A tábor első napján szeretnélek benneteket invitálni egy lazább, könnyedebb, nem túl világmegváltó, viszonylag kevés aquirral, démonnal és időutazó varázstárggyal operáló MAGUS-kalandra, amolyan ráhangolásként a táborra. A játékot a megérkezés után nem sokkal kezdenénk, s körülbelül a nap végére be is fejeznénk.

3-5 játékost várnék, karakterek terén pedig igény szerint használható a 3.0-ás karakteralkotás, vagy aki könnyebben és gyorsabban akar karaktert alkotni, az csinálhat 5. TSZ-re 150-pontos pontelosztással (10 tulajdonságra) k6=6, k3=3 dobásokkal, kaszti alapfelszerelés + 50 aranyból gazdálkodva amit akar. A karakterek terén nem is szeretnék nagyon megkötéseket, annyit kérnék csak, hogy „jó” vagy „semleges”, lehetőleg pyarronita értékrendű, együttműködésre alkalmas karakterek legyenek. Tehát lehetőleg ne most próbáljuk ki a régóta tervezett, összekombózott „ikerkasztú szerafista mindenkitleirtok” típusú karaktereket. Cserébe használhatóak kasztok-alkasztok terén a szokásosok mellett a neten fellelhető, világkompatibilisebb* dolgok is, külön egyeztetés után. (*Világkompatibilis pl. bármi olyan alkaszt amit Magyar Gergely alkotott, nem világkompatibilis bármi aminek nincs sok köze Ynevhez, cserébe übertápos – igény esetén e-mailben megbeszéljük, hogy a kérdéses dolog nálam az-e…).

A kalandról: sokat nem szeretnék spoilerezni, de inkább mászkálós-vadonjárós-felfedezős típusú lesz, tehát pl a direkt a nagyvárosi nemesi bálozó bajvívó nem biztos, hogy célszerű választás. Ugyanakkor igyekszem karakterek terén rugalmas lenni…

Bármi kérdés-kérés esetén írhattok a novak (pont) robert 00 (kukac) gmail (pont) com-ra.

Tisztelettel: Nova

Nova: De hová tűnt Walpurgis? (M.A.G.U.S. mese)

2 thoughts on “Nova: De hová tűnt Walpurgis? (M.A.G.U.S. mese)

  • Ejj, pedig én kifejezetten a „a direkt a nagyvárosi nemesi bálozó bajvívó” karakteremmel akartam jönni … Nem baj, majd Vii-nél kiélem azt a karaktert ide pedig hozom a vadonjáró Cungenmarumat a különleges „púpmágiájával”. Szóval jelentkeznék, igen-igen. 🙂

  • Én is jelentkeznék. Majd keresek egy vadonjáró karaktert a gyüjteményemből. Aglaius mondjuk ilyesmi… 😉

Vélemény, hozzászólás?