Elveszett Mesék: A béke követei (M.A.G.U.S. novella)

Isidor De SediertaÚjabb történetet sikerült teljes hosszában megosztani a Kalandorok Krónikái közül, miután hétről-hétre több részben kijuttattuk a M.A.G.U.S. kolostor falai közül. Ez alkalommal egy különösen fontos regét fűztünk egybe, amely elmondja a Hetedkor egyik legnagyobb konfliktusának, a földre szállt Amhe-Ramun kavarta Manifesztációs Háborúnak a végét. Nem kisebb ynevi történelmi alak szemén keresztül járjuk végéig a békéig vezető utat, mint Isidor de Sedierta lovag, aki mellett a kor több híres kalandozója is feltűnik.

A regényes sorsú paplovag életéről és kalandozóéveiről már születtek korábban írások: korai éveiről a Hajnalcsillag mesél, s a jelen írás hiányzó láncszemként tölti ki az űrt (remélhetőleg), amely már a háború veteránjának napjairól szóló A tolvaj és a lovag című novella felé vezet. Így adnak ki egy kisebb trilógiát Isidor főszereplésével, aki később feltűnt vendégszereplőként is több novellában, legutóbb az Ayalával a bálban során.

***

P. sz. 3701-02: amund invázió a Shibarán túlról. Rudrig Ves Garmacor Thule erődjébe szorul a Szent Légió maradványaival, II. Terda, a szerepét teljes átéléssel alakító szélhámos szakít kiagyalójával, az akvilonai hercegprímással, és szintén az amundok ellen fordul.

P. sz. 3703: Rudrig Ves Garmacor eleste Thule falainal. A Sápadt Angyal elpusztítja a Manifesztaciót, II. Terda kezét nyújtja Shadon kiralynőjének, majd, “őse” példáját követve, végleg eltűnik a történelem színpadáról. A Nesire Mosolya eseményei után a megmaradt sivatagi seregek közös táborban várják a folytatást a sikeres csata után.

***

Letöltés: A béke követe (pdf) A béke követei (epub)

Elveszett Mesék: A béke követei (4/4. rész) M.A.G.U.S. novella

Bar Angala erődvárosában elszabadulnak az indulatok, Isidor de Sediertának és társainak a kék skorpió mérgénél veszedelmesebb kihívással kell megküzdeniük, saját magukkal … és hogyha az amundnak hinni lehet, akkor még ez sem lesz a megpróbáltatásaik vége. Nem mindenki kívánja a háború végét egyformán … egyik oldalon sem.

A hétvégén volt alkalmu8nk tovább „kodifikálni” az AranyTenger, avagy Amundok Könyvét (ATAK). Testvéröcsémnek köszönhetően immár a bestiákról szóló rész is teljes, immár csak az egyedi varázslatok és néhány simítás maradt a függeléken és el lehet kezdeni tördelni. 11 év után ezt én haladásnak értékelem.

477ea479c571822f4bf3e30e4a4f9fc9

Elveszett Mesék: A béke követei (2/4. rész) M.A.G.U.S. novella

A Manifesztációs Háborút lezárni készülő békekövetség Isidor de Sedierta vezetésével átkel a Shibara folyón és az ismeretlen Mélysivatagba lép, hogy megkeresse az amund fősereget. Időközben egyébként sikerült címet találnunk a készülő kötethez is (köszönet Rafinnak), mely így végül az AranyTenger, vagy az Amundok Könyve (ATAK) nevet kapta keresztségében. A Béke követei történetből alkalmasint mikor egyben fent lesz és lesz rá igény (szokott) akkor egyben egy szerkesztett verziót is felteszünk. Az ilyen impresszióknak ez inkább a nyílt tesztelése véleményezésre.

Further_retracted

Elveszett Mesék: A béke követei (1/4. rész) M.A.G.U.S. novella

A készülő ‘Amundok Könyve’ szerepjátékos kiegészítő szabálykönyv szerkesztése közben több nehéz döntést is meg kell hozni a terjedelem és tartalom kérdésében. Így sajnos egyes részek, hangulatkeltő szövegek végül túl terjedelmesek volnának, így szelektálni kell. Több ilyen „szilánk” is maradt a vágószoba padlóján, amelyek így teljesen jogosan nevezhetők Elveszett Meséknek.

Az egyik ilyen háromrészes szilánk a Manifesztációs Háborút lezáró titkos követjárás krónikáját regéli el. A Az amundok fölött aratott első nyílt győzelem másnapján a Szövetségesek nem merik elhinni, hogy vége lehet az évtizedes harcoknak. Tábornokuk pedig náluk is jobban sejti, hogy milyen árat kellene fizetniük egy újabb hasonló győzelemért.

Szilágy János: Veszett vad (M.A.G.U.S. novella)

veszett vadEve Torozon karaktere 2011 óta része a Krónikák-mitológiának. Azonban történetével 2005 óta adós vagyok, magamnak is. E novella még 2008-ban fogant meg és, hogy megírni milyen nehéz volt sokat mond a tény, hogy az AranyTenger előtt nélkül nem is mertem volna. Már ott is szerepelt a források között, hogy ezzel magamat ösztönözzem a befejezésre. Ra’ashe története folytatódik A béke követeinek egy mellékszálaként. Ő kalandmodulokban nem, csupán az utóbbi írásban jelent meg és játékos karakterként öregbítettem hírnevét az évek folyamán. Így, ezzel a három írással elmondtam mindent, amit az amundokkal kapcsolatban el szerettem volna. A minden szálat, gondolatot és érzést összegző, eddigi leghosszabb novellámat pedig annak ajánlom, akiről tulajdonképpen szól.

(Az írásban többször szereplő és felemlegetett bárd idézetei „természetesen” Kovács Ákos műveiből származnak.)

Letöltés: PDF formátum EPUB formátumban és tömörítve

AranyTenger, avagy az Amundok Könyve M.A.G.U.S. szerepjáték kiegészítő

ATAKMegjelent az exkluzív, amundokról szóló kiegészítő a M.A.G.U.S. eredeti rendszeréhez. Az AranyTenger, avagy az Amundok Könyve (ATAK) 11 éve készült, ez alatt elsősorban az anyagok és források kutatása zajlott, de önmagában 22 évnyi szerepjátékos tapasztalatot ötvöz. A korábban már megjelent előzetes is két éves, de az idei Béke követei novellával igyekeztünk bevezetni a kiegészítő anyagait, újdonságait és az amund kultúra sajátosságait.

***

„Valahol, túl az időn és a képzeleten, még mindig létezik egy világ, melyet istenek alkottak, de emberek uralnak. Egy világ, melynek háborúit mágiával és acéllal vívják, egy világ, melynek sorsát együtt formálják bölcsek és fegyverforgatók.”

Ennek a világnak a lakói az amundok, kik évezredekre eltűntek a történelem porondjáról, hogy teljes erővel visszatérjenek a Hetedkorban és istenük, Amhe-Ramun révén lehetetlenné tegyék, hogy nevüket és fajukat többé elfelejtse az embernem. Az alábbi kötet ennek az Ősi Népnek a titkaiba enged betekintést, korábban sohasem látott részletességgel. Új fajspecifikus kasztokkal, képzettségekkel és varázslatokkal egészítik ki az eddigi repertoárt. Nem utolsósorban a kötetben szereplő Lovagok és Fejvadászok Háborúja nevű csataszimulációval lehetségessé válik a Manifesztációs Háború lejátszása éppúgy, ahogyan sok más elképzelt ütközet.

Letöltés: AranyTenger, avagy az Amundok Könyve

***

A kiegészítőben közreműködő krónikások illusztrációit és grafikáit e helyütt külön kiemelném és bemutatnám, amivel hozzájárultak az AranyTenger világának életre keltéséhez. Fekecs Máté egy dzsad mesemondó, egy teaház belső hangulatát, Gul Asghan korai arcképét és Arflo, a szakadár Krad lovag portréját jegyzi. Fazekas Árpád Alex con Arvioni képmásával erősítette a róla kialakult tehetséges ifjú titán képét. Daróczi Andrea és Herce Zoltán közösen leheltek színeket és így életet Ra’Ashe alakjába. Magyar Gergely a tőle megszokott profizmussal készítette el térképét az újonnan megismerhető világrészről.

Dzsad01Teaház02gul2ArvioniasheHirokin (MG)

CX. (110.) Krónikák Hírlevél – Kilencedkor

aberrant_darkagesLíthas,
elközelgett az idei nyári táborunk rengeteg játékkal, kalanddal és meglepetéssel. A honlapon már aktívan zajlik a csapatkeresés, regisztrálás és karakteralkotás, aminek mi nagyon örülünk. Még utoljára meghosszabbítjuk a lehetőséget, hogy ezen a héten mindenki, aki szeretne velünk nyár végén augusztus 18-24-ig együtt tölteni egy feledhetetlen hetet Yneven és más távoli világokon jelentkezhet és jöhet. Azok pedig, akik már a teljesítették egy részét a regisztrációnak (jelentkezés, befizetés, előtörténet, kérjük, hogy ne feledkezzenek el a pólóméret kiválasztásáról sem a megfelelő bejegyzésben. Jövőhéten küldünk majd minden regisztráltnak a készenléti állapotáról egy emlékeztetőt. Köszönjük mindazoknak, akik eddig már megtették. hogy jelentkeztek, utaltak és küldtek előtörténeteket is. Nagyban megkönnyíti a dolgunkat. A honlapunk legtetején található összegző bejegyzésben remélhetőleg minden információt megtaláltok, s hogyha nem kérdezzetek minket bátran.

***

A nyári tábor központi kalandmoduljához is jó alapot adhat az eredeti Gorvik megismerése megálmodója, Nyúl tollából. Eredet #11 – a Dale Avery féle Gorvik …

Ott jártunk és bebarangoltuk egy új szerepjátékos alkalom helyszínét, Két Várost. Élmény volt. Beszámoló a Kétváros Szerepjátékos Találkozóról

Különleges kihívásra hívták fel a figyelmünket legott és szeretnénk veletek is megosztani a nem mindennapi pályázat hírét, lehetőségét. Ezüst Hold Krónikák

A korábbi Gorvikról szóló cikket kiegészítendő és aktualizálandó írtunk össze néhány irányelvet és gondolatot a táboros Új-Godon modulra készülve nektek is. A’frad: Gorvikról, avagy Új-Godonról a P.sz. 3715-ös esztendőben

Hosszabb kitérő után ismét folytattuk a GuRúnák sorozatát, néhány ismert-ismeretlen bestiával és mesélők számára hasznos cikket tartalmazó számmal Eredet #12 – piperkőc embervadászok és formabontó nők

Újabb különleges történet vált megismerhetővé az Elveszett Mesék közül, előbb részenként, majd egyben a modern kor igényeihez igazítva a Manifesztációs Háború lezáró aktusát. A béke követei (M.A.G.U.S. novella)

Az utóbbi novella egyébként már több elemet is használ a fokozott készenléti állapotban lévő (éjjel értük el a 0.9-es verziószámot) AranyTenger, avagy az Amundok Könyvéből. A honlapon természetesen a táborig és aztán is remélhettek majd újabb cikkeket és írásokat, köztük remélhetőleg hamarosan az ATAKot is.

Reméljük minél többetekkel találkozhatunk hamarosan a táborban, de hogyha nem akkor jó kalandokat kívánunk addig is!

Elveszett Mesék

Kezdetben vala a Valhalla Páholy. Azután az ezredforduló hajnalán változott (egy kicsit) a világ és többek vágták bele a pallosukat, hogy M.A.G.U.S. történeteket írjanak. Voltak, akik az interneten tették ezt különböző közösségekben, fórumokon és írókörökben. Az oldalunkon sorozatosan (~alkalmanként) megjelenő Ynevi Krónikák aloldal írásai (amelyekkel találni majd átfedést) is egy külön ilyen gyűjtemény.

2005-ben alakult egy kisebb, kreatív alkotókör Elveszett Mesék Társasága néven. Rendezvényeink szervezői között sokszor találkozhattok is velük a kiírásoknál. Ez kifejezetten Ynev világára közösen alkotó amatőr személyeket tömörített, akik végül az interregnum idején kész kötettervekkel is ostromolták az éppen aktuális, de folyton változó M.A.G.U.S. kiadókat. Tagjai később különböző módokon, szerepekben és helyen folytatták az Ynevvel kapcsolatos munkájukat.

2007-ben megalakult a Krónikák.hu, s az alapítók soraiban kettő is maradt az eredeti kreatív írókörből (Komattre és Amund). A küldetésük nem változott: egymás történeteire építő, osztott világként mesélni a kalandok kontinensének életéről és azokról, akik lakják. Ekkor már azonban egyértelművé vált számukra (is), hogy a M.A.G.U.S. történelme nem csak regények és novellák lapjai között zajlik, hanem a szerepjátékos asztaloknál otthon és rendezvényeken egyaránt. Így eszköztáruk kibővült.

Mára elmondható, hogy amit Krónikák.hu-s mitológiának nevezünk sokszor elsősorban az Ynevi Vándorlások kalandmodulgyűjtemény eseményein, az oldalon megjelenő cikkek (pl. Panteon) és kiegészítők (pl. ATAK és Viadomo) anyagán, az évenkénti kalendárium bejegyzések mellett az alábbi novellák, hangulatkeltők, játékbeszámolók tartalmán is alapul. Igyekeztünk az alábbiakban egy olyan mankót, olvasási segédletet nyújtani nektek, amely segít elhelyezni a történeteket Ynev kalandos világában kronológia szerint, ehhez sokszor megemlítettünk az évszámoknál több ismert (és kevésbé ismert) történelmi eseményt vagy éppen klasszikus(nak vett) regényt (de mindenképpen olyanokat, amelyek részei a karakteralkotásainkban is hivatkozott Közös M* világunkra), hogy egyszersmind sorrendben is lehessen olvasni az írásokat, ha valaki egyszer ilyen módon szeretné (újra)élni a jelenleg is zajló Hetedkor alkonyát.