Elcsigázott, homokvihar tépte kalandozók érkeznek Lessa városába a Nament sivatagból. Ekkor még nem is sejtik, hogy megpróbáltatásaik messze nem értek véget azzal, hogy a pokoli szomjúságból egy békés tengerpartra értek. S bár igyekezhetnek jól kikerülni a helyzetből, az események a megszokott medrükből kilépve olyan helyre és ellenségek közé sodorhatják őket, ami a legedzettebb kard- és mágiaforgatót is próbára teszi.
Valheru egyedi, retró stílusú története először a 2013-as, VII. Vándorkrónikák nyári táborunk során képviseltette magát (nem tegnap volt), azonban nem elveszve az emlékek között hosszú idő úton teljes formájában is megmutatkozik, hogy azok, akik előnyben részesítik ezt a játékstílust is próbát tegyenek az írója által támasztott kihívásoknak. A szerző harmadik kalandmodulja ugyanis visszatér a Végzetes vidék nehézségi fokához (az esseri nyomozás kitérője után). Nagyon sokra becsülendő az, aki nem csak lemesél egy kalandot, hanem utóbb tesz érte, hogy mások is átélhessék, pedig tudjuk, hogy mindig komoly munka és erőfeszítés. Annak idején egy hangulatkeltő novella is tartozott hozzá, amit a modul nem tartalmaz külön, így ismét közreadunk.
Letöltés: Életemet-egy-kis-vízért
…a férfi elgyötörten tartott a dombtető felé. Lenge, tépett ruházata mint második bőr, tapadt izzadt testéhez. A hőség fojtogató volt a párás, sötét dzsungel alján. Bár nem hallotta, de tudta, mögötte sok pár árny surran. A távolból ütemes dobverés hangja szállt mindenfelé.
-„Mindjárt beérnek.”-gondolta az erv. Véres kardjával a kezében botorkált fától-fáig. Halk suhogásokra lett figyelmes. A következő pillanatban több apró szúrást érzett a testének különböző pontjain. Érezte, hogy végtagjain ólmos fáradság lesz úrrá, és szeme előtt lassan minden elhomályosul.
-„Döglött volna itt helyettünk az a göthös kékvérű! ”-gondolta utolsó erejével,majd ájultan dőlt egy cserje közepébe..
Távolabb, térben is időben két alak állt az erkélyen, és a tengert nézték unottan.
– Van hír a hajóról?
– Nincs, gróf úr.
– Két hét telt el. Nem is lesz már. Újabb zsoldosokat kell küldenünk.-krákogta a magasabbik, gyenge, suttogó hangon.- Már nem sok időm van. Intézkedjen Anton.
– Ahogy óhajtja, gróf úr.-felelte a köpcös, és méltóságosan behátrált az erkélyről….
Immár ez a történet is az Ynevi Vándorlások gyűjteményünket bővíti.