Erioni harsona

Üdvözlet kalandorok!

Ezúton szeretnénk kedveskedni néktek egy kis olvasnivalóval, avagy csemegével, melyet az azóta eltelt idő csak nemesít. Nem másról van szó, mint az Erioni harsonáról, mely hat kiadást élt meg, és ez volt az első félig hivatalos M.A.G.U.S. online fanzin, amit az akkori kiadó (INOMI) főszerkesztője, Kolozsvári Zsófia (Indira Myles) hozott tető alá, és több más hasonló kezdeményezésnek is előfutára volt. Egy ynevi újság lapjait pörgethetitek át tehát, mely egyben bepillantást enged a városóriás mindennapjaiba, illetőleg talán segítség lehet a fantasy hangulat megteremtésében is. A részek szépen sorban érkeznek majd, pdf formátumban, két különböző méretben és minőségben. Emitt hát az első, nyitó lapszám. Forgassátok kedvetekre.

Erioniharsona
Erioniharsona_low

Plakátösszefoglaló az elmúlt évekből

Plakátösszefoglaló az elmúlt évekből

plakátok Az elmúlt években ahány rendezvényünk volt, annyi szépséges plakát és emléklap is született ezekhez a várva várt eseményekhez, és így több év távlatában úgy gondoltuk, hogy már komoly mennyiséget tudunk felmutatni a grafikai anyagokból, és bizonyára titeket is érdekelhet egy pazar kis összeállítás, mondhatni a teljesség igénye nélkül (sajnos az évek során néhány plakát elveszett az éterben).

Királyok, tündérek, lovagok, sárkányok

Időrendben visszafelé haladva ezúttal a tavalyi esztendőben napvilágot látott album hivatalos publikálására kerül sor a Krónikák hasábjain. Zenei utazásunk a fantázia birodalmába invitálja a kedves hallgatót, barangolásaink során népies dallamokkal, és a középkori régizenét idéző hangsorokkal ugyanolyan jó eséllyel találkozhatunk, mint electro és industrial elemekkel, vad szintetizátor refrénekkel, vagy  katonás, menetelő ritmusokkal. Izgalmas zenei kísérlet ez a különféle stílusok, néhol teljesen ellentmondásosnak tűnő hatások összevegyítésére.

Ayalával a bálban (10. rész)

Befejező részéhez érkezett az idei folytatásos novellánk. Remélem legalább annyira élveztétek, mint amilyen nehézségbe a megírása került olykor. Különösebb cirádák helyett álljon itt az évzáró epizód, amelyet majd jövőre egy rendszerezettebb, lektoráltabb összegzés is követ majd. Hogyha pedig érdekel titeket Axel Ragaen és barátai sorsa, akkor nagyobb kedvvel fogok legközelebb hasonló vállalkozásba. A visszajelzéseket szívesen fogadjuk, de persze a pozitívnak jobban örülünk. Jó szórakozást az utolsó fejezethez.

Ynevi bestiák 4

Közel egy évvel ezelőtt kezdtük el közzétenni Magyar Gergely rövid, de hangulatos bestiárium kiegészítésnek szánt cikkeit, az Ynevi bestiákat. Akkor valami számunkra is rejtélyes okból félbehagytuk a közlést a 2. fejezet után. Eme hiányosságunkat most szándékozunk hát pótolni, s eme negyedik résszel el is érkeztünk vala a befejező epizódhoz.

„Az Ynevi bestiák 4-et a hasonló című cikkeim folytatásának szánom. A cél ugyanaz, mint ahogy a rendszer sem változott, azonos a bestiáriummal, illetve az első részekkel.

A kiegészítő házi, tehát használata opcionális. Javaslom továbbá, hogy elsősorban KM-ek olvassák, mivel a játékosok így találkozhatnak olyan lényekkel, amelyeket tényleg nem ismernek.”

Ynevi bestiák 4

Ayalával a bálban (9. rész)

mask1Az előző részben Axel Ragaen visszautasította hazája hívó szavát és visszaindult az erigowi palotába, hogy befejezze küldetését. Közben egyik csapattársát kínozza a bűntudat, hogy olyan tudás van birtokában, ami talán veszélybe sodorhatja őket. Minden érzelem kiszabadul a palackból, amint beköszönt Rusenor éjszakája és a régen várt bál eseményeit is megismerhetjük egy különösen hosszúra sikerült fejezet folyamán, aminek a végén mindenki elnyeri méltó jutalmát vagy éppen büntetését és a merénylő vagy merénylők személyéről is lehull a lepel.

Ynevi bestiák 3

Közel egy évvel ezelőtt kezdtük el közzétenni Magyar Gergely rövid, de hangulatos bestiárium kiegészítésnek szánt cikkeit, az Ynevi bestiákat. Akkor valami számunkra is rejtélyes okból félbehagytuk a közlést a 2. fejezet után. Eme hiányosságunkat most szándékozunk hát pótolni.

Az Ynevi bestiák 3-t a hasonló című cikkeim folytatásának szánom. A cél ugyanaz, mint ahogy a rendszer sem változott, azonos a bestiáriummal, illetve az első résszekkel.

A kiegészítő házi, tehát használata opcionális. Javaslom továbbá, hogy elsősorban KM-ek olvassák, mivel a játékosok így találkozhatnak olyan lényekkel, amelyeket tényleg nem ismernek.”

Ynevi bestiák 3

Ayalával a bálban (8. rész)

Elérkezett a bál napja és hőseink belépnek a Belső Városba, hogy teljesítsék feladatukat. Talán maradtak közöttük kimondatlan szavak, el nem hangzott gondolatok, de Axel Ragaent mindennél jobban kínozza az érzés, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba. Egy váratlan, visszautasíthatatlan ajánlattal kell azonban szembenéznie mielőtt beköszönt Rusenor éjszakája, amiről egyébként ebből az írásból tudhattok meg többet, s majdan egy naptárral-ünnepekkel foglalkozó cikkben később is megjelenik majd. Ne feledjétek, már csak két hasonlóan hosszabb fejezet van hátra közös utazásunkból.

Kelepce – élő szabadulós kalandjáték

Éljenek az új hóbortok. Az utóbbi években annyiféle szórakozási mód született vagy éppen eresztett gyökeret a világunkban, hogy követni sem lehet jóformán fejlődésüket és ívüket. Ki hitte volna például, hogy ennyi év után a hagyományőrzés és a szerepjáték után az élő szerepjáték ennyire népszerű, elterjedt és hangsúlyos lesz? Hogy a hagyományos point-and-click kalandjátékok tetszhalott állapotából ilyen termékeny időszak köszönt be a tárgykeresős programok jóvoltából?