Skyrim, Neverwinter Nights, Morrowind, Icewind Dale, Total Annihilation, Dungeon Siege, Guild Wars…- csak hogy a legismertebbeket említsem azon játékok közül, melyeknek ő jegyzi a zenéjét. Melódiáik örökre emlékezetünkbe vésődtek, s minden alkalommal jóleső melegséggel telik meg a szívünk a virtuálisan átélt kalandokra és távoli vidékekre gondolva, amikor fülünkbe csengnek az ismert és megannyiszor hallott dallamok. A zeneszerző, akinek a sok kellemes pillanatot köszönhetjük: Jeremy Soule.

js1

Az ifjú Jeremy tanár és grafikus szülők gyermekeként már igen korán érdeklődést mutatott a klasszikus zene iránt, mind emellé a gondviselés tehetséggel és kifinomult érzékkel is megáldotta. Gyermekkorában társaihoz hasonlóan sokat játszott kezdetleges videójátékokkal, s bár az ipar még igencsak gyermekcipőben járt, ő már igen hamar határozott elképzeléseket fogalmazott meg a játékok zenéjét illetően. Óriási hatással volt rá a Csillagok Háborújának zenei világát megálmodó John Williams, aki által már idejekorán ráébredt arra, milyen fontos alkotóelemét képezi a jól megírt zene egy vizuális produkciónak.

Szerzői és előadói fejlődését elősegítette, hogy magántanárok által tanulhatott, s nem a hagyományos iskolarendszerű felsőoktatási képzésben, cserébe viszont sosem kapott MA diplomát, noha ezt senki sem kérte rajta számon. Gyerekkorától kezdve játszott zongorán, ám mivel úgy érezte, zenészként és zeneszerzőként egyszerre nem tudná teljes energia befektetéssel kamatoztatni tudását, így az utóbbi szakma mellett döntött. Eltökéltségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tanulmányait befejezvén egy évet kizárólag az alkotómunkának szentelt, annak érdekében, hogy megfelelő portfóliókat állíthasson össze. Munkáit két vezető játékipari fejlesztőcégnek, a LucasArts-nak és a Square-nek küldte el: míg az előbbinél figyelemre sem méltatták, a Square szinte azonnal állást ajánlott neki, s két hét elteltével már munkába is állhatott.

js2

Pályája kezdetén legfőképp gyerekeknek készült játékokhoz írt zenéket, ám ezen programok esetében a technikai háttér is elég szűkösnek bizonyult számára a valódi kibontakozáshoz. Hamarosan átigazolt a frissen megalakul Homongous Entertainment nevű fejlesztőcsapathoz, ahol megismerkedett Chris Taylorral, a fiatal, ambiciózus game designerrel, akinek elképzelései nagy hatást gyakoroltak Jeremy fantáziájára. Chris egy olyan epikus, valós idejű stratégiai játékot kívánt megvalósítani, ahol a két frakcióra szakadt emberiség gigászi robotokkal háborúzik keresztül-kasul az univerzumban: ez volt a Total Annihilation, melynek neve mérföldkőként íródott be aztán a játéktörténelembe, elismertségében elhomályosítva az akkori nagy vetélytárs, a Westwood befutóját, a Red Alertet.

Chris Taylor a Cavedog fejlesztőcsapat élén megkezdte a munkálatokat, Jeremy pedig szimfonikus zenekarral előadott monumentális zenei betéteket írt a játékhoz. Chris komoly aggályokat táplált ezt illetően, hiszen akkoriban szinte minden stratégiai játék alá technós alapokat helyeztek a fejlesztők, mondván ez illik legjobban a stílushoz – különösen akkor, ha drabális harci gépek csatájáról van szó. Jeremy vállalta a kockázatot, és biztosította Christ, hogy nyugodtan lecsökkentheti a fizetését, ha a játék a zene miatt fog megbukni. Mondanom sem kell, a program óriási siker lett, s szinte minden kritikus a zenét dicsérte legelőször. A játékosok és a szakma egyöntetű elismerése meghozta ismertséget Jeremy számára. (Magam is emlékszem, micsoda élmény volt, amikor először felhangzottak az azóta ezerszer meghallgatott dallamok, egy csapásra beleszerettem a zenéjébe.)

Testvérével Julian Soule-al – aki szintén mint zeneszerző és hangmérnök dolgozott – saját zenei produkciós céget alapítottak, és olyan nívós fejlesztőcsapatokkal kötöttek szerződést, mint a Black Isle, a BioWare és a Bethesda. Mindemellett Soule végig jelen volt Chris Taylor projektjeiben is, aki olyan játékokat tett le az asztalra, mint a Dungeon Siege sorozat, vagy a Total Annihilation folytatásaként megjelenő Supreme Commander széria. A nagyszabású produkciókhoz írt zenéket a Soule testvérpár a directsong.com-on külön megvásárolható anyagként is közzétette. Számos szakmai elismerés mellett a Harry Potter és a Bölcsek köve című játékhoz írt zenéjéért Jeremy elnyerte a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia kitüntetését is.

js3

Saját bevallása szerint leginkább a szerepjátékokhoz szeret zenét írni, melyek esetében szívesen inspirálódik az előre megkapott artworkok, conceptartok alapján, amik által elképzelheti a játék világát és annak hangulatát. Darabjaiban egyaránt megjelennek a teátrális témák és a hangulatfestő jellegű, háttérbe húzódó dallamok, stílusa egyedi és könnyen felismerhető, bár nem tartja magát kifejezetten klasszikus zeneszerzőnek. Munkájában gyakran segíti testvére is, aki által darabjai határozottan sajátos karakterisztikát nyertek keverés tekintetében. Jeremy a zenét a nyelvhez hasonlóan rendkívül fontos kifejezőeszközként értelmezi, mellyel számos érzelmet, hangulatot fogalmazhatunk meg, ha elsajátítottuk megfelelő alkalmazását.

Ember a zene mögött I. – Jeremy Soule

7 thoughts on “Ember a zene mögött I. – Jeremy Soule

  • Kiváló zenéket szerez, régi játékos emlékem közt van, amikor a Morrowind csillagos ege alatt sétálva csak hallgattam a zenét…
    Jelenleg idő híján játék helyett a munka alatt sokszor hallgatom, főleg a Morrowind és Oblivion betétdalait.

    Másik kedvenc zeneszerzőm Paul Anthony Romero a Heroes zeneszerzője. A népszerű videomegosztó oldalon fenn van egy jó video, ahol itt BP-n a Csiliben zongorán adja elő a legjobb számait. Mindenkinek ajánlom!

  • Bár a Jeges Szelek Völgye a lehető legmesszebb fekszik a Mélysivatagtól, de a fent említett bárd dallamai időről-időre elcsaltak engem oda. Sőt, Easthaven lakóit és vidékét egy időben otthonomnak is éreztem akkori lakhelyem ellenében. https://www.youtube.com/watch?v=w6WhjqYst4s

    A cikk nagyon tetszett, Komattre egészen más, élesebb szemmel látta akkoriban is a közösen megélt kalandok zenei világát és jó megismerni ezeknek a hátterét és alkotóit. Várom a többi cikket is szeretettel. Szerintem érdemes lett volna néhány művét kiemelni a cikkben, vagy ha arra vársz, hogy mi magunk tegyük, ám legyen. 🙂 https://www.youtube.com/watch?v=RVc-_tdGk_Q

  • Köszönöm a linkeket, valóban, legközelebb érdemes lesz beilleszteni néhány hallgatható anyagot is. 😉

  • Kösz cather!
    Most világosodtam meg, hogy a DoW zenéit is ő szerezte.

  • Tényleg, azt ki is hagytam a felsorolásból, pedig a jegyzetemben benne volt! Szóval igen, a DoW zenéjét is neki köszönhetjük.

Vélemény, hozzászólás?