A legújabb M.A.G.U.S. regény íróját már ismerhette az olvasóközönség a Világ közepe és Bíborgyöngyök 3: a számadás kötetekben megjelent írásaiból. Ezek eddig jobbára olvasmányos, habár végtelenül „modern” írások voltak. Abból a szempontból mindenképpen, hogy Ynev egy teljesen más, szinte túlpörgetett arcát mutatja az olvasó felé. Eddigi novelláiban nem volt mód kifejtenie sajátos világképét, az Ifini éjszakák során, ami egy többkötötetes királydrámának készül, alaposan megismerjük a Boruzs Gergely Gábor képzeletében létező világot.
A téma korántsem hálátlan, hiszen a népszerű Acél és oroszlán helyszínei és karakterei önmagukban is megállnák a helyüket egy alternatív folytatásban. A problémát az jelentheti, hogyha ezek a helyszínek idegennek tűnnek és még nagyobb baj, amikor az ismerős szereplőket legyilkolják. Döbbenten olvassuk, ahogyan a Fehér Kobra áruló fiát lefejezték, ahogyan a képzeletünkben felépült Ifinben új hatalmi tényezők jelennek meg, szinte a semmiről és értelmetlen mészárszékké változtatják a századfordulón megüresedő aszisz trónt.
A Kobrák helyi céhe meggyengült Geor és a Herceg tevékenysége nyomán. Abban a hitben hagytuk el ezt a történetet, hogy a hatalmat a renegát aztán a lázadó hercegkapitány kezébe helyezte. Ennek nyoma sem található ebben a megváltozott Ifinben, ami egy harmadrangú gengszterfilm súlytalan maffialeszámolásaitól lett hangos már az első pár oldal után. Az iram azonban nem lassul, és sorra kerülnek elő újabb szereplők, csak hogy leszámoljanak egymással és elfelejtsük őket pár oldallal később. Ebben az is segít, hogy a különböző fejezetek látszólag cél és értelem nélkül lettek egymás után pakolva. Annyi összefüggés sem fedezhető fel bennük sokszor, mint az utóbbi idők tematikus antológiáinak novellái között.
Hogyha ezeket mégis megemésztjük valahogy, akkor a „másvilág” elfogadhatatlan elemei tolulnak elénk: immáron nemcsak az álomjárásban a legkiválóbbak a boszorkányok, hanem a slanek harcművészetének titkaival is bírnak. Ezek az ügyes és talpraesett lányok ráadásul elsajátítottak egymás hatalmának erőszakos elorzásának módját is, ami együtt jár a terhességgel hasonló állapottal. Ez szerintem olyasmi, amivel nem lett volna szabad párhuzamot vonni. Persze ez még mindig az a regény, amiben a Kobra vezetők gonoszságát azzal érezteti velünk, hogy gyermekszívet pácolnak vérborban és azt isszák. Ez pedig csak a jéghegy csúcsa a könyvben olvasható embertelenségeket illetően.
Cselekményről nem is igazán lehet beszélni: visszaköszön ugyan a bíborgyöngyökért folytatott harcban megismert Jokulátor, akinek ez a titulusa még mindig balladai homályba vész az egyszerű olvasó számára, és ő áll legközelebb ahhoz, hogy cirkuszi látványosságnak is beillő csapatával (kráni fejvadász, ősöreg banya és más nyalánkságok) a megszokott M* sablonok szerint főszereplőnek lehessen tekinteni. Az események másik véglete a gyermekkorunk rajzfilmjeiből kilépett kobra parancsnok, aki szemrés nélküli maszkjával és titokzatos identitásával tüntet a többi trónbitorlóval szemben. Érdekesség, hogy aszisz karakter alig van a szereplők között, mindenki máshonnan való és máshol nevelték ember farkasává sikeresen.
Nehéz bármilyen pozitívumot találni ebben a könyvben, nagyon küzd ellene minden oldala. Talán a képregényes minta alapján elkészült borítót méltathatnám jószívvel, ami immáron magyar alkotók munkáját dícséri és ez jó. Gáspár András előszavával azt üdvözli, hogy e kötet szerzője az első, aki saját nevével lép elő mint M.A.G.U.S. író. Ehhez őszintén tudok gratulálni, de ahhoz, ami könyv címén került ki a kezei közül, ahhoz semmiképpen sem. Sokat elmond, hogy a szerkesztő ismét a már ismert „Igrain Reval” álnév mögé bújt szégyenében. Magam részéről messziről kerülöm majd a folytatást, hogyha lesz, és erre intek minden olvasót is. Komolyan el tudja venni az érdeklődést a további M* kiadványok iránt tartósabban.