A sirályok röpte a hazájára emlékeztette. Ha nem tekintett a ködvidék gomolygátjai felé, azt hihette volna gyermekkora abasziszi fövenyén áll és ő maga is ifjú ember. De túl erős volt a cefre- és verejtékszag, hogy belefeledkezhessen a múltba. Helyette inkább egy újabbat rúgott az előtte tápászkodó zilált fiatal férfiba.

Annak összecsendültek divatos hegyi kristály függői és finom szövésű ingével újból végigtörölte az ivó hajópadlóját. Nyögését elnyomta az odakint újra felerősödő morajlás és kikötői élet zsivaja. Egy köpetnyi vért sercintett kínzója lába elé, de tanulva az előzőekből meg sem próbált újra talpra kecmeregni. Eleget kísértette már a sorsát.

Az aszisz az előző estére gondolt, mikor a ficsúr megjelent a fogadó küszöbén, hogy mulattassa őket az éjszaka folyamán zenei tudásával. Ő nem szólt, mások kurjongattak invitálva a belépő felé. Becsületére legyen mondva, egészen sokáig viselte a ványadt nyikorgást. A vörös hold már eltűnőben volt az égen mikor felemelkedett és sámlival kínálta meg a fiatal dalnokot.

A masszív ülőalkalmatosság recsegve szállt keresztül a termen és verte le székéről lantostul a fiút. Felocsúdni sem volt ideje mielőtt a vén falanxharcos rávetette volna magát és agyba-főbe verte. A közönség éljenezve köszöntötte a műsorváltozást és a vérmesebbek kapva-kaptak az alkalmon, hogy hasonlóképpen rendezzék vitás ügyeiket. Nem telt bele egy fertályóra és már az ablakokon zuhantak ki a viszálykodó felek a hűvös vizű pallókra.

A hajnal vörös zsarátnokú érkezése már egy kipusztult csatateret talált és nem is mert senki közeledni a még mindig őrjöngő veterán felé. Bár éjközép után pár órával egyszer már lelohadt a harci kedve és magába roskadt egy lócára zuhanva a tengeri levegő úgy látszik frissítően hatott a harci kedvére. Az ajtófélfának támaszkodott és kitekintett a fapallók és összetákolt épületek alkotta zátonyvárosra. Tudta, hogy körös körül csak a tengert látná, ezért az egyetlen látnivaló felé tekintett: a Ködvidék örökkön formálódó kapuja felé.

Az északi hajósok pokla fenyegetően oromlot még ilyen távolságból is a város felé. Kifürkészhetetlen füstbércei egyik pillanatról a másikra emelkedtek fel, csak hogy aztán visszaomoljanak az örökkön kavargó káoszba. Az aszisz látott már festőket beleőrülni azon képtelen elképzelésbe, hogy képet készítsenek a ködvidékről külországi megrendelőknek. Nem értették meg, hogy az ilyen látvány hamarabb szívja magába a lelket minthogy a hajós testét megemészteni a Ködvidék ezer veszedelméből akárcsak egy is.

Először gyűlölte ezt a helyet, mikor évekkel korábban idevetődött, aztán volt, hogy szerette ezt az örökké változó látványt. Mára megtanulta tisztelni a gomolygát törvényét, mint minden hajós a zátonyvárosban. Nem gyászolni, akit elragad, de megbecsülni az ajándékait: a látvány mellett a hordalékkal érkező értékeket, amelyek a ködvidékre indult hajókból maradt. Szerencsevadászok és halászok indultak acélos hálókkal az első hullámverés idején, hogy megcsinálják a szerencséjüket aznapra vagy az egész életükre talán.

Az aszisz sárgás fogaival mosolyt villantott a fogadó körül állók aggódó arcok felé s visszaindult az igric felé. Útba ejtett az elejtett lantot és akkurátusan végighúzta a durva padlón mire a fiúhoz ért. A nyakánál fogva emelte a szeme elé, a húrokkal párhuzamos vésetek a szeme magasságába kerültek. Számára idegen, egzotikus motívumok voltak, akár déli jelentésük is lehetett. Nem számított neki, a fiúhoz hajolt inkább és csatakos hajánál fogva emelte fel a fejét.

– Nem mindig voltam ám én ilyen rossz ember. De persze akkor is sok embert bántottam. Volt családom, egy feleségem és fiam is, a királyért harcoltam, öltem és véreztem, ha kellett. Az ország ellenségeitől védtem a hazámat, az otthonomat és a családomat. Kétszer is kiszolgáltam az időmet, el sem hinnéd milyen sok idő volt az. Hazatérve azonban nem leltem az otthont és a családot. Fiatal feleségem elszökött egy bárddal, egy Gorduin nevezetűvel, a fiam pedig valami toprongyos kalandozóbrigáddal tartott inkább. Hónapokba telt mire tudattalan élőhalottá vált testére akadtam az Elátkozott vidéken és a hátamon kicibálva onnan méltó szertartással búcsúzhattam el tőle.

Teljes erejével csapta a fiú fejét a padlóhoz, csont reccsent, de egy jajszó nem hallatszott. Rángások futottak végig a testen, majd azok is abbamaradtak. A falanxharcost ez nem érdekelte. A hátsó falhoz lépdelt, ahol hosszú lándzsája és vértezete várta. Makulátlan, gyakran tisztított eszközei a halálnak. Testvéri szeretettel simított végig fémükön miközben tovább dünnyögött.

– Két olyan hely van, ahol a hozzátok hasonló söpredék egyszer az életében tiszteletét teszi. Enika Gwon tornyába bejutnom és ott várakoznom lehetetlen lett volna és különben is: ahogyan hallottam annak a Gorduinnak amúgy sincsen szüksége továbbképzésre a tudományából. Nem, ott hiába is kerestem volna. Ezen a helyen azonban, ahol Albourne szent szigete minden tíz évben egyszer megjelenik a hasonszőrű igricek számára jó eséllyel a lándzsám végére kaphatom az énekesemet. Hidd el nekem fiú, ritka nagy élvezet nekem minél többet Tharr vagy akármelyik démonisten poklára küldenem a fajtádból. Lásd, minden egyes rovátka a lándzsámon egy közületek. A kérdés csak az, méltó vagy e ebbe az igazán privát társaságba kerülni. Tudod, hogyan győződhetsz meg arról igazi bárd vagy kókler akivel szembetalálkoztál? Nagyon egyszerű: el tudod e törni a hátán a saját zeneszerszámát!

Hirtelen emelte meg a lantot a fiú felett és egy nyögés kíséretében minden erejével a fejre sújtott vele. Egyszerre hasadt szét a lant fája és a fiú koponyája, csontszilánkok és faszálkáktól pépes vér folyt végig a padlón az aszisz lábai között, de nem foglalkozott vele. Teljes menetfelszerelésben állt az ajtóban, tudomást sem véve a körülötte állók elszörnyedő tekinteteiről. Igen, minden nappal egyre többen érkeznek, hogy jelen legyenek amikor megnyílik a gomolygát és feltárul az a mondabeli sziget. Csodára várnak, isteni kinyilatkoztatásra. De hamarosan az isteneknek is be kell látniuk, hogy nem packázhatnak felelőtlenül a halandók életével. Közeleg a bosszú és ha a híres mesterdalnok nem is kerül lándzsavégre, hát mindenki mást fullaszt majd a Ködvidék átlátszatlan sötét vizeibe. Közeleg az idő…

Kiégett és kihalt – M* hangulatkeltő novella

9 thoughts on “Kiégett és kihalt – M* hangulatkeltő novella

  • Sziasztok!

    Cowboy Bebop és Ynev?
    Jól hangzik! 🙂
    Kíváncsian várom a versenyt.

    Üdv
    Kálmán

  • Pont a végére értem a novellának mire a számnak is vége lett … micsoda mérnöki precizitás 🙂
    u.i.: good-good , kicsit talán indokolatlanul véres – pépes, de így is very good 😉

  • Remekül sikerült 🙂 a számot nem láttam előre :S de utólag befogom tolni az agyamba 🙂

  • Béke a hozzám hasonló halandóknak! 🙂

    Még szerencse, hogy bárddal fogok indulni! 🙂 Most legalább tudom, hogy folyamatosan kapkodhatom a szememet, ha egy vértbe csomagolt “állat” közelít felém! 🙂 Azért remélem, nem fog a játék azzal telni, hogy konfliktusokat okozok, kezelek és élek át!

    Na píííísz! 🙂

  • O.K. Akkor ha megjelenne egy aquir, akkor csak beszállok a metróba és már ott sem vagyok! 🙂

Vélemény, hozzászólás?