A Krónikák.hu oldalt 2007-ben indította el Vincze Zsuzsanna Anett (~A’frad) és Szilágyi János (~Gulandro) közösen, Fekecs Máté (~ Komattre) baráti támogatásával és Köge technikai segedelmével. Ekkor a Fanfár a Hősökért (tavaszi tábor) rendezvénysorozatuk folytatásával, majd a Vándorkrónikák (nyári tábor) indításával és a Kalandorkrónikák (budapesti egynapos) szervezésével foglalkozott a honlap elsősorban.

A honlap több inkarnációt élt meg költözésekkel, tárhelycserékkel és külsőben, technikai változtatásokkal mire 2010-ben jobbára elérte végleges(?!) blogformátumát. Több tehetséges cikkírónk, szerkesztőnk és társszervezőnk volt az évek alatt, akiket nem feledünk el: Toxik (a cyberpunk specialista), AJuci (tehetséges grafikusunk), Phoenix (lánglelkű írónk), Ket (rendezvényszervezőnk).

A honlap csapata mindig is kiállt a M.A.G.U.S. eredeti K100 rendszere mellett (KKUK és ET), amely közös nevezőt jelentett a kikerülő anyagok, a rendezvények karakteralkotása (Tetemre hívás) és a rajongók között. Ebben a szellemben dolgoztak a DeltaVision számára egy, a megjelent anyagokat átfogó szerkesztett kiadáson Harmadik Törvénykönyv munkacímen 2009 és 2012 között. A fent említetteken kívül ebbe an a munkában még részt vett Bojtor Veronika (~Vero), Magyar Gergely (~ Magyar Gergely) és Orbán Tibor (~Zénó).

„Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Emlékeket hagynak maguk után, melyek lassan legendává halványulnak, majd mítosszá. Végül a mítoszt is rég elfelejtik, mielőtt a Kor, melyből eredt, visszatérne.” – Robert Jordan

Napjainkra a honlap küldetéséhez többen is csatlakozva elmondható, hogy közösségünk országos szerveződéssé nőtte ki magát köszönhetően azoknak a bátor és elhivatott szervezőknek, akik azért tesznek, hogy a szerepjátékot népszerűsítsék a lehető legtöbb helyen,

Vodli Jenő (~ Shalafi del Necro) a Hősök Napja (szekszárdi egynapos rendezvény) és a Héroszok néven indított helyi klubban teszi ezt és ezen felül a honlapon is több remek hírt és cikket köszönhetünk már neki, ezen felül a Hősök Napjai nevű őszi táborokat. Nagy Andor (~Ishidu) a Regélő Főnix (debreceni egynapos) rendezvényekkel öregbíti a hobbink jóhírét keleten, s azonos névvel működtet helyi klubbot is.

A negyedik klub/rendezvénysorozat, amelynek anyagait megtalálhatjátok a honlapunkon a Hullámkirály Szerepjátékos Találkozó, mely elsősorban Siófokon és környékén, tágabban a Balaton környékén kerül megrendezésre Bicsak Márton (~Unity) főszervezésében egy helyi legenda nyomait követve, de új mítoszokat teremtve a szerepjátékosok számára évről-évre.

Honlapunkon ezen felül fáradhatatlanul munkálkodik Csik Márton (~Meran) webmesterként, száguldó riporterként és készíti a karakteralkotó újabb és újabb verzióit, amely frissítéséhez folyamatosan várja a rajongók segítségét is. Solomi Gergő (~Raze) a honlap design részéért felelős, ugyanakkor veterán D20 szakértő és Warhammer specialista is.

További tagjai szerkesztőségünknek az Amund, mint főszerkesztő, Papp Richárd (~Tair) kritikus és cyberpunk fanatikus, Mizsák Illés (~Cather) játéktesztelő és cikkírónk és Axel Ragaen, mint facebook felelős. A honlapon megjelenő cikkek és írások a Creative Commons 2.5 Magyarország védelme alá tartoznak.“Oszd meg, add tovább, de ne add el!” Részletekről: http://creativecommons.org/licenses/by-nc-nd/2.5/hu/

Kapcsolat:

E-mail cím: kronikak.hu@gmail.com vagy gulandro@gmail.com

Telefonszám: 06 30 482 01 38

Krónikák.hu facebook oldala

Héroszok Klub, rendszeres szerepjátékos klub Szekszárdon