5 thoughts on “X. Hősök Napja – Élmények

  • Kezdeném. Nagyon vártam ezt a tábort, mert már hosszú hetek óta éreztem, hogy szükségem van némi kikapcsolódásra, és a mai, mosott, kicentrifugázott fosra emlékeztető elcsigázott képem ellenére ragyogóan éreztem magam.

    Csütörtökön egy It Came From the Late, Late, Late Show modult meséltem, amiben a spagettiwesternek kuzinjának, a makaróni háborús filmeknek – létező kifejezés – a hangulatát igyekeztem visszaadni. A visszatérő játékosok – a “klingon” travi, a pelenkareklámok egykori sztárja, valamint az önjelölt grállovag Bruce Lee mellett egy újabb karakter: egy színészi ambíciókat dédelgető partilotyó szorongott a Manila felé tartó csirkés repülőjáraton. Megismerték Vincent Ross/Vincenzo Rossi bájos mamáját, valamint a jövendő Árpád fejedelemmel is szoros kapcsolatba kerülhettek. A filmen kívüli játék fenomenális volt, mindannyian szakadtunk, de a Semper fi – bár voltak kacagtató pillanatok – szerintem már nem sikerült olyan jól, mint a nyári Emuk. Azt hiszem, sok lemesélt modul kell még ahhoz, hogy a kívánt hatást elérjem. Persze lehet, hogy csak rossz műfajt választottam paródiám célpontjául, ez a játék leginkább a Zs-horrorokat preferálja. Ennek ellenére mindenkit visszavárok. 🙂

    A pénteki napon Ishidu barátom várt az igazából nyárra tervezett CoC kalandmoduljával. Egy megélhetésért küzdő, elismerésre vágyó hellenofil ponyvaíróval készültem, akinek a megalkotásánál mindent elkövettem, hogy ne hasonlítson Conan szülőatyjára, a tragikus sorsú Robert E. Howardra. Mesélőnk nagyon jól eltalálta a harmincas évek elkeseredettségét. Negyedmagammal próbáltam meg kideríteni a haldokló texasi kisváros, Vega rossz állapotú házai között rejlő sötét titkot. Egy Kairót megjárt elmeorvos, egy tréfás, lecsúszott világháborús veterán, valamint egy a szokványostól eltérő nyomozási stílusú Texas Ranger segített ebben. A kaland az ún. Mítosz Light történetek közé tartozott, de kellően bizarr és hátborzongató volt, egyáltalán nem hiányoztak a nyálkás, csápos irtózatok. Kár, hogy gyorsan kiestem, mert elfelejtettem, hogy nem szabad szóba állni idegenekkel. A csúcspont talán az volt, amikor órákra a Vegába menő buszon ragadtunk egy porvihar miatt, és végig valós időben játszottunk. Annak is nagyon örültem, hogy Ishidu tantis mélységű kutatómunkát folytatott, mikor megírta. Ügyes voltál! 😀

    A hétvége a versenymodulé volt, a Nandahala-saga méltóképpen zárult, és ez nagyrészt Luciusnak köszönhető. Külön öröm volt számomra, hogy azt a csapatot kaptam, amit anno még én indítottam el Kahre piszkos, lehangoló, ám mégis csodás városából. Sikeresen bosszút álltak gyűlölt ellenségükön, megóvták a mawinik és a naphasító orkok városát a hosszúéletűek dühétől, álnok sugallatomra összevesztek, meggazdagodtak, ezen kívül pedig még egy általam kedvelt ynevi figura felmagasztosulását is segítették. Köszönöm, egy élmény volt. 🙂

  • War, war never changes!

    Még egy tábor ami túl gyorsan véget ért, és felvillanyozta szerepjátékos lelkem. Csak hogy túl essek az immáron klisének számító, és pont ezért igaz dolgokon: Nem lehet olyan hószú tábort csinálni amivel betelnénk. Túl sok jó ötlet, túl sok jó beszélgetés, és játékban volt részem ahhoz hogy csak úgy túllendüljek rajta. Mint az összes többi tábor, rengeteg erővel és szép emlékekkel töltött fel. Bár még mindig nem pihentem ki.

    Én első napra egy kellemes lealjasodást és játékokba való hallgatózást terveztem, aztán a sors közbe szolt, a kabátom zsebében kallódó cyber punk karilappal. Jól tette, mert egy nagyszerű játékban volt részem. Hercze Zoltán mesélésében, karaktereinkkel végigszenvedhettük a sci-fi mondanivalóját, és alaptémáját egy olyan kalandban amiből én mint mesélő rengeteget tanultam. A játékhoz sokat hozzátett, a nemrég moziban látott új legendafilm, a Szárnyas fejvadász 2046, aminek azóta is a hatása alatt vagyunk, de leginkább a film zenéinek megfelelő helyen való alkalmazásával kötődött és egészült ki a cyber punk hangulat. Már az is élmény volt hogy, egy számomra új km mesélt, de maga a történet ami igazán lenyűgözött. Az egész vetítés alatt csak kapkodtuk a fejünk hogy mi miért és ki kivel, és a harcra felhúzott karik pont ott és úgy kapták meg a harcot ami épp elég egy nyomozós akciófilmhez. Mint azt a táborban is mondtam ezt a történetet én le fogom nyúlni.

    A következő nap a tábor, emberekkel való feltöltődésével telt, annak minden örömével. Kellemes társaság verődött össze. Bár a legutóbbihoz képest, érezhetően kevesebben voltunk, ez a családias hangulat adta az idei sajátos hangulatát. Ezen a napon is kóvályogtam a játékok között, és sajnálatomra a kis létszám miatt már nem fért bele egy 4. játék hogy tovább forgassuk a közkedvelt Age of Akkuratium történetét, viszont egy klasszikus Levi mester M* kalandot játszhattam, olyan emberekkel akikkel már jó ideje szerettem volna kalandozni de még nem sikerült. Az előző napi kalandhoz hasonlóan itt is egy thrillerbe csöppentünk bele, oda nem illő karakterekkel, aminek megvolt az eredménye (na jó csak én voltam tahó), de rájöttünk hogy bármekkora hősök is vagyunk mindig van egy nagyobb hal, és ha a karakter a végén csak annyit kérdez: Na ez most akkor mi volt? Boldog lehet mert túlélte. A helyszín választásnak külön örültem hisz egy életutunk helyszínének történelmét fojtathattam egy kedvenc karakteremmel, akinek a nevét sokan ismerik immár :). Ez is jó volt tehát, és a jó italhoz illő társasággal épp elég ideig húztuk a játékot és az estét, hogy következő napra megalapozzuk a fáradtságot.

    A tábor fő napján, a fő moduljához egy nagyon jó kis társaságot kaptam, olyan emberekkel akiknek, egyike Andor (ez külön öröm volt, és fájdalom is egyben :), illetve 66,666… %-a új kalandozók voltak nekem, s egyiküknek a szerepjáték is új hobbi, s ezért is izgalmas volt ez a nap. A tábor fő moduljának játszása miatt több okból is izgatott voltam. Egyik ok hogy sikerült é méltó befejezést adni 2. kampányunknak, de a modulírásban történt segítségek miatt szerintem jól sikerült, és át tudtuk adni a modul minden célját, az epikus kalandok hangulatát, Nandahala megszilárdítását és érdekessé tételét Ynev világán, és a harcos kultuszt támogató lélekpecsétek megteremtését a világba. Ha már a kalandról van szó el akarom mondani hogy az elismerő szavak is beigazolják a fejlődést, amit az idei év szerepjátékosi tapasztalatainak nagyban köszönhetek, ugyanis a Dúlás kincse című nyári Krónikás tábor kalandjának sok szempontból tökéletességét próbáltam lemásolni, mert számomra az volt az eddigi legjobb. Remélem ti is élveztétek a Fenyvesek hőseposzát.
    A játékhoz fűzött kíváncsiságom másik tárgya, természetesen a kezdő játékos volt, hisz ez mindig nagy kihívás és kockázatos is. De szerintem jól tette hogy egy táborban kezdte pályafutását e függőségben. Jó volt látni mien természetes számára a szerepjáték, és szembesülni az alakításával, remélem még sokat látjuk közöttünk, ahogy a csapat harmadik tagját Dobrant, aki megmutatta mien egy igazi elf, és eltörte vele időnként az agyam. Előadásában meg nézhettük egy ifjú elf, beteljesült életében való tobzódását, ahogy a lánckardal teljes lett számára a világ, hisz ezzel képes volt kiváltani szó szerint mindent, bizony a lovaglástól kezdve, az udvarlásig mindent, és nem felejtem el az arcát mikor a kaland végén elértünk egy uscayha fához. Bár ezt lehet már csak én képzelem bele. Nagy örömöt okozott játékosaim kitartása, ami külön jutalom volt, hisz mikor a km, a kaland végén látja világosodni az eget és siettetné a kalandot, az elf természetesen akkor kezdi megfejteni az emberlakta városok kuszaságát, majd a szociopatát tökéletesen bemutató Albornpap végre egy igazán nehéz diónak adhatta át istene életörömről, élvhajhászatról szóló tanítását, azzal ahogy meggyőzte a szent fa őrzőjét a háború végéről a nagy szellemek segítsége nélkül, valamint mikor rájuk került a döntés az uscayhát tovább örökítő mag elhelyezéséről, a sok jó kínálkozó lehetőség közül a nerton akinek egyetlen létértelme hogy minél többen csodálják, a fát oda ültette ahol ő álomra hajtotta kis fejecskéjét a csata után, hogy erről sose feledkezzenek meg. Nem akarok hím soviniszta lenni ezért nem mondom hogy tipikus nő :). Szóval még 20 óra játék után is képesek voltak alakítani és egymás alá adva a játszható pillanatokat, jó csapatként működni. Ezért is érdemelték ki a vándorkupát. (Asszem valaki be is aludt egy kicsit a játékba.)

    Így két nap távlatából is pezseg bennem az élmények és tudom most már soha többé nem pihenem ki magam.
    Várom a következőt.

  • Huhúúú hol is kezdjem… Nekünk akik itt lakunk a messzi Keleten (Debrecenben) mindig nagy kihívás eljutni BÁRHOVA ahogy a díszes társaság el kíván menni. De jól van ez így mert meg kell küzdenünk a lejutásért! Most sem volt ez másként. Elsőnek valamikor reggel indultunk volna kocsival de este meggondoltam magam és a csapatom nagy örömére 3-kor indultunk 😉 Nekem különösön fontos volt, hogy minél hamarabb leérjünk mert a tábor hivatalos első napján volt a születésnapom és mire sem vágyhat másra egy magamfajta mint, hogy a barátai társaságában töltse ezt a napot (Sajnálom, hogy bizonyos emberek nem tudtak eljönni :/ )

    Kicsit jobban a lényegre térve azonnal amint kiszálltunk a kocsiból körbe is mutattam az egész társaságot legjobb barátomnak Dobránnak és barátnőmnek Dorottyának. Szerencsére még mindig mind a ketten hozzám szólnak :D. Az összeborulós, nosztalgiázós, röhögős viszontlátást követően még reggeli is maradt nekünk ami nagyon feldobta a reggelünk.

    A megszokottakhoz hűen Shala egyből kiosztotta a játékosokat és kezdődhetett a játék! Én egy Call Of Cthulhu játékkal készültem a nagyérdeműnek és Tanti barátomnak. Bevallom a rendszerrel vannak még problémáim de sikeresen vettük közösen az akadályokat a srácokkal akik asszisztáltak mindenben a hangulat fenntartása érdekében. Külön sikernek könyveltem el azt bizonyos busz utat amit minden síkon ugyan úgy 5 óra alatt tettünk meg! A csapatunk egy pszichológus… vagy pszichopatából aki úgy őrült meg szépen lassan, hogy ő csak nyugodt szemlélője volt a körülötte történteknek, egy igazi retro kalandozó hobóból aki kutyájával járta a vidéket és akármennyire is próbált menekülni a háború förtelmei elől itt még nagyobb borzalmakat élt át, egy kiöregedett és tipikus nyugdíj előtt két nappal lévő texas ranger aki visszaidézte fiatal kori emlékeit és gyalázta a fiatalokat valamint egy ponyvaíró aki sajnos túl hamar kiesett mivel a “fő gonosznak” szüksége volt a nem létező hírnevére 🙂 Összességében várakozásaimat felülmúlta a csapat és ahogy annak lennie is kell meg is haltak 😀 Voltak problémák amikre legközelebb jobban figyelnem kell de megígérem ha legközelebb hirdetek egy CoC-t ezek is ki lesznek küszöbölve.

    Elérkeztünk a szombathoz ahol neki kezdtünk az isteni és végtelen reggeli után a fő modulhoz. Hát gyerekek. Én sok mindent tudnék mondani de ez fantasztikus volt. Pörgős, meglepő és epic. Nem akarom lelőni a történetet de méltó befejezése volt ez egy nagyon jó modul sorozatnak. Adtak a srácok valami igazán jók a közös világunkhoz! A csapattársaimról pedig annyit, hogy nagyon élveztem velük a játékot ( sajnos kb 5 órát nem tudtak velük tölteni mert el kellett szaladni a kocsival). Különösen nagy élvezet volt párommal Dorottyával játszani aki többször meglepett kreativitásával ami a kijátszást és a harci szituációk leírását illeti és kitartásával, hogy még a veteránokat is megszégyenítően éberen végig játszott 20+ órát. Dobrán barátomról nem is beszélve. Igen emberek ő az egyetlen általam ismert ember aki nem is ember hanem elf. Mindenkinek javaslom, hogy egyszer üljön le vele egyet játszani és tapasztalja meg a hosszú elnyújtott perceket amik azzal telnek el, hogy a történet vége felé haladva, hogy hosszú percekig válogat a lovak között. A lánckardól meg KÉRLEK ne beszéljünk. Jajj és amíg el nem felejtem… Lucisz egy rendkívül jó mesélő. Személy szerint többször játszottam már az ő mesélésében de mindig jól esik hallgatni a különböző egymástól független NJK-kat legyenek akármennyire is lényegtelenek. A legjobb mesélési tulajdonságának tartom azt, hogy a hangulatot másodpercek alatt tudja teljesen megfordítani így lesz hirtelen egy könnyesen röhögő pillanatból a legizgalmasabb harci szitu vagy drámai jelenet.

    Nagyon jól esett és őszintén meglepett amikor az eredmény hirdetésen a mi nevünket mondta Shala. Köszönjük a lehetőséget és a vándorkupát! Tudjatok róla, hogy soha nem kapjátok vissza 😀 És külön szeretném meg köszönni, hogy ezzel a táborral megkoronázva két éve ismerhetlek titeket és a születésnapi ajándékom egy egy csodás mesekönyv kalózokról 🙂 Remélem még nagyon sokáig barátaimnak tudhatlak titeket és köszönöm a sok pozitívat srácok 😉
    VÁROM A KÖVETKEZŐT!

  • No végre eljutottam odáig, hogy energiával, és átgondolással tekintsek a táborra! Tudom nem voltam gyors de no, egyszer nekem is lehet! 😀
    Szervezőként látom sokszor más szemmel tekintek egy táborra, más szemmel, füllel járok az emberek között, hiszen ha valami nem jó abból tanulni ha jó, elraktározni kell. Szerencsére idén picit több lélgeztem maradt így, hogy öcsém írta a kalandot, habár végig szemmel kísértem, a story alakulását és itt ott hozzá is pofátlankodtam, de kiválló teljesítmény volt, amit lemesélni is jó érzés volt.
    Jubiláltunk, 5 éve kezdtük a hősök napját és nem gondoltam volna, hogy megéljük a 10. rendezvényt. Csak csináltuk a dolgunkat, próbáltuk a legjobbat kihozni magunkból és lám itt vagyunk! Már két kampányt is befejeztünk és készülünk a 3.-ra, én csak azt kívánhatom, hogy hasonló jó társaságban legyen erőnk még egyszer ennyit összehozni!
    Nehéz hónapokon vagyok túl, minden téren embert, és szellemet próbáló időszak telt el a számomra a nyári tábor óta, így nem is realizáltam, hogy mennyire szükségem volt erre a táborra, hogy feltöltődjek, hogy felfrissítsem magam. Ezt nagyon köszönöm mindenkinek, hiszen a kihúzott fogam okozta problémák ellenére is kiválló élményben volt részem. Többeknek meséltem, hogy számomra személy szerint sokkal jobban sikeredett ez a tábor mint a nyári, valahogy nyáron nem akartak nekem összejönni a játékok és ez csöppet elszomorított, na de most!
    Bodri vezénylésével én is belevetettem magam a Cyberpunkos noiros nyomozós történetbe, és mint mint solo karakter egy percig nem hiányzott a harc annyira lekötött történet, míg másnap egy régi nagy kedvencem került elő Adrinak hála, nem csak, hogy kalózkodhattam (ami ugye nyáron elmaradt), még ezt tehettem steampunk környezetben, mély dekltázs, fűzők, automaták, pisztolyok és azok a fránya Neobeduin nők! 😀 Ó és ugye leporoltam kedves koncepciómat. Öröm volt mindkét játék megadták a megfelelő energiát a szombati fő kalandra.
    Siófoki kartársaknak tálalhattam a kalandot, akiknek még (mint kiderült) nem volt szerencsém mesélni, és a mesélői oldalról kivállóan szórakoztam, játékosi oldalról pedig mondják meg ők 😉

    Végül csak annyit mondhatok, hogy köszönöm minden szervezőtársamnak, mesélőnek és nem utolsó sorban résztvevőnek, hogy együtt lehettünk ennek is részesei, találkozunk Debrecenben, aztán jövőre új lapot kezdenek a krónikások hiszen a kérdés még mindig ugyanaz:

    ÖRÖKKÉ AKARTOK ÉLNI?!

  • Köszönöm a szervezőknek az élményt, ami még így meglehetősen kutyafuttában is maradandó lett 🙂 . Jó volt nyár után újra egy kis táborérzést kapni. Köszönöm a játékosoknak, hogy együtt elmerülhettünk egy kicsit a CP-ben, és külön köszönet, hogy toleráltátok a limitált akciójeleneteket. A kalandot már nagyon régóta le akartam mesélni, így hogy a Blade Runner (szerintem minőségi) folytatása nem sokkal előzte meg a kalandot, talán még szerencsésebb volt a helyzet. Az ételről nem tudok nyilatkozni, de a közös italozás mindenképpen jó volt (a gemenci gazda hagyja még 3 évet hordóban a nedűt, mert ez így moonshine lett).
    Várom a következő alkalmat, hogy újra összejöjjön a társaság!

Vélemény, hozzászólás?