Ma este a lófejet választom, most ilyen keresztapás hangulatban ébredtem. Csak én nem az ágyban találom meg, hanem a fogason. Le is akasztom a néhol viseltes állarcot, közvetlen a világos pilótadzseki után. Egy pillanatra mintha száradt vérfoltokat látnék rajta, talán a régi idők emléke, talán csak a képzeletem játszik velem. Sebaj, ma este újra kiöltözöm. A válogatás kazetta betárazva, walkman a farmerzsebben élesítve, és a baseballütő sem pihen már sokat a sarokban. Fokról – fokra koppan, ahogy magam után húzom a lépcsőházban lefelé menet. Grafiti, villódzó lila neonfény, és kezüket kéregetően felém nyújtó hajléktalanok kísérnek utamon az autóig. Egy Kavinsky szám szólal meg épp a fülemben, így nem kell hallgatnom a nyöszörgésüket. Fogom még eleget hallani a kínlódás hangjait ma este. Bár már egészen megszoktam, sőt a végén még meg is kedvelem ezt a jellegzetes hangot. A járgány régi ismerősként vár rám a ház előtt. A szomszédos night club neonfényeinek ölelésében kacsintani látszik. Felnyitom az ajtót, belesimulok a sportülésbe, és indítok. Hívogat a fülledt éjszaka, én pedig elfogadom a kihívást és áthajtok rajta. Vár a munka.

Bizony ám nem tévedés, a Dennaton Games ígéretei szerint ugyanis, lassan de biztosan, újra belebújhatunk kedvenc maszkunkba, hogy álruhás antihősként mészároljuk le a bő húsz évvel ezelőtti Miami alvilágát… meg úgy általában mindenkit, aki az utunkba kerül.  Jön ugyanis a 8 bites vérfürdő új része, a mészárlás technikai magasiskolája, a Hotline Miami 2.

Az új rész a Wrong Number alcímet viseli, utalva ezzel is az első részre, ahol minden egy telefonhívással kezdődött. A két emberből álló Dennaton Games, az idei Rezzed nevezetű PC- és Indie címeket felvonultató expón mutatta be a játékot, ahol már egyből tesztelni is lehetett. Azóta pedig már több gameplay, avagy ilyen elemeket is tartalmazó videó kering a virtuális térben. Az eredetileg csak kiegészítőnek szánt Wrong Number azonban teljes játékként tündököl majd, mivel annyi új ötlet merült fel a fejlesztés során, hogy kénytelenek voltak teljes értékű játékká növeszteni. Mi pedig örömtől könnyezve fogadjuk eme hírt. Természetesen és szigorúan véres örömkönnyekről lehet csak szó, ebben az esetben.

Az első részhez hasonlóan, itt is a 8 bites éra előtt tisztelgő grafikára számíthatunk, ami engem első pillantásra az iskoláséveimben elkövetett, RPG maker-es játékokra emlékeztetett, ezáltal is növelve a nosztalgia értékét. Aki pedig próbálta az előző részt az tudja, hogy ebben a játékban minden maximálisan retro. A nyolcvanas évek végi pop és neonkultúra köszön vissza – élen a szintetizátoros hangzással – minden mocskos sikátor sarkán. A régi, ám annál brutálisabb akciófilmek korszaka, amikor még nem volt piros karika, vagy kék háromszög a képernyő sarkában, cserébe mindez ott sorakozott a polcon VHS kazettába zárva. Nem hiába hát, hogy a retro eme egyvelegének a mai világba oltása sokakat megfogott, így nem kellett sokat várni a második rész felbukkanásáig.

Teljes folytatáshoz híven, a Hotline Miami 2, néhány évvel az első rész történései után játszódik, és hangulatilag is a kilencvenes évek korai időszakát idézi majd, mind zeneileg, mind képileg. Mivel az első résznek valami hihetetlen sajátságos, kellően sötét, és persze remek aláfestő zenéje volt, ezért ettől egy kicsit ódzkodom. De persze nem várhatjuk el, hogy ugyanazt a soundtrack-et használják. Mindemellett, Dannis Wedin a vele készült egyik videóban megnyugtat minket, hogy a második rész zenéje is hozni fogja az elvárható szintet. Amit én tényleg őszintén remélek, mivel ahogy egy film esetében is, úgy egy játéknál is rengeteget számit a zenei aláfestés, és a megfelelő hangok megválasztása. Ha már a hangoknál tartunk, akkor itt kell megemlíteni azt is, hogy az általam már az első részből is annyira hiányolt karakterhangok, a Wrong Number esetében sem kerültek kidolgozásra. Mivel a dialógusoknál továbbra is csak egy szöveget olvashatunk, illetve az éppen beszélő karakter portréját fogjuk látni. Pedig ha ezeket hasonlóan szépen összeválogatták volna, az még nagyon sokat nyomott volna a latba.

Ebben a részben már több új, játszható karakter is lesz, egészen pontosan csapatok, avagy bandák lesznek, akik különbözőképen kapcsolódnak majd a történetbe, és akik közül mi választhatjuk majd ki, hogy kivel is akarjuk végigtombolni az adott pályát. Lesz egy csoport például, akik az első rész főhősének tettein felbuzdulva, szintén maszkot ragadnak, hogy hasonlóan véres rendet vágjanak a forró Miami éjszakában. A különböző karakterek pedig, más-más történettel, motivációval, és egészen más tulajdonságokkal rendelkeznek majd. Ennél a pontnál pedig kiderül, hogy hogyan értelmezték újra az előző rész maszkos rendszerét. Itt ugyanis már nem a maszkok között válogathatunk, amik apróbb pluszokat adnak a karakternek, hanem a csapattagok között, akiknek különböző, saját álarcuk van, és ezzel együtt egészen mások a specialitásaik. Ez első látásra elég sokrétűnek tűnik, és előzetesen is kölcsönöz egy amolyan bankrablós hangulatot az egésznek. Látom magam előtt, ahogy terjed a szóbeszéd az utcákon, ahogy suttogják: az elnökök voltak… csak esetünkben épp nem elnökök, hanem állatok. Emellett reméljük, most sem fukarkodnak majd az állarcokkal, ugyanis engem személy szerint lenyűgözött az a maszk armada, amit az első részben produkáltak. Teljesen bennem van az az élmény, amikor nyúl álarcban és egy katanával felfegyverkezve, már-már Usagi Yojimbot idéző magasságokba emelem, az emberi belsőségek és agyvelő szisztematikus tapétára ontását. Mindez hol lenne a nyúl álarc nélkül?

Mindezek mellett, a Wrong Number még több brutalitást, még több fegyvert, és – nehogy túlságosan vérpistikévé váljunk – még több szenvedést és még nehezebb pályákat ígér.

A játék megjelenését az idei év második felére ígérték első körben, azóta ez már átcsúszott a jövő év első felére, hála a további fejlesztéseknek és jelenetcseréknek. Mindenesetre hamarosan hallanunk kell felőle. PS4-re, PlayStation Vitára, PC-re, Macintoshra és Linuxra van kiadva jelenleg a megjelenési parancs.

A hívott szám jelenleg nem elérhető, újratárcsázás az R billentyű segítségével.

Újra dübörög a baseball ütő – Hotline Miami 2: Wrong Number

2 thoughts on “Újra dübörög a baseball ütő – Hotline Miami 2: Wrong Number

  • Azt reméltem már megjelent, amikor a cikkre kattintottam. De akkor ez még csak egy igen hangulatos előzetes. A zenék miatt nem aggódnék, hozzám közelebb is áll kicsit a ’90-es évek és az előző rész dallamaiért is rajongtam. Remek hátterek voltak az acidos ütemek a gyilkos ajtóberúgásnak, szemben lévő őrnek hajított sörétes puskázásnak, majd mielőtt a harmadik odaért visszavenni a fegyvert a földről és cafatokra lőni, hogy aztán a szédelgőt kivégezhessem akkurátusan …

  • A legelső ígéretek szerint kb. most kellene kijönniük vele. Azonban folyamatosan tolódik, többek közt azért is, mert egy nemierőszakolós jeleneten finomitaniuk kellett, a rajongói visszajelzések hatására … 8).
    Ebből is látszik, hogy eléggé co-op-ban nyomják a fejlesztést, meg abból is hogy mennyi mindent elárultak-kiraktak már a játékból(ról).

Vélemény, hozzászólás?