A sorozatban harmadik találkozó nagyon színvonalas helyszínéül a szekszárdi Babits Mihály Kulturális központ szolgált, amit a főszervező, Vodli Jenő (Shalafi Del Necro) nemcsak, hogy a versenyre tudott megszerezni, de a tervek szerint a jövőben rendszeres klubnapok helyszínéül is szolgál majd.

A találkozó jól sikerült kalandmodulja a Ryltha legendája címet viselte, és a főszervező, Vodli Jenő munkáját dicséri, akit ez alkalommal is testvére és a szekszárdi Hősök Napja szervezői segítettek. A modul ezúttal Dél-Ynevre, Edorl dombvidékének Segrado nevű városkájába vezette a kalandra éhes játékosokat, és ynevi idő szerint Psz. 3714-ben játszódott.

A III. Hősök Napján 14 játékos vett részt, akiket négy csapatba szervezve négy kalandmester vezetett át a kalandon. A rendezvényen a Kalandozók.hu is képviseltette magát: a KM-ek sorát Magyar Gergely egészítette ki, míg a Kalandozók.hu játékos csapatát Daru, Con Salamander, Scylla, Sneer és Bűvdudás alkották. A karakteralkotás a már szokásosnak nevezhető, „Krónikás”, Tetemre hívás típusú karakteralkotás volt, a játékosok ennek megfelelően kellett, hogy megalkossák és előtörténetükkel együtt beküldjék karaktereiket.

A rendezvény délelőtt tíz körül vette kezdetét, ahol a megnyitó után a csapatok egy-egy asztalnál elhelyezkedve merültek el Ynev világában. A jó hangulatú, és a csapatokat megizzasztó játék egészen hat- fél hétig tartott, ami után a kalandmesterek értékelésre ültek össze. A helyszínen tágas, légkondicionált tárgyalóterem, igényes berendezés, tiszta környezet és a szervezők jóvoltából némi nassolni való pogácsa szolgálta a játékosok szórakozását.

A találkozón a legjobb csapat és a legjobb szerepjátékos került értékelésre, ám a Hősök napján már hagyománnyá vált módon minden játékos ajándék antikvár fantasy könyvvel és oklevéllel távozott. A csapatok, szintén a hagyományok szerint, hazavihették a kalandmodul egy-egy nyomtatott példányát is.

A III. Hősök Napja rendezvény legjobb csapata Névtelen csapat lett, Frosti, Kharon és Levi szereplésével, Kalandmesterük Vodli Márió volt. A csapat – aki a II. találkozón szerzett címét megtartotta – idén is magasba emelhette a vándorkupát, illetve hagyományosan elsőként választhattak az ajándék könyvek közül. A legjobb szerepjátékos címet ez alkalommal Pintér Dénes (Vidám fegyvertársak csapat) érdemelte ki, aki a Kalandozók.hu által felajánlott, éppen a kaland helyszínéül szolgáló vidék leírását is tartalmazó antikvár Rúna magazinnal térhetett haza. A toroni tolvajjal játszó Dénes Kalandmestere Tantos András volt. Gartulálunk a helyezést elérteknek!

A jó hangulatú, hol nevetéssel, hol NJK-k kurjantásaival tarkított találkozót a családias eredményhirdetés után egy rövid közös „sörözés”-sel egybekötött beszélgetés zárta a múltkori találkozó – egyébként közeli helyszínén. Itt mindenki elégedettségéről számolt be, és ezt látva biztosak lehetünk benne, hogy a következő Hősök napja is megrendezésre kerül és reméljük, legalább ennyi lelkes játékos részvételével zajlik majd!

Ryltha legendája (M.A.G.U.S. kalandmodul)

Edorl gyümölcstermő vidékét eleveníti meg ez a történet a játékosok számára, akik elmerülhetnek a szokatlan idillbe éppúgy, mint a misztikus legendákba és kinyomozhatják mi is igaz az emberöltőket átívelő mesékből. A szüreti vigasságok mellett ynevi rémmese bontakozhat ki vagy éppen egy karakterek számára életre szóló élmény. A III. Hősök napja kalandmodulját a főszervező Shalafi jegyzi. Letöltés: Ryltha Legendája- modul

Beszámoló a III. Hősök Napja szerepjátékos találkozóról

One thought on “Beszámoló a III. Hősök Napja szerepjátékos találkozóról

  • A hétvégén Shalafi del Necro mesélésével volt szerencsém játszani a kalandot. Társammal, Valis, a fejvadász (Baha) és Axel Ragaenként ketten vetődtünk el Edorl szép vidékére, hogy magunkévá tegyük a nevezetes égetett szeszeket és megnyerjük a helyi népi játékokat. A történet kellemesen csordogált, mint a cholo egy nyári napon, aztán a végén alaposan megizzadtunk a főellenségekkel. Nagyon jó történet volt, csak ajánlani tudom. Ezúton is köszönöm Shalának, hogy eljött messziről és lemesélte.

Vélemény, hozzászólás?