Hát ezt is megértük, immáron szinte már karnyújtásnyira van tőlünk az áhított szerepjátékkönyv. A „legújabb” GuRúna tanúsága szerint már a nyomdában van a nagy mű, hogy karácsonyra a kezünkbe vehessük. Micsoda nap … Emellett egyéb különlegességeket is tartogat a mostani szám, lássuk hát sorra.

A később majd rengeteg fejtegetést és találgatást okozó Démonok és azok urai, hercegei és fejedelmei mutatkoznak be általános értelemben a Bestiárium hasábján, majd nagy csinnadrattával bevezetik a leghatalmasabbat közülük: a Kék Sík urát, Ligeore a Gyötrelem Ura. Veterán krónikások személyében felismerhetik azt, aki a háttérből szinte minden fontosabb kalandmodulkampány okozója és közvetetten kiváltója.

Majd egy könnyedebb cikk következik még mindig lényleírás címén, a Vérnarancsé, mely egy kicsit … pihent. Jelentőségét azonban nem vonja el az ezután bemutatkozó első hivatalos karakterlapnak, mely első ízben mutatkozott be nyomtatásban a klasszikus két oldalas formátumban. Sok-sok hasonló papírért vágtak ki fákat később hogyha belegondolunk …

Egy szokásosnál is kimerítőbb értekezés következik a Képzettségekről Bővebben rovat folyamán az Élettanról, ami kellő gyakorlati és történeti példával igyekszik szemléltetni a használatát és későbbi leírását. Érdekes olvasmány, a DREDD immár hivatalos ynevi név. Zárásképpen (és a bevezető megszokott ölelésében) ezúttal az augusztusi szerepjátékos rendezvényen született versek, balladák és költemények szerepelnek. Hősi idők voltak ezek. Letöltés: GuruRúna12.94.1

M.A.G.U.S. Eredet #17 – MÁR A NYOMDÁBAN VAN!

Vélemény, hozzászólás?