ver-es-varazslat

Újabb taggal bővül a hazai szerepjátékok kis listája. Ez alkalommal egy az alapokhoz visszanyúló kezdeményezés tűzte zászlajára a könnyen elsajátíthatóság, gyors kezdés és úgy általában a hobbiba bevezetést. Azonban mielőtt egy gondolattal hasonlítanám a Kard és Mágia (KéM) kísértetiesen hasonló célkitűzéseihez megjegyzem, hogy ígéret van már most arra, hogy a Vér és Varázs sokkal több lesz és sokkal több médiumban képviselteti majd magát egyszerre és egymás után, mint elődei. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

„A Vér és Varázs egy Sword & Sorcery típusú szerepjáték, amely kezdő szerepjátékosok számára, készült, afféle bevezetésnek, a szerepjátékok világába. Célja nem csupán egy egyszerű, kincsek és kazamaták típusú játék, hanem egyúttal egy táblás, asztali stratégiai játék alapjául is szolgál. Sőt, szándékaink szerint, a kalandok, melyeket közlünk idővel, nem csupán szerepjáték modulként, illetve táblás, stratégiai játék küldetésként, de Kaland, Játék, Kockázat stílusban, lapozgatós könyvként is megjelennek. Ám a Vér és Varázs alapjaiban könnyed délutáni szörnyirtás és kincskeresés, amelyhez 5 perc alatt elkészülnek a karakterek, és amit akár táblás játékként is lemodellezhetünk. Ez hát a Vér és Varázs Angnor világán, jó szórakozást kívánunk hozzá! Megjegyezném, a cím nem véletlen. Tisztelgésként ajánlom az első Magyar szerepjáték, a Harc és Varázslat alkotóinak, köszönet érte.” – a szerző

A Vér és Varázs szerepjáték honlapja

A Vér és Varázs szerepjáték alapkönyve

Játékmesteri útmutató (béta verzió)

Angnor világa (béta verzió)

Vér és Varázs szerepjáték – második, javított kiadás

(forrás: lfg.hu)

