futár2003 – az új remények és fiatal bohóság kora volt. Hol volt akkor már a kilencvenes évek szerepjátékos nagy bummja és az annak végén megjelent „reneszánszt” hirdető Codex maga. Akkor pedig még az otthoni széles sáv forradalma is odább volt, de rajongók már akkor is egymásra találtak, játszottak és közösen álmodtak különböző világokról és rendszerekről. Reméltek egy szebb kort egy szebb időben …

A Futár ennek az időszaknak egy tünete volt. Nem hivatalos kiadvány, de az eredeti szerepjáték alkotói is közreműködtek benne alkotásaikkal. Bár az előszóban is olvasható a hobbinkra olyan nagyon jellemző ármánykodás és annak negatív hatása és sajnos valóban ez az első szám bizonyult később az utolsónak is, de maguk az írások jó stílusban folytatják a korábban Dragon magazinban elkezdett Codex kiegészítő anyagok sorát.

Tudvalevő, hogy a szerepjáték levelező listája később újra is indult, tervek és remények voltak. 2006-ban (az év, amiről nem beszélünk) megjelent az első hivatalos Codex regény is, amelyről a mai napig tartozom magamnak egy ismertető megírásával. Akkor ismét szárnyra kaptam az álmok, hogy valahol ott vagy valahol később látszólag végleg elenyésszenek. Sok helyről a Futár is eltűnt, de mi megkerestük, megtaláltuk és megőriztük.

Letöltés : FUTÁR- Codex Szerepjáték Fanzin –

Futár (Codex szerepjáték fanzin)

2 thoughts on “Futár (Codex szerepjáték fanzin)

  • A Rúnában megjelent Codex rovatok megvannak valakinek? Tervezitek feltölteni esetleg?

  • A Rúna magazinok anyagát, hasonlóan a törvénykönyvekéhez nem fogjuk kitenni. Azok még valamennyire hozzáférhetőek és beszerezhetőek.

Vélemény, hozzászólás?