Időpont:
2011. május 5-6-7-8. (csütörtök, péntek, szombat, vasárnap)

A tavalyi táborhoz hasonlóan a csütörtök egyfajta alternatív bevezető nap. Ezen a napon még nincs játék, a cél az, hogy együtt töltsük ezt az időt, pihenjünk, bulizzunk, átadjuk magunkat a természetnek, s mindenki jól érezze magát. Azoknak sem kell azonban aggódniuk, akiknek munkahely vagy egyetem miatt problémás elszabadulniuk egy nappal korábban, vagy pedig kifejezetten csak a játék végett látogatnak el hozzánk. Őket péntektől várjuk a hősök soraiba, nem fognak lekésni semmiről, hiszen a szerepjátékos rész csak aznap veszi kezdetét.


Helyszín:

Borsosberény, Börzsöny turistaház


Anyagiak:

A tábor díja három éjszakára (csütörtök, péntek, szombat, vasárnap): 9100 Ft, ez magában foglalja a szállást, a fűtést és az étkezést (pénteken: ebéd, vacsora, szombaton: reggeli, ebéd, vacsora, vasárnap: reggeli).

A tábor díja két éjszakára (péntek, szombat, vasárnap): 7300 Ft ez szintén magában foglalja a szállást, a fűtést és az étkezést.

Az árból sátrazás esetén természetesen lejön a fűtésdíj, tehát három éjszaka 8300, két éjszaka pedig 6700 Ft-ba kerül. (Ha sátorral jössz, tüntesd fel utaláskor ezt is a közleményben!). Ha valaki a szabad ég alatti megoldást választaná, de nincsen sátra, ez esetben korlátozott számban tudunk kölcsönsátrat biztosítani!

Ágyneműt vagy hálózsákot mindenki hozzon magával (ha nem hozol, 300 forint ellenében szállásadónk biztosítja azt)! Kérlek, a közleményben tüntessétek fel, ha ágyneműt is fizettek!


Étkezés:

Pénteken és szombaton meleg ebéddel várjuk a tábor résztvevőit, emellett biztosítjuk a reggeli és esti hideg élelmet.

Figyelem! Csütörtöki érkezés esetén mindenki hozzon magával aznapra hideg élelmet, mert legközelebb csak péntek tudunk étkezést biztosítani. Napközben rendelkezésünkre áll a helyi élelmiszer áruház, amennyiben valakinek sürgősen fel kéne töltenie a készleteit. Szombat estére (amennyiben az időjárás engedi) egy közös, tábortűz melletti sütögetést terveztünk szalonnával, kolbásszal, hagymával, szilárd és folyékony kenyérrel.

Az étkezés tehát:
Péntek: meleg ebéd, vacsora
Szombat: reggeli, meleg ebéd, tábortüzes vacsora
Vasárnap: reggeli

Aki esetleg pénteken csak az esti órákban tud érkezni, annak igény szerint félretesszük az ebédjét. Az el nem fogyasztott ételek árát nem áll módunkban visszatéríteni!


Férőhelyek:

24 fekvőhely + 4 pótágy + sátorhely. A szobák 4-6 személyesek.


Utazás:

A célállomás Borsosberény, a felnőtt jegy egy útra 1280 Ft, a diák pedig 640 Ft. Vonatok a Nyugati pályaudvarról indulnak Szob irányába, erről a járatról kell átszállni Vácon, a Balassagyarmat felé közlekedő szerelvényre. A menetidő fél óra, illetve egy óra, az átszállásra kb. 4-5 perc áll rendelkezésünkre, de aggodalomra semmi ok: az egyik járat kölcsönösen bevárja a másikat, és a segítőkész jegykezelők is rendelkezésünkre állnak. Az utazás és az azzal járó cipekedés nem jár különösebb fáradsággal, tekintve, hogy szállásunk megközelítőleg száz méterre található a vonatállomástól.

Teljes árú jegy, egy útra: 1280 Ft (Oda-vissza: 2560 Ft)
Diákjegy, egy útra: 640 Ft (Oda-vissza: 1280 Ft)

GPS-el utazó autósok számára:
A hely pontos koordinátái: 47.972269,19.094388


Nagyobb térképre váltás

HOGYAN FIZESSEM BE A TÁBORDÍJAT?

  • Kérünk mindenkit, hogy amennyiben lehetséges, a tábordíjat egyben fizessétek be.
  • A közlemények rovatban feltétlenül tüntesd fel a neved!
  • A kavarodások elkerülése végett kérjük, hogy őrizd meg a befizetést igazoló szelvényt!
  • Azok számára, akik a táborban nem jelennek meg, pénzt visszafizetni nem áll módunkban!
  • Postai befizetést (rózsaszín postautalványon) nem fogadunk el!
  • A tábor díját átutalással fizetheted be az alábbi bankszámlára:

Szilágyi János – 10700581 56790137 51100005

A befizetés határideje: 2011. április 24.

Modul és játék:
A tábor kalandmodulját idén Phoenix, Ket és Komattre írja, története pedig szervesen kapcsolódik a IX. Kalandorkrónikákon játszott modul cselekményéhez, egyfajta folytatásos láncot alkotva. Megnyugtatásképp azonban annak sem kell félnie, aki esetleg nem volt jelen ezen az alkalmon, hisz a modul teljes értékű játékot ígér minden kalandozónak.

A játék pénteken délben, ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét. A modul tervezetten két napos lesz, de a részek hosszának beosztása nagyban múlik a mesélőn és a játékosokon. Pénteken a leérkezések miatt csak délután és este lesz módunk játszani, szombaton viszont az egész nap a rendelkezésünkre áll. A modul ennek megfelelően nagyjából 1/3 és 2/3 arányban fogja fedni a játékra szánt két napot. Mivel szombat este egy közös, tűz melletti vacsorával (és mulatozással) szeretnénk zárni a tábort, ideális lenne, ha a csapatok este 7-8 óráig befejeznék a játékot.


Érdeklődés, információk, segítség:

Ket: ketrec@gmail.com (06203267626)
Komattre: komattre@gmail.com (06209164022)


Regisztráció:

fanfarahosokert@gmail.com

A IV. Fanfár a hősökért tábor képei elérhetőek Toxiknak köszönhetően az alábbi linken:
Katt ide!

A IV. Fanfár a hősökért tábor videói:

V. Fanfár a Hősökért Tábor

51 thoughts on “V. Fanfár a Hősökért Tábor

  • Hahh, én már be is fizettem … 🙂 Nem tudom eldönteni, hogy slan csillaggal csonkoló shenar vagy amund koldus legyek. Eredetileg akartam írni erre a találkozóra egy külön varázshasználó kasztot, de abban egyeztünk meg, hogy a kampány végéig ilyen bővítmények nem lesznek még. Szóval az orfenita csatamágusok és a varkaudar faj is odébb lesz még …

  • Hm, nekem még a jegy is 4000 huf. Halasról laza 5 órás út. 🙂 Van esetleg valami gyülekező? Fél nyolckor indul a leghamarabbi értelmes járat innen, azzal 12:41-re érhetek oda. 10-kor induló Bp. Nyugati járathoz csatlakozik. Olyan 15k így egyben az egész, de nem akarok anyagiasnak látszani. 🙂 Nekem mindig ezek a horribilis utazási költségek voltak a kerékkötőim. Még jó, hogy van közalkalmazottim, anélkül durva lenne. Hm, hm, számolgatnom kell… 🙂

  • Azért Amund kolléga tegnapi bemondása miszerint is:
    mindenki annyit fizessen, ahány Tp-ből akarja a karakterét megalkotni
    igen szellemes volt . 8)

  • Phinix: akkor ingyen mehetünk? 😉 mivel a karaktereket már a múltkori Tp-ből megalkottuk… 🙂 meg a Kalandorkrónikák legutóbbi versenyéért is jár 200 Tp, tehát Amund fizet… 😀 a csapatunkat szervezem… remélem változatlan formában tudjuk majd képviselni kedvenc italunkat, a S.Ö.R.-t… 🙂

  • Én benne vok midnig is szerettem sokkal gengébb karakterekkel kiokoskodni a dolgokat, csak le fog maradni a D terv miszerint ütünk 😀

  • Nem lehetne bevezetni egy új hátrányt? Távol mindentől: csak vidéki játékosok vehetik fel, attól függően milyen messze laknak a rendezvény helyétől. 1. szint: Csepel, 2. szint: Kecskemét, 3. szint: Kiskunhalas. 🙂

  • Üdv!
    Kezdőket is szívesen láttok? Vagy kell vmi tapasztalat is M* terén? 🙂

  • Na igen ez a másik, a kemény kis csapatom kemény 2 főből áll 😀 (Öcsém meg én) Szóval nemtudom mit lehetne csinálni…Nemtudom mi a módi, bekapcsolódni másik csapathoz, vagy else menni ilyen alapon…

  • Szokott lenni csapatkereső, majd oda beírod hogy vagytok ti és nektek jó lesz 🙂

  • Korlátozott mennyiségben azért szokott működni a join-olás is, táborokban előfordul, hogy kiegészül a csapat egy -két kóborlélekkel 8) … De hamarost lesz majd csapatkereső topic is valóban 😉

  • Már nagyon várom a találkozót a zúzós zh-k után jó lesz egy kis pihenés.
    Remélem jó időnk lesz és kint tudunk a szabadban játszani.

  • Hát ez sajna kimarad nekünk valószínűleg 😛 Pont esküvő lesz szombaton…
    De majd minden második italt a hősökre isszuk kik útban vannak teremtőik színe elé 😛

  • Megoldás: gyors mise aztán 20 perc alat részegedés ezzel eltudva a lagzit és lehet is jönni táborozni azt a max 1 ora késést elnézzük 😀 (ajánlom h az italozást kezdjétek meg a mise alatt, a szentelt tablettás a legjobb! :D)

  • Én sajnos nem tudok menni mert most nincs rá keret 🙁
    De azért jó táborozást és jó játékot!

  • Tudni már kb. hogy hányan jelentkeztek, s kb. mennyi lesz várható? Még nem voltam ilyenen, de úgy tervezem, hogy ezt bevállalnám. 🙂

  • