X. Vándorkrónikák M.A.G.U.S. tábor és találkozó – 1. Hangulatkeltő

hang1Körös-körűl pisszegés -mintha az egész erdő arra próbálta volna rávenni, hogy maradjon csendben. Ogroj Mokan a páfrányok alatt hasalt, és próbált rájönni, hogy mi is az a nesz, amit a szél sodor felé. A fenyőerdő egy rég kihűlt, vulkanikus lejtő vékony talajrétegébe kapaszkodott. Tűlevelek, lehullott tobozok és vastag, puha moharéteg borították a sötétbe borított talajt. S talán ami a legjobban idegesítette, hogy itt semmi nem mozdult. Se rágcsálók, se madarak, se egy szarvas vagy farkas, semmi. Csak a fenyőágak libbentek időröl időre. A fenyőfák árnyékában sűrű félhomály honolt. Ogroj húsz lábnyit kúszott előre egy sor elszáradt vörös áfonyabokor irányába, amik most csontvázszerűen meredtek ki a talajból, torz memoárt állítva egykori életüknek. A lábszárára rongyokat és bőröket csavart, hogy védje magát a szúrós tűk ellen. Íjja felajzva, hátán keresztbe vetve pihent, és próbált úgy mozogni, hogy a fűrészes levelű növények a lehető legkisebb kárt tegyék benne. Időröl időre megpihent és ellenőrízte fegyverét, tüzetesen áttnézte az ideget, foszlás után kutatva, és az íj testet is, repedést vagy egyebeket keresve…

Shadon terjeszkedési törekvései a Hetedkorban (tanulmány és jegyzet)

conseraphLelkem halhatatlanságának megfoganásától szolgálom a Hét Arcú istent és ahogy korábbi életeimben úgy az elkövetkezőkben is fogom. Feladatom létezésem ezen szakaszában, hogy Domvik nyájának tagjait az igaz útra tereljem és tartsam is ott örökölt földünk, Shadon Birodalmának határain belül. Nem könnyű szolgálat ez és az út, amelyet bejárnom adatott sem mindig vezérel engem egyenes ösvényekre.

Ezen iratban, adja Domvik, hogy csak arra méltó kezekbe jusson el, arra a roppant nehéz feladatra vállalkozom, hogy hittestvéreimnek összefoglaljam azon rettentő vállalkozások rövid krónikáját, amellyek istenünk és kultúránk szavát vitték el Ynev kontinensének legtávolabbi pontjaiba. Forrongó jelenünkben még nemességünk legjobbjainak okításából is hiányoznak azon fejezetek, amelyek ezen embertpróbáló vállalkozásokról szólnak.

Tanti / Delta Green (CoC)

A Delta Green

A Cthulhu Hívása eme kiegészítője 1997-ben jelent meg, és azt a feladatot tűzte ki céljául, hogy megreformálja a modernkori  játékot, és választ keressen azokra a kérdésekre, amik sok játékalkalom során felvetődtek. Sokan tudjuk, hogy Lovecraft novelláinak hősei magányosak voltak, de a játék során már csoportok – gyakran igen eltérő foglalkozású emberekből álló csoportok – küzdenek a Mítosz ellen. A készítők egyik alapelve az volt, hogy nem minden játékos rajong a húszas évekért, és nem minden mesélő szeret történelemkönyveket bújni, vagy kis híján egy évszázaddal ezelőtt élt emberek hézköznapi életét tanulmányozni. A másik az, hogy a nyomozókat rendre hátráltatta az a tény, hogy ők tulajdonképpen hétköznapi emberek, akiknek semmi keresnivalójuk egy gyilkosság vagy más bűntény helyszínén, és magánakcióik előbb-utóbb a hatóságok figyelmét is fel fogják kelteni. A kilencvenes évekbeli játékhoz írt kiegészítők (Cthulhu Now, 1990s Handbook) valamiért nem nyerték el a tetszésüket, ezért úgy döntöttek, hogy a játék középpontjába egy illegalitásban tevékenykedő szervezetet állítanak. Ez a Delta Green: egy összeesküvés, melynek tagjai túlnyomorészt az Egyesült Államok különböző szövetségi vagy állami szervezeteinek azon tagjai, akik már szembekerültek a világ sötét, eldugott zugaiban megbúvó ősi hatalmakkal.
Pénteki napon kerülne sor a játékra. 3-5 játékost várok.

 

DG1

 

X. Vándorkrónikák M.A.G.U.S. tábor és találkozó

penaX Információk és részletek a táborról //  Új Karakteralkotás // SzabadMesékKMjeinek //  Csapatkereső // Pólóméretek // KrónikákFacebook // Regisztráció

>>>2016. AUGUSZTUS 10-16.<<<

1. nap (szerda) meséi: // Tanti CoC (Befejezés) // Nova M.A.G.U.S. // Shalafi Vampire //

2. nap (csütörtök) meséi: // Shalafi Marvel  // Vii M.A.G.U.S. // Bea poszt apokaliptikus sci-fi //

3. nap (péntek) meséi: // Tanti Delta Green (CoC) // Amund M.A.G.U.S. // Khuriboow M.A.G.U.S. //

4. nap (szombat)és  5. nap (vasárnap): a Hősök Napja és az Örök Város bajnokai kampányok közös folytatása: 1. Hangulatkeltő // 2. Hangulatkeltő

6. nap (hétfő) meséi: // Társasjátékok // Egyéb programok // Shalafi Shadowrun // Vii M.A.G.U.S. // Tanti M.A.G.U.S. (Befejezés) //

(A tábor információi, programja és bejegyzései folyamatosan frissülnek)

X. Vándorkrónikák M.A.G.U.S. tábor és találkozó – Karakteralkotás

yggdragil-tree-of-life-fantasy-hd-wallpaper-1920x1080-4167

A jubileumi tábor alkalmával a Hősök Napja rendezvénysorozattal összevonva történeteinket egy kaland erejéig közös mederbe terelve folytatjuk. Így a karaktereket a Hősök Napja karakteralkotási szabályainak megfelelően tessék kidolgozni. Amennyiben kérdés merül fel a karakteralkotással kapcsolatban alább kérünk mindenkit, hogy mások okulására a jól megszokott módon tegye azt fel.

John W. Castle: A nap papok titka – 2. rész (M.A.G.U.S. novella)

gul2Az idei nyári folytatásos novellánk elkészültéhez nemcsak sok év kellett, hanem többek között a korábban már elkészült Ikrek szektájáról és fejvadászklánjairól szóló kiegészítő is. Ebben az anyagban sok olyan magyarázat van kifejtve, amelyből jobban megérthető a novella főszereplőjének háttere, egyes kifejezések eredete. Ezzel is szeretnénk az olvasott és a játszott Ynev közötti kapcsolatot fenntartani.

Az előző rész tartalmából: Caleb d’Avrem eléri Davalont, a Dwyyl-Unio fővárosát. Hamarosan megismerkedik egy északi lovaggal, akiről kiderül, hogy hasonló céllal érkezett mint ő maga. Miután együtt úsznak meg egy éjszakai rajtaütést szobát bérelnek egy fogadóban és felkészülnek a küldetésük következő lépésére, amit már egymás segítségével képzelnek el végrehajtani. A dwoon nép legszentebb városában azonban nem tudni elsőre, hogy ki a barát és ki az ellenség …

Körtvélyes Ákos: Sziréndal (M.A.G.U.S. könyvkritika)

szirendalNagy érdeklődéssel és kíváncsisággal vártam a III. Szkriptúra novellapályázat győztes írásának szerzője által írt önálló kötetet. A Napmadár, ha szárnyra kap című írása kifejezetten kellemes emlékként él bennem és ahogy annak az értékelésénél is jeleztem, annak idején alkotótársam is volt Írókörben a szerző. Minden jel arra mutatott, hogy kiváló olvasmányélménnyel gazdagodhatok általa. Süvített a szél a hype-vonat nyitva hagyott kabinablakán…

Érdekes módon a M* irodalmában eddig mindig szerencsés végeredménye volt annak, hogyha egy szerző regény helyett lazán összefüggő írásokat zsúfol egy kötetbe. Ez a metódus szinte teljesen végigkísért már minden kiadót és generációt és a nemrégiben megjelent Bosszúangyal esetében is bevált egy új (elsőkönyves) szerzőnél. Szóval igazán elmondhatjuk, hogy kedvező csillagzat alatt vártam a Sziréndalt. Hogy a témája-borítója-címe nem csigázott fel legyen az én bajom (Körtvélyes Ákos legutóbb a naplovagokat csomagolta emészthető és élvezetes formában komoly ellenszélben).

A Khál faj múltja és jelene Yneven

khálok2Korábban már foglalkoztunk a mostoha sorsú faj különböző nyomaival és forrásaival. Pár évvel ezelőtt egy kisebb esszé is készült róluk és arról, hogyan és miként lehetne őket értelmezni a M.A.G.U.S. világában. Koncepciójuk erősítésére korábban már olvashattatok oldalunkon egy külön kiegészítőt velük kapcsolatban (Khálok Könyve) és a nyelvi sajátosságaikat összegző gyűjtőmunka eredményét (Khál szószedet).