbek lesznek a legiszonyatosabb bestiáriumi lénynél és nem a rendszer vagy a karakteralkotás miatt. Hogyan ijesztesz rá egy dzsenn dartonita paplovagra, aki az apja kifüstölt koponyáját láncon hordja a nyakában? Egy varázslóra, aki bottá alakította magát, a varázslóbotját pedig egy őt cipelő homonkulusszá? Mert ezek létező példák …

Kézenfekvő tehát, hogy ilyesmire csak alacsonyabb szinten van lehetőség. Vagy mégsem? A szerepjátékos horror nem abból áll, hogy légméreggel és orvtámadással hergeljük a játékosokat, ameddig legszívesebben mindent földig rombolnának karakterük védelmében. Sokkal inkább az állandó bizonytalanság, a kétes információk és azon dolgok, amelyek felett nincsen irányításuk kockadobással vagy anélkül. Jöjjön akkor néhány példa rá szerintem.

Egyetlen szoba van már a fogadóban a hosszú vándorlás után, amit nem szoktak kiadni és csak saját felelősségre történhet ilyesmi (kalandozóknak kiváló). Előre bocsánatot kérnek a háziak. A szobában mindig érezhető egy enyhe vérszag, állandó hőmérsékletingadozások, majd miközben napokat töltenek itt és dolgukat végezve visszatérnek ide már régi ismerőseiket, ellenségeiket is láthatják a félhomályban és beszélhetnek is velük. Legyen megoldás?

Stephen King szerint ne legyen, mert négyből kettő nagy sületlenség lenne, a harmadikra számít az ember, a negyedik meg olyan nyakatekert, hogy csak az alkotó értené meg. Én viszont nem szeretem Stephen Kinget és az ilyesmit kiszúrásnak érzem a játékosokkal szemben is. Ezért a horror kalandokat mindig nagyon át kell gondolni, hogy a végén szórakoztatónak érezzék a résztvevők és ne (csak) egy gonosz elme tréfájának.

A példánkban szereplő fogadószobában nem szellem van és nincs is kifejezetten megátkozva, egy érdeklődő mentállény költözött be ide kényszerből, mert félve a városokban tomboló templomépítési mániáktól (gondold el mennyi szent hely lehet egy csak pyar városban is) beszorult a szakrális aurák közé és nem tud elmenni. Nem is akar, mert érdeklődik az emberek iránt és szépen lassan mentális védműveik mögé férkőzik és emlékeiket olvasgatja, ennek mellékhatása ugyebár, hogy az alany ezeknek szilánkjait újra átéli. Ha pedig kiderül, hogy ártani akarnak neki, akkor pedig nyílván durvább képeket küldd, hogy elüldözze őket…

Harmadik példánk legyen az utóbbi időben szívemnek olyan kedves film-noir kaland. Ez igazából a fenti két sablon összekeverve a nyomozós, intrikás történetekkel. Kötelező elem a misztikum, egy NAGY REJTVÉNY, aminek a megoldását sok másik kisebb rejtély megoldása adja ki mozaikdarabok vagy kirakós gyanánt. Mindez is kevés lenne, hogy elérjük a film-noir hatást.

Elkerülhetetlen, hogy megismerjük a film noir alapjait: filmeket nézzünk, történetét tanulmányozzuk, olvassunk regényeket és összehasonlítsuk a filmeket a könyvvel. Bár nagyon adja magát a lehetőség, hogy egy az egyben a nyomozó archetípusába passzírozzuk a karaktereket (és kezdetben ezt is kell majd tennünk), de egy többtagú csapat könnyen érdekellentétbe ütközhet önmagával.

Ilyen volt az Ahol a nap nyugszik című kaland is, ahol egyik játékosom lett a kaland főellensége a csapat számára és egyáltalán nem volt könnyű dolguk vele, mert egészen egyszerűen motivációi szerint azonosult a karaktere az egyik érdekcsoporttal. Azért lehetséges ez, mert ezek a történetek mellőzik a fekete-fehér jellemeket (ami érdekes képzavar ugye) és inkább szürkének tűnhet az összkép.

Szervezett bűnözők, femme fatale, korrupt rendfenntartó szervek és (ami talán a legfontosabb) egy jól kidolgozott élő és organikus város, amit hamar magukénak érezhetnek a játékosok és már maguk tervezgetik hová mennek és miért. Ehhez a stílushoz persze egy kis csalódottság is a világban, némi kiégettség, keserű mosoly, de jól mutatja, hogy nincs mindig igazam, amikor például a víg Kacat is gond nélkül írt egy ilyen kalandot Emlékek nyomában címmel.

Ahogy a bevezetőben is írtam ez már tényleg inkább mélyvíz és egyes elemei nehezebben megfoghatóak, igazából pedig nem is kell feltétlenül. Ez már tényleg olyan adalék ehhez a hobbihoz, aminek csak nagyon-nagyon hosszú idő után kristályosodik ki a fontossága és addig is számtalan remek játékalkalomban van része az embernek. De ha egyvalakinek is hozzájárultam egy kicsit a legközelebbi kalandjához néhány ötlettel, akkor már nem hiába koptattam a billentyűket.

A cikket egy példával zárnám inkább a fentiekre. Jó barátaim tudják, hogy vallásos áhitattal tekintek Rutgar Hauer személyére és munkásságára. Legutóbb egy kalandban egy központi NJK-t mintáztam róla és tulajdonképpeni életművéről. Nem írtam bele a kalandba, hogy ez most kifejezetten kicsoda, de minden lehetséges információval megtámogattam a karakter hátterét, ami alapján bennük kialakult egy kép. A mesélés közben körbejárva nagyon élveztem, hogy majd minden asztalnál hallottam róla és azon mesélők is, akikről biztos vagyok nem tudnák ki az a Rutgar Hauer, olyan karakterleírást és viselkedést kerekítettek hozzá, ami nagyon illik a majdan éltemet mérlegre helyező személytől. Ez a cél a fentiekkel is.

A cikksorozatot pedig egy köszönettel zárnám mindazok felé, akik érdeklődve várták a mind ritkábban érkező új részeket. Csak remélem, hogy a hosszabb várakozások után sem okoztam csalódást nekik. Minden egyes cikkről sokkal többet lehetne persze írni, de az már inkább meséléstechnika lenne elsősorban. Arról pedig várhatóan ősszel kezd el írni egyik jó mesélőtársam egy sorozatot. Meglátjuk, hogyha nem kezdi el januárig és érdekel itt valakit ilyesmi, akkor kerekítek majd egy hasonló sorozatot az életről a mesélő paraván mögött …

Legyen egy utolsó házi feladat? Rendben, mindazok alapján amit a tízrészes sorozatban összehordtam és persze saját kútfőből is, a korábbiakban vázolt példakalandot aki megírja a legjobban a decemberi egynapos rendezvényig (vagy egyáltalán), akkor azzal együtt kerül ki a honlapra a cikksorozat pdf formátumban. Szép lenne, hogy bebizonyítanátok, hogy nem hiába hordtam össze mindezt. Ha pedig csak annyit értem el, hogy egy kicsit más szemmel néztek majd arra a személyre, Aki kalandot ír nektek, már akkor is elégedett leszek.

A cikksorozat illusztráció Jody Lee művésznő galériáiból származtak.

Aki kalandot ír (10. rész) – Atmoszférikus oldalak

11 thoughts on “Aki kalandot ír (10. rész) – Atmoszférikus oldalak

  • A Mentállényes szoba nagyon hangulatos példa, újabb alternatíva a szellemes históriára.

    Mire gondolsz pontosan a Kétes hozomány kapcsán?

    Illetve lehet hogy most eretnek gondolatot fogalmazok meg, de nekem még csak meg se fordult a fejemben hogy Rutgar Hauer az „akvír” főellenség 😉 … inkább olyan Sean Connery félének képzeltem… persze a reproduktív emlékezetnek hála, mostmár egyre inkább torzul az arca, az általad elképzelt Hauer forma felé.

  • „Mire gondolsz pontosan a Kétes hozomány kapcsán?”

    Hogy baromi jól néz ki, élmény olvasni még gépen is. Az NJK fejezet egységes háttere nagyon jól elválasztja gondolatban a kaland törzsrészétől, az oldalszám díszítése illik a kaland sötét Grimm mesés hangulatához.

    „Illetve lehet hogy most eretnek gondolatot fogalmazok meg …”

    Egyáltalán nem. A cikkben el akartam kerülni, hogy így fogalmazzak, de be kell csapni a mesélő érzékeit a szöveggel, hogy azt mesélje a kalandból, amit mi elképzeltünk. Sok esetben ami zavaros és kusza gondolati útvesztőnek tűnik azért szerepel egy kalandban, hogy NE arra vezesse a történetet a mesélő.

  • „Hogy baromi jól néz ki, élmény olvasni még gépen is. Az NJK fejezet egységes háttere nagyon jól elválasztja gondolatban a kaland törzsrészétől, az oldalszám díszítése illik a kaland sötét Grimm mesés hangulatához.”

    Való igaz, most hogy így mondod 😉 . Eleddig csak a fekete-fehér nyomtatásút forgattam a kezemben, és ott nem adja ki úgy, ezért fel sem tűnt.

  • … bár a képek sztem jóval többet dobnak a latba, meg persze a hangulatos leírások (úgy általánosságban)

  • Megmondom őszintén én már tényleg egyre ritkábban mesélek képekkel. Egyszerűen elvonják a figyelmet a cselekményről. Más kérdés, hogy nagyjából csak nálunk maradt meg gyökeresen ez az ezredfordulós szokás: mások által írt kalandokban és versenymodulokban nem dívik ez kifejezetten, de szerintem más okból.

    Az igazi persze az lenne, hogyha a mesélő elképzelése alapján lenne 1-2 alkalmazott grafikus, akik egyeztetve vele a kalandhoz illusztrációkat készítenek. Így volt ez a Valhalla idejében is és volt egy egész év, amikor abban a kivételes helyzetben voltam, hogy ilyesmit én is átélhettem modulíróként. Ez azonban ma már szabályos kivitelezhetetlen emberi/szakmai/világi okokból egyaránt.

  • Nem feltétlen arra gondolok hogy megmutatni a képet a játékosoknak, hanem hogy legyen kép a modulban, így a mesélő is jobban át tudja érezni a hangulatot, érzést, atmoszférát, stb. Szerintem nagyon sokat ad hozzá, főként hogy a kalandíró sem tud egyszerűen mindent leírni. Így születnek az alternatív elképzelések, amik emberi fantáziánként változóak.

    Lásd pl.: Xy(z) egy kunyhóban lakik az erdő szélén, ami kicsit lerobbant ugyan, de cserébe tele van mindenféle zamatos gyümölccsel, és illatos növénnyel, amit az erdőből és a környező mezőkről szerez be. Ez mondjuk a leírás, meg még a lakójáról ez-az, és pont. Nah ebben az esetben a kunyhó, ahány KM, annyiféleképpen fog kinézni. Lesz akinél egy szimpla kis bungaló a fák közt, lesz akinél egy boszorkányház a Jancsi és Juliskából, de biztos olyan is akinél egy fára épült létesítmény, ahova egy kötélhágcsón lehet feljutni, stb… de ha odateszel egy képet, akkor máris egységesebb lesz a kép.
    Nyilván egy zamatos és érzékletes leírás többet ér, de egy regény méretű kalandot meg senki nem akar majd elolvasni.
    Ezért szeretem én a képeket 😉

  • Ez jól és rosszul is elsülhet, hiszen amikor vizuálisan kapcsolatba kerülsz egy látvánnyal és felkiáltasz, hogy ezt biztosan beleteszed legközelebb a mesédbe az jó … csak tulajdonképpen már akkor is valaki más gondolatait emeled át és nem sajátokat szülsz.

    Amikor pedig elképzeled és kidolgozod, akkor pedig nagyon nagyon nehéz olyan képet találni, amelyik tökéletesen stimmel ahhoz, ami a te szemed előtt lebeg (most az ilyen képek alján maradt linkeket, honlap- és szerzőmegjelöléseket nem is említem inkább).

    A legvadabb elképzelésünk tényleg az volt, hogy kísérleti jelleggel egy csak képekből álló kalandmodult készítünk valamelyik rendezvényre (a második legvadabb pedig, hogy üres lapokat, némi általános NJK statisztikával), de ahogy múlik az idő én magam is egyre inkább sodródom az „only-text” mesélés felé (amikor elkezdtem, akkoriban még örömmel mutattam a kalandhoz mellékelt képeket a játékosoknak is).

  • Nyilván, lehet rosszul elsütni is, illetve jóból is megárt a sok. Csak aztmondom hogy így nagyobb az esély arra, hogy a KM-ek azt mesélik, amit te mint modulíró odaraksz. Nem azt amit odaimprovizálnak (úgymond). Valamint egy kép sokkal könnyeben megragad mint egy 10+ soros leírás… Így én harcolok a képek jogaiért továbbra is 8)

  • Szerintem ebben nincsen vita és harc sem. Mióta szerepjáték létezik azóta voltak képek a kalandmodulokban, most is vannak és mindig is lesznek. Ne tárgyaljuk túl szerintem.

  • Szóval megfutamodsz 8) áhá, bezzeg ha Amund válaszolt volna, az nem tett volna ilyet…

  • A cikksorozatban Amund is írta, hogy a jól megválasztott képek vízválasztóak a sikerhez … én sem mondok mást … és szerintem te sem. Most megnéztem és a világ első kalandmoduljában (A béka temploma, 1975) is van egy hangulatkeltő rajz, meg persze pár térkép. Már Amund sem a régi és ilyenek miatt fel sem ébresztem.

Vélemény, hozzászólás?