UCAS által fontosnak/gyanúsnak vélt Shadowland bejegyzés árnyvadászokkal foglalkozó ügynökök számára:
>>>>>[Már a legutóbbi nagyobb seattle-i árnyvadászatom után lebegtették nekem a lehetőségét egy jólfizető és kellemes európai kiruccanásnak Berlinbe, de az utazásom kitűzött időpontja egyre csak tolódott. Végül 2054-re tolódott a repülőút és miután rendeztem/félbehagytam minden kisebb teendőmet a Pusztulat környékén átkeltem a nagyvízen, hogy olyan útra lépjek, amire előttem még kevés vadász.
Előtte nem sokat tudtam az itteni állapotokról és a repülőn nem kényeztettek el brossúrákkal arról, hogy hová is megyek. Összességében azt kell mondanom, hogy felkészületlenül érkeztem a Flux-State területére, de némi utólagos háttérmunkával megkönnyíthettem volna a saját dolgomat. Gondoltam összeírom hát azoknak, akik hozzám hasonló nyaralásra készülnek, hogy mire számíthatnak errefelé és miért.
Az Ébredés komoly nyomokat hagyott a vén Európán. Lázadások, háborúk és forradalmak söpörtek végig a kontinensen már jóval az árnyvadászok előtt. Francia- és Németország között létrejött SOX egy rádiokatív halálmező, ami jól elkülöníti Berlin szabad városát a világtól. Pah, szabad város. A Flux-State lényegében a világ legnagyobb anarchista kísérlete több független kiez egymás mellett élésére közös kormányzat, hadsereg és rendfenntartó erő nélkül.
Mindenki azt csinál amit akar, illetve amire képes és hagyják. A cégek mégis megvetették valahogy a lábukat. Tehát virágzik az árnyvadászat, ami csak jó lehet. Ezért is érkeztem ide. Odahaza beletörött a bicskám néhány túlspecialuzált feladat elhúzódásába és a végén nem maradt túl sok nuyenem, azon kívül, hogy régi barátom, Monika meghívásának engedjek és csapatához csatlakozzak. Monika rendes lány volt, inkább lelkes mint eszes, de ez inkább az ízlésemet minősíti mint őt.
Nem is ágáltam a parancsnoksága ellen, pedig kicsit forrófejű döntéseket hozott. Aranyos kis dekás lány volt és nagyon hitt a Flux-State rendszerében. Akkor jöttem rá mennyire, amikor egy rutinmunkának ígérkező behatolás során szikrázva csapódott ki a Mátrixból mellém a földre. A sokktól tehetetlenül a rutinom ugrott előre és átvéve a csapat parancsnokságát fegyverropogtatva vágtuk ki magunkat a helyzetből.
Ideiglenes otthonomba, a Krauzbasar kiez-be vonultunk vissza. Állandó felhajtónk, Amsel kérdezősködött a küldetésünkről és mi is nehezen raktuk össze a képet. Monika utolsó szavai sem voltak túl bíztatóak: „Feuerschwinge”. Egy mítikus nősténysárkány, aki az Ébredés korában terrorizálta a németeket, amíg a Luftwaffe le nem radírozta az égből és a SOX területére zuhant. Sejtettem, hogy sokkal több van emögött a történet mögött, mint amennyit a legtöbben sejtenek.
Az ügyről nem is beszélnék többet, mert gondolom mások is a legendás Dragonfall esemény kutatásával foglalkoznának majd a közeljövőben. Inkább a berlini napjaimról regélnék nektek, hátha hasznosnak bizonyul majd és azokról az érdekes elemekről, akiket megismertem. Nem sokfelé jártam sajnos a Krauzbasar-on kívül, ahová nem fegyvert markolva kellett betörnöm így mondandóm nem nevezhető mély merítésnek az anarchista államból, de példának megteszi szerintem bármely árnyvadásznak.
Monika egy relatív megbízható, állandó csapatot „hagyott rám” és én igyekeztem eképpen is bánni velük. Bár túl sok beleszólásom nem volt a munkákra hozott felszerelésük vagy éppen képességeik fejlesztésébe két vadászat között, de lelkivilágukat alaposan kiismerhettem személyes beszélgetéseink során. Az a fajta vagyok, akinek nem mindegy ki biztosítja a hátát miközben söréteket küld az árnyak közé.
Dietrich, a sámán volt a legközlékenyebb. A sárkányölő totem(?) sámánja, ex punk-rock énekes, középkorú, tar fejéig tetovált vérbeli német csóka. Valamiért nagyapámra emlékeztetett. Fiatal korában kivette a részét a metahumánok elleni agresszió leverésében és ez mély nyomokat hagyott benne. Nem rajongok a mágiaforgatókért, de készséggel elismerem fontosságukat egy vadászaton és Dietrich javára válljon, hogy egyszer sem veszítette el a kontrollt a megidézett szellemei felett.
Glory, titokzatos goth lány özönvíz előtti beöltetésekkel … ráadásul sokkal. Utcai szamurájnak titulálja magát, de pisztolynál bonyolultabbat soha nem láttam a kezében. Cserébe mindig tele van kötszerrel és fájdalomcsillapítókkal. Múltja legalább olyan sötét, mint a kedélye, pedig igyekeztem közel kerülni hozzá férfiúi büszkeségemtől hajtva. Talán másnak több szerencséje lesz vele.
Eiger egy igazi katona. Valamiért egy magyar playboynyuszi, Molnár Anikó jutott róla eszembe. Az otromba ork mesterlövésznő nehezen fogadta el, hogy a csapat vezetője lettem. Időbe tellett, amíg letörtem a büszkeségét etéren, de azt hiszem megbékélt velem. Régen láttam mesterlövészpuskákat, legutóbb még Seattle-ben nem volt divat ilyesmit az utcára hozni. Úgy látszik itt minden játszik.
Blitz csak később csatlakozott a csapathoz, így nem is nagyon vegyültem vele. Meglepően jól lőtt és kellett egy ingyen dekás a csapatba. Munka közben jó fej volt, de láttam milyen amikor megoldhatatlan kihívás elé kerül a mátrixban. Olyankor egy ideig holt teher a terepen. Sorainkat olykor helyi vadászokkal egészítettem ki, amikor éppen nem vágytam a megszokott társaságra. Több alkalommal is szívesen vadásztam Lucky Strike társaságában … szívesen meglátogattam volna a kiezét.
Érdekes hely ez a Berlin. Bár idefelé kicsit aggódtam, hogy nem lesz e gond a nyelvi hiányosságom, de örömmel fogadtam, hogy érdekes módon minden német tökéletesen beszél angolul és csak a jellegzetesebb helyi neveket ejti németül. Könnyebbé tette a dolgomat, de összességében nem adta az európai hangulatot: ennyi erővel otthon is vadászhattam volna egy Nu-Rammstein koncerten. A környezet sem vágott mellbe a másságával: nem éreztem jellegzetesen európainak.
A választható játékszerek jobban bejöttek: hogyha ez kell ahhoz, hogy gránátvetővel és dobócsillagokkal lófráljak akkor az anarchia jöhetne Seattle-be is. Olcsó beültetések, egzotikus cuccok, de a kedvenc területemen (sörétesek) nem találtam sok újdonságot. Viszont vehettem volna magamnak is mesterlövészpuskát … de annyira nem működött, hogy elcsábuljak. Mondtam már, hogy volt gránátvetőm?
Azt mondták nekem otthon, hogy itt majd számítanak a döntéseim és minden sokkal mélyebb lesz. Lehet hogy nem voltam ráhangolódva eléggé, de én nem éreztem a fene nagy szabadságomat. A szándékot igen, de úgy éreztem az események menetén nem tudok változtatni. No nem mintha akarnék, de nekem a múltkori seattle-i balhé a smaragdvárosi sorozatgyilkossal és bogarakkal elég magasra tette a lécet. Szóval tudtam, hogy így vagy úgy, de a végén egy sárkánnyal fogok szembenézni (ha nem is többet).
A küldetések mindenképpen változatosak voltak és ha lehetett fegyverropogtatás nélkül megoldani valamit, akkor úgy is tettem. Sajnos itt az amerikai utcai stílusommal nem sokra mentem, akadémikus és céges dumával annál többre, hogy a helyiek biotech szakértelem fixációjáról ne is beszéljek. Szóval aki ide jön, annak ajánlom, hogy forgassa kicsit a medikus irodalmat. De lehetőségeim voltak, kétségtelen. A dolgok végkimenetelén nem éreztem, hogy változtatok vele. Kár.
Zárom soraimat erről a különleges utazásról a berlini árnyak közé. Egy kicsit mellé lőttek nálam vele, ugyanakkor elejétől a végéig élveztem az utazást. Már a repülőn ülök hazafelé és kíváncsian várom, hogy azóta milyen új munkákkal készültek a helyiek. Talán tudok néhány új trükköt mutatni nekik, amit itt tanultam. ]<<<<<
– – John G. Walker (12:12:02/08-04-54)