2018. Február 24.-én sikeresen lezajlott az V. Farkasodú szerepjáték találkozó és verseny Gyöngyösön a jól bevált Mátra Honvéd Kaszinóban. Az idei év első rendezvényén 10 csapat képviseltette magát. A rendezvényre előre leadott karakterekkel és előtörténetekkel nevezhettek a csapatokba szerveződött játékosok, a szervezők által készített karakteralkotás szerint. A jubileumi 5. találkozó modulját Valheru írta Amíg a halál el nem választ címmel. A kaland P.sz. 3700-ban játszódott, helyszíne Predoc hercegségének negyedik legnagyobb települése, Derjion városa.

Kis csapatunk is képviseltette magát a rendezvényen három fővel: Rafin, Komattre és Ishidu kitartóan állták a sarat bármilyen elébük kerülő akadállyal.

A történet szerint Derjion városának ura házasodni készül. A karakterek már a KM-ükkel előre leegyeztetve kapták azt az információt, hogy az előtörténetekhez igazítva honnan ismerik az egyelőre még oly boldog vőlegényt. Nem szeretnék jobban belemenni a történetbe, de legyen elég annyi, hogy új látásmódokkal ismerkedtünk meg a kaland alatt. Ami érdekessé tette, hogy régi korok szerepjátékába kalauzolt el minket, amikor még nem volt egyértelmű az, hogy a kalandozók életben maradnak.

Mindezeket figyelembe véve egy nagyon sokféle élménnyel fűzerezett találkozó volt, ami sok tapasztalattal és élménnyel ideiglenesen jóllakatta szűnni nem akaró éhségünket a hobbi iránt, és jó volt látni, hogy sokakkal ültünk együtt ennél a fantáziával megrakott étkező asztalnál. Elnézéseteket kérem az étkezéssel kapcsolatos hasonlatért, de a mátrai borzaska amit a helyszínen fogyasztottunk mély nyomot hagyott bennünk! J

Reméljük, hogy lesz alkalmunk még rész venni ezen az eseményen, hogy tovább folytatódjon a végtelen főzőcske. 😉

A napot egy rövid mesélői megbeszélést követően egy eredményhirdetés követte. Három csapatot jutalmaztak kiemelkedő teljesítményükért, akik a következőek voltak:

  1. csapat – Slayers
  2. csapat – Porladó Poénok Prófétái

    III. csapat – Anyaszomorítók

Ezt követően kiosztásra került a legjobb kalandmesternek járó elismerés és egy különdíj is gazdára talált „Az elsőnek jó ötletnek tűnt, de aztán mégsem, halálért.” témakörben.

    Legjobb KalandMester – Sirock

    Különdíj – Józsi „Reunion”

Gratulálunk nekik!

A díjak között szívet melengető volt az a látvány, hogy csak M.A.G.U.S. kiadványok voltak. Az első helyezett csapat pedig a Krónikák.hu által felajánlott AranyTenger, avagy az Amundok Könyvével lett gazdagabb.

Andor: Beszámoló a V. Farkasodú szerepjátékos versenyről

Vélemény, hozzászólás?