Lassan teljes és tisztább képet kapunk az egykori, kilencvenes évek szerepjátékos világáról. Ennek egy újabb eleme a Az V. Országos Szerepjáték találkozó és egyben IV. Rúna-tábor M.A.G.U.S. versenymodulja, a Hollógyűrű is, ami annak idején a Valhalla honlapján is napvilágot látott. Ez amellett, hogy kortörténeti értékkel bír egy másik érdekes akkori jelenségre is rávilágít utolsó fejezetével, amiben a kalandhoz tartozó ún. „vigaszmodul” szerepel, azoknak, akik nem jutottek be az érdemi versenyre. Élő szerepjátékos információszerzésre és az egykori (ismeretlen) írók által írt bevezetőre, ajánlásra is érdemes odafigyelni közben:

„Ezzel a modullal a magunk egyszerű módján a 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójának szerettünk volna emléket állítani. Az alaptörténet forradalmán és a helyi viszonyokon kívül erre utalnak bizonyos nevek is (Daub, Sola Ussoth, stb.). Ha ezt mégsem sikerült volna elérnünk vagy esetleg Te úgy gondolnád, inkább ártottunk az ügynek, semmint hasznára lettünk volna, akkor elnézést kérünk.”

További érdekesség, hogy következetesen használták és alapoztak rá a párhuzamosan futó Rúna magazinban az akkor futó Déli-Városállamokat bemutató Geofrámia sorozattal. Ez a gyakorlat (mint ahogy az írás maga) igen tiszteletreméltó. Letöltés: Hollógyűrű kalandmodul

(köszönet a rávezetésben és a kutatásban Tantos Andrásnak és Magyar Gergelynek is)

Hollógyűrű (M.A.G.U.S. kalandmodul)

Vélemény, hozzászólás?