Ne feledjétek már csak alig 2 hét van a jelentkezésből. Mint láthatjátok már kikerült 3 kaland, és ez még a pénteki napra mindenképp bővülni fog, ha valaki úgy érzi még, hogy mesélne nyugodtan lehet jelezni.
Alább pedig olvashatjátok a hangulatkeltőt a kalandhoz, reméljük felkészültetek a történet lezárására.
Újjászületés
A sötét folyosókon lobogó fáklyák tánca kisérteties hangulatot kölcsönzött a ziggurat belső termeinek. Úgy tűnt, mintha letűnt korok lelkei járnák vitustáncukat a falakon. Csak a beavatottak tudták, hogy ez valójában nem illúzió, hanem időnként a valóság. Először halk kopogás hallatszott, majd robosztus árnyak tucatjai törték meg a falakon játszó árnyakat. Mintha a sötétebb sarkokba menekültek volna az érkezők fegyverei elől. Jelenlétükre még sötétebbé váltak a folyosók, mintha a fáklyák fénye is visszavonult volna. Valójában csak a robosztus vértjük fekete színe nyelte el a fényeket, és csak a vájtszeműek vehették észre az őket körüllengő halvány fekete aurát, ami még a folyosók sötétjétől is elütött. Csizmájuk iszamós volt a kinti eső által felvert sártól és vértől, mely mindent belepett. A ziggurat szívét képező teremből halk mormogás hallatszott ki, tiszteletteljesen megálltak az ajtaja előtt, bebocsátásra várva. Percek teltek el, mire behívta őket az erőteljes, rekedtes hang. A kortalan férfialak háttal állt az ajtónak, valami keserű és szúrós szagú anyaggal foglalatoskodva. Az érkező harcosok féltérdre ereszkedve várták meg azt a pár pillanatot, míg a férfi feléjük fordult, és szemével jelezte, hogy felkelhetnek. Nem szerette ezeket a formaságokat, pláne ilyen vészterhes időkben, de tudta, hogy a vadak ragaszkodnak a hagyományokhoz.
A bestia harcos jelentést tett, látszott rajta, hogy megviselték az elmúlt napok csatározásai. Még az ő kemény szervezetük is kezd kifogyni az örökké éltető energiából, ami mindig viszi őket előre, új harcok felé. De már hetek óta nem volt alkalmuk pihenni, és ez az igénybevétel már nekik is sok volt.
Hosszan gondolkodott a férfi, hogy mit tehetnének, ujjai végigsimítottak az öklömnyi zöld jáspison, egy pillanatra elmélázott a mélyén ragyogó lángnyelven. Már csak egyetlen lehetőséget látott maga előtt, itt már nem számít, hogy a tanács mennyire ellenzi az elképzelést, szükségük lesz minden fegyverfogatóra. Szemén látszott, meghozta a döntést, és ezt tudta a harcos is, hiszen több alkalommal beszéltek már erről a lehetőségről. Fogazott kését belemártotta a korábban előkészített sürü folyadékba, eközben a páncélos alakok ismét féltérdre ereszkedtek. Karcos hangját szertartásosság töltötte meg, ahogy ráemelte tekintetét az előtte főt hajtó harcosokra, akikről tudta, hogy a végsőkig, sőt akár tovább is szolgálnák őt.
– Bestiák vezére, gar Bokkar, fogadod-e ajándékomat, hogy engem, Baál-Káint, és a nagy Crantai Birodalmat szolgáld haláloddal és azután?
Mosoly húzodott az agyaras ajkakra, kivillantva farkasra emlékeztető fogazatot. Felemelkedett, majd a keskeny ablakon bevilágító holdra tekintve elnyújtott farkasüvöltéssel jelezte válaszát.