XIII. Hősök Napja karakteralkotás

Elkészült a Hősök Napja karakter, illetve Hősalkotása. Mint majd láthatjátok én magam megőriztem a korábbi rendszer alapjait, de rengeteg kisebb és néhány nagyobb változtatás került bele. A karakteralkotás változásaival a játékélmény és a csapatok színesebbé tétele volt a cél. Fontos, hogy a karakteralkotás kompatibilis a többi a rendezvényen is megtalálható Dicsőségpont rendszerrel, így szabadon biztosítva az átjárhatóságot.

Mivel új évvel új időszámítást is kezdünk a korábbi karaktereket visszavonultatjuk, ezért kárpótolandó korábban a XII. Hősök Napján részt vett játékosok számára +1 Hős Pont fog rendelkezésre állni a karakteralkotás folyamán, amit szabadon felhasználhatnak.

Ahogy korábban már említettem, az új időszámítás új kalandokat is fog jelenteni, ami azt jelenti, hogy pihentetjük az Ember történeteit, a tavaszi találkozó kalandját pedig előre láthatólag Levi fogja írni.

Bármilyen kérdés van a szokásos elérhetőségeken megtaláltok illetve, ha a karakteralkotással kapcsolatban merül fel bármi arra kérek mindenkit, hogy a bejegyzés alatt jelezze, hátha másban is felmerülé ugyanaz a probléma.

A karakteralkotás és egy kis összefoglaló a főbb változásokról a tovább mögött.

Virágkapuk ostroma – VI. fejezet – Uram, királyom! (M.A.G.U.S. novella)

A gróf megmentése nagyobb áldozatba került, mint azt Akik senkinek sem hiányoznak gondolták volna. A Karyyal szigeten történtek azonban még nem jelentik a kalandozók küldetésének végét. Vissza kell térniük a Tengeri Kígyó Barlangjába, hogy a Keleti Barbárok leghatalmasabb kánjának segítségével felszabadítsák az ostromlott Alidaxot. Hogy ez megtörténhessen Axel Ragaennek meg kell vívnia élete egyik legnehezebb harcát a rémálmaival … egyedül.

Conan_TheAvenger***

Kalendárium: P.sz. 3712 második és harmadik negyedéve

Sok idő eltelt mióta a M.A.G.U.S. kolostorból híradásokat kaphattunk volna a kalandozók és a világ ügyes-bajos dolgairól a négy égtáj felől (és a különleges „ötödikről”). Azonban nemrégiben egy kimerült, de mosolygós gróf érkezett a Torozon Tavernájába, hogy az érdeklődőknek elhozza a vázlatos summáriumát mindannak, amit Dreina szerzeteseitől megtudott.