Clipboard01
Idő:
P.sz. 3716.

Helyszín: Erion, valamint a tőle kelet-északkeletre elterülő vidék

A X. Fanfár a Hősökért tábor első, csütörtöki napján (és éjjelén) várnék 2-5 kalandozót erre a kalandra.

A kalandról: Természetben mászkálós, a játékosoktól függő mértékben harcolós, egyszerű történetű, inkább az NJK-kal való kommunikációra, a karakterkijátszás lehetőségére, és a remélhetőleg kialakuló hangulatra építő kaland, elsősorban realisztikus, és nem „epicherofantasy” stílusú meséléssel.
Mi köt össze néhány nagyon régi kardot, egy megerőszakolt elf lányt, egy halálosan beteg öregembert és egy dzsad rendszerű viadalokra szánt élőlények befogására alakult társaságot? Ez derülhet ki azok számára, akik belevágnak a kalandba, és beállnak a Befogók közé…Clipboard02

A karakterekről: Karakteralkotás lehetséges a Tetemre hívás típusú 2.9 és 3.0 szerint, valamint az Örök Város Bajnokai-féle karakteralkotás legutóbbi, 6. szintű verziója szerint is. Olyan karakterek, akik játszottak bármelyik általam mesélt korábbi kalandban, az ott szerzett felszerelésüket és egyebeiket is hozhatják. Alapvetően szinte bármi jöhet, nem szeretnék konkrétan tiltani semmit, ugyanakkor a kaland koncepciójába illeszkedő karaktereket szeretnék kérni.
Ez jelen esetben azt jelenti, hogy olyan karaktereket szeretnék kérni, akik hajlandóak beállni egy olyan társaság soraiba, akik vadállatok és bestiák befogásával foglalkoznak, elsősorban gladiátorviadalokra – s egyben van is olyan használható tudásuk, ami miatt a társaság felvenné őket egy befogó-körút erejéig. A kaland java ezen út során játszódna…

Egyéb kérések: A kaland hangulatának, „céljának” elérése érdekében arra szeretném kérni a jelentkezőket, hogy mindenképpen vegyék fel velem a kapcsolatot a karaktereikkel kapcsolatban még a tábor előtt, van ugyanis néhány kisebb háttérelem és szál, amit még a kaland kezdete előtt szeretnék egy-egy karakterrel összefűzni, plusz motivációkat és egyéni elemeket adva ezzel a karaktereknek. Nyugodtan lehet hozni korábbi találkozókon már játszott karaktereket, ha beleférnek a koncepcióba, nem átírni szeretnék előtörténeteket, csak egy-egy kapcsolattal, a kalandhoz köthető szállal kiegészíteni.

Kapcsolat: novak[pont]robert00[kukac]gmail[pont]com

Tisztelettel: Lord Nova

Nova: Befogók (M.A.G.U.S. kaland)

15 thoughts on “Nova: Befogók (M.A.G.U.S. kaland)

  • Tavaly nagyon jó hangulatú volt Nova kalandja … lehet megint megmártanám az NJK-iban a slan csillagjaimat Cungenmaruval. Természetesen az „ESZME” nevében. 😀

  • Nova barátom én ugyan nem tudok részt venni a táborban, de ez a kaland rendkívüli szinten felpiszkálta érdeklődésemet (magam is meséltem egyszer hasonlót). Mutatkozna rá esély esetleg online mesélned egy arra válalkozó társaságnak? Vagy esetleg meg van eme modul írott formában és megosztanád-e ezt velem ha igen?

  • Megoldható, cather, bár még nincs kész a kidolgozás. Dobj egy mailt a fentebb a kiírásban lévő címemre és megbeszéljük.

  • Jönnék én is!
    Amund, Shala, melyik karakteralkotás szerint vannak a karaktereitek? Csak hogy én is abból dolgozzak.

    Valami csapatsztorin gondolkozzunk?
    Karaktereket valamilyen szinten egyeztessünk? Vagy legyen meglepi? 🙂

  • Üdv!

    A karaktereket nem szükséges egyeztetni, nem összeszokott csapatként indultok. Igyekszem majd karakterenként egyéni motivációkat belevinni a sztoriba. A lényeg részben pont az lenne, hogy minden karakter más-más indíttatásból csatlakozik a Befogókhoz, megismeri ezt a nem hétköznapi munkát végző, furcsa társaságot, igyekszik teljesíteni a saját feladatát és közben reagál arra, ahogy a többi karakter és NJK is igyekszik a saját céljait elérni.

    Tisztelettel: Nova

  • Cungenmarumat már a Kétes Hozomány kalandra is hoztam egy tavaszi táborra illetve otthon Lay Balázs egyik meséjén is szerepelt korábban, ami alapján a „korát” karakteralkotás szerint a 2.9-esre teszem. Anno már elküldtem Novának az előtörténetét, de hogyha régen volt, vagy nincs meg, akkor szívesen elküldöm majd újra kérés szerint.

  • Nem szükséges, megvan nálam Cungenmaru előtörténete. A karakterlapjára meg majd rápillantok ott helyben.

  • Ahha hogy az preferált ha össze vissza a csapat, akkor még megálmodom a karit….van e valami olyasmi ami nem preferált a KM részéről (gondolok itt különféle papokra paplovagokra, ők ritkán élnek vadászatból…vagy neked mindegy mert megoldod)? A karakteralkotás meg meh, majd dönt a tömeg mi szerint alkossak 😛

  • Üdv!

    Alapvetően működik a „nekem mindegy, mert megoldom”, de nem szeretek erőszakot tenni a világon, ezért kb ennyi az alapvető kérésem: olyan karakter legyen, aki megfelelő motiváció miatt hajlandó csatlakozni egy befogócsapathoz egy vadászat erejéig, s akit egyben a másik oldalról be is vesznek maguk közé, mert rendelkezik olyan képességekkel-képzettségekkel ami hasznos nekik. Pl a természethez és állatokhoz nem konyító, de rendkívül jól lopakodó-rejtőzködő, éles szemű tolvajt bevehetik, a papot/paplovagot is bevehetik, hiába nem ért semmi efféléhez, mert cserébe tud gyógyítani, és ez hasznos nekik. De ha pl egy Dreina-paplovaggal jönnél, aki elvből elutasítja a vadállatok akaratuk ellenére történő rabosítását és arénában való lemészárlását, elítéli az ezen folyamatban részt vevő befogókat és esze ágában sincs részévé válni ennek az igazságtalan és kizsákmányoló rendszernek – akkor lehet, hogy nem a legjobb karakterkoncepciót álmodtad meg…

    Tisztelettel: Nova

  • Ha Cungenmaru 2.9-es karakteralkotás szerint készült, akkor szerintem maradjunk is ennél. Ha mindenkinek megfelel. 🙂

  • Részemről, csak egy linket adjatok hozzá 😀

  • Üdv!

    Ezek szerint a csapat a következő lesz:
    Gulandro
    Shalafi
    Messor
    Viii
    és Catsmile

    Mivel a felsorolás első 4 személyével már egyeztettem karakter terén, szeretnélek kérni Catsmile, hogy vedd fel velem a kapcsolatot a fentebb megadott e-mail címen.

Vélemény, hozzászólás?