Hát eltelt a ’92 is M.A.G.U.S. várással, de a beígért szerepjátékkönyv nélkül. Úgy látszik most már sohasem játszhatunk ezzel a régen vágyott játékkal. Addig is, ameddig reményeink sírhantjai között bóklászunk időből és térből kiszakított ‘lidérces messzefények’ gyanánt vessük szemeinket az „újdonságok” és ismeretlen fejezetek sorára, amivel a soronkövetkező GuRúna szolgál nekünk.

A félbe vágott bevezető szöveg után rögtön a mélyvízben találjuk magunkat a Bestiárium soron következő részében Káoszlények között. Kimerítő és alapos munka, ami alapján akkor és azóta is megalkothatjuk a fantáziánkban elszabadult kártékony szörnyeket. Különös és érdekes ellenpólusukként a sokkal inkább Rend szférához közelibb Gólemek bemutatása folytatja a sort, melyeket a nagy hatalmú varázslók teremthetnek maguk védelmére és szolgálatára, ezen keresztül pedig Kalandmesterek játékosaik dolgának megnehezítésére.

Nagy űrt tölt be a következő cikk az ynevi Szerencsejátékok témájába belemerítve minket, látszólag kultúránként és szokásokra lebontva. Alapos és ötletadó írás, emellett több gyakorlati játék leírása is megtalálható itt tavernák füstös estéinek eltöltéséhez. A Panteon sorozat következő cikkében pedig egy habókos varázslót, Olaf Pherkadot ismerhetjük meg színről színre és saját gyártású mozaik kombinációjával. A GuRúnát bevezetés második fele zárja ez alkalommal is. Letöltés: GuruRúna11.93.12

M.A.G.U.S. Eredet #16: „Jött éve csodáknak …”

Vélemény, hozzászólás?