Vér és Varázs – letölthető új magyar szerepjáték

2 thoughts on “Vér és Varázs – letölthető új magyar szerepjáték

  • Kedves Olvasóm

    A nevem józsef mindenkinek kellemes napot kivánok. a szerepjáték ügyében irok mert szeretném megirni a véleményemet a játékal kapcsolatban nagyon jó játéknak találom és nagyon őrülők annak hogy megint egy jó szerepjátékot sikerült ősszehozni és várom hogyha sikerül ősszehozni a dolgot akkor kőnyvformájában is megjelenhessen jó lenne tőbb nem emberi fajt létrehozni a játékban és varázstárgyakat meg ereklyéket és minden olyan érdekeséget ami egyedi izt ad a játéknak és megkülőmbőzteti a tőbbitől ami csak rá jellemző és nem vállik tucatjátéká és sablonosá és a térkép is lehetne részletesebb jobban kidolgozott remélem hogy remek folytatása lesz elődjéhez a harc és varázslathoz ami szintén megvan más szerepjátékokal és kiegészitőkel de van egy kis gondom sokáig gondolkodtam hogy egyáltalán megirhatom-e mert itt az oldalon nem találok szabályzatot mit szabad és mit nem ezzért szándékozom megirni a gond az hogy em értem a szerepjátékosok viselkedését amit már tőbszőr is szóvá tettem élőszóban a megfelelő helyeken de semmi jele a változásnak mindég ugyanaz a helyzet allakul ki és ez nem más mint az előitéletek mivel 1993-94 kőrnyékén vettem meg az első szerepjátékos kőnyvemet a MAGUS-t ami tőbb hasonló kővette és ezalat a 22-év allat sajnos egyszer sem skerült játék kőzelébe mert ha még sikerült valahogyan egy csoportba be jutnom akkor mindég az előitéletek jőttek elő és elküldtek sokszor volt már vita és botrány ebből kisebb nagyobb megszakitásokal de próbálkoztam talán egyszer sikerül egy olyan társaságot találnom mely nem a külsőt nézi miért kell ebből kérdést problémát csinálni direkt? és elküldeni az embert? vagy ami még rosszabb bolondnak és hülyének nézni és szórakozni velle? ha vallakinek megvan az eredeti Harc és Varázslat füzete és abból a játékosok füzetje annak a 2-dik oldalán fel van sorolva egy csomó minden amiért érdemes játszani és kőzte van egy szó EMBRESÉG -re tanit gondolom nem kell ezt a fogalmat megmagyaráznom tudja mindenki mit jelent és ha már tudja miért nem alkalmaza? mitől fél? talán egy bűnőzővel vagy leprásal kell szóbaálnia? egyik csoportba sem tartozom azt a szó senki nem ismeri hogy segithetünk? vagy segitünk beileszkedni miért kell a másikat lenézni? nincs vallami társasági etiket? iratlan szabályzat mely az egymáshoz való viszonyulást határoza meg mert sajnos szomorú tapasztalataim vannak hogy a segitség nyujtás helyet csak eridj inenn menjen innen mondatott hallotam s az egyéb actrocitásokat nem idézem ez lenne az emberség? csak ennyire tellík? érdekes és mondva csinált indokal elküldik az embert és nem viccelek ha kell irásos bizonyitékom is van erről pedig a tőrvény tudtomal kimondja hogy senkit nem lehet hátrányosan megkülőmbőztetni és mégis ezalat a 22-év allat megtapsztaltam nem adtam erre okot hogy ilyen elbánásban részesüljek a végére hagytam a baj fő okát mert sajnáltatni akkarom magam mert nem ez a célom csak szeretném leirni a véleményemet hogy mien szomorú és felháboritó állapotok uralkodnak hallásérült voltam idáig de volt hallókészülékem és rendessen halotam vele a beszédem is rendesen érthető volt és amig tudtam kisebb nagyobb megszakitásokal próbálkoztam ezalat a 22-két év allat hogy egy csoportba bejussak és hogy a játék mellet beszélgetni barátkozni tudjak gondolom nem bűn ez vagy talán mégis? miért csipte mindég vallakinek a szemét az ha egy magamfajta ember próbál kőzeledni miért kell a beteg embert lenézni? és bolondnak Hűlyének nézni és ugy is bánni vele? és előitéletel viseltetni iránta és hála az „áldásos tevékenységnek” amit tőlletek kaptam ezalat a 22év allat a hallásom szép lassan tőnkre ment véglegesen úgyhogy ha vallami csoda folytán sikerülne egy csoportba bejutnom már jeltolmácsot kell igénybe vennem máskép nem megy a dolog ezzek után azt hiszem nyugodtan kijelenthetem hogy minden egyes szerepjátékos aki gyakorolja ezt a szép szokását szégyelje magát a viselkedése miat mert én kőzeledni próbáltam sokszor de el löktettek magatoktól persze akinek nem inge ne vegye magára akki pedig fázik az őltőzőn fel elérhetőséget szándékosan nem irok mert sejtem hogy leszenek olyanok akiknek nem lesz tiszteséges a kőzeledése szándéka és etől szeretném magam megkimélni de az itt leirtakat felválalom mert tudom hogy mit tapasztaltam meg idáig és a helyzet nem változott külőnősebben tudok a táboról és el is mentem volna oda csak selytem hogy megint a régi dolgok jőnének ellő aminek semmi értelme nincs ugyhogy mégegyszer felteszem a kérdést csak ennyire futja az emberségből? el lehet gondolkozni az itt leirtakon mégegyszer mondom ez nem vicc amit leirtam ezzek tények.
    további szép napot kivánok minden olvasómnak

    üdvőzlettel: józsef

  • Usakigun, a Vér és Varázs szerzője nem hagyja magára alkotását és annak reménybeli rajongóit:

    „Sziasztok!
    Ahogy ígértem, a Vér és Varázs folyamatosan fejlődik, végleges verzió tavaszra várható. Amit most küldök, egy javított béta, ez már játszható változat.”

    A bejegyzést frissítettem az alapkönyv újabb verziójával.

Vélemény, hozzászólás?