A kalandra 3-4 fő jelentkezését várnám, Pénteken mesélném le, ideális esetben a karakterek ismerik egymást csapatként dolgoztak már együtt, hogy ez milyen formában valósult meg, azaz, hogy a karakterek egy bérgyilkos különítményben, a katonai elhárításnál, egy mentőkocsi személyzeteként, rendőri egységként, vagy céges izomemberekként találkoztak-e egymással az másodlagos. A kalandban sok interakcióra és szerepjátékra lesz lehetőség, ugyanakkor ez egy kegyetlen világ, ahol minden cselekedetnek következményei vannak.

NECROSCIENCE

„A halál évezredeken keresztül leküzdhetetlen ellenségként magasodott fölénk, elkerülhetetlen árny a kisember számára, örök kihívás a kutató elmének. Az elmúlt évtizedek technológiai fejlődése lehetővé tette, hogy legyőzzük ezt az ellenséget. Képesek vagyunk visszahozni a pácienseket a halálból. Ugyanakkor egyelőre észben kell tartanunk azt, hogy a tizenkét perces határt még nem sikerült túllépnünk. Az ilyen előretörések lehetőséget adtak nekünk, hogy behatóbban vizsgáljuk a halál utáni élet kérdéseit és lehetőségeit. Sajnálatos módon a páciensek jelentéseinek szubjektivitása a mai napig meglehetősen sok nehézséget okoz a kutatásban, aminek következtében a beszámolók hitelessége megkérdőjelezhető.

Elhatároztam, hogy ellenőrzött kísérleteket fogok végrehajtani a halál utáni élet vonatkozásában. Képzett tesztalanyok alkalmazásával megbízhatóbb beszámolók alapján úgy vélem tisztább képet festhetünk le a halál utáni életről. Ezek a kísérletek egy új tudományág születésének első lépcsői.”

  • Edward Hannigan, MD.

 

A fenti kis idézet a bevezetője egy Cyberpunk 2020 rendszerében játszódó kalandnak, természetesen a kaland nem 4 év múlva fog játszódni, így a rendszer címét kicsit meghazudtolva 2060-et fogunk írni, a kezdeti helyszín Új-Prága, egy lüktető metropolisz Európa szívében.

A hivatkozott új tudományág pedig megszületett, azonban felhasználása nem egészen úgy alakult, ahogy azt Hannigan professzor elképzelte. 2060-ra a „flatlining” szenvedéllyé vált a

társadalom jelentős része számára, egyfajta halálkultuszként működnek. Az élmény függőséget is képes kialakítani az arra fogékonyak esetében. A városokban létrejöttek az első zug flatlinerek, de a tehetősebbek számára elérhetőek a Hannigan hagyatékából származó teljes élményt nyújtó Necroscience központok is. Ezen kívül a világ úgy néz ki, mint bármely cyberpunk világ 😉

A karakteralkotás

Minden szerep játszható, ugyanakkor ha valaki a Konzolcowboyt választja akkor mindenképpen egyeztetni szükséges előtte, mivel az alapkönyvtől eltérő módon fogjuk kezelni.

A STAT-ok között 60 pont osztható el szabadon, minden karakter indulásként 40 pontot oszthat el a képzettségei között, amelyen felül kap 250 IP-t (fejlődéspontot), ebből fejleszthetőek a képzettségek.

A kezdő vagyon az alábbi táblázat segítségével határozható meg ahol az adott szerep főképzettségének értékét kell majd számításba venni a havi fizetésnél. A karakterek háromhavi fizetésnek megfelelő induló tőkével fognak rendelkezni.

A fegyverek közül a rare beszerezhetőségi fegyverekig bezárólag szabadon válaszhat mindenki. A cyberware-ek emberiesség veszteségénél a d6 kockadobások automatikusan 3-nak felelnek meg.

Amennyiben bármilyen kérdés felmerülne, akár olyan formában, hogy az alapkönyv (https://xarxasuportmutueixdreta.files.wordpress.com/2014/02/cyberpunk-2020-cp3002-core-manual-2nd-edition.pdf ) nem tartalmaz valami olyan felszerelést amire a karakternek mindenképpen szüksége van, nyugodtan keressetek itt a poszt alatt, vagy e-mailben (zoltanherce@gmail.com).

Kis hangulat gyanánt:

https://www.youtube.com/watch?v=5z0RD5hvcf8

 

 

Bodri – Necroscience

5 thoughts on “Bodri – Necroscience

  • Szia!
    Szeretnék érdeklődni, hogy van-e még hely a 10-i csapatban.
    Köszi

  • Szervusz, első vagy, van még hely 🙂

  • Én egy ex-Arasaka zsoldosban gondolkozom, nektek van már ötletetek?

Vélemény, hozzászólás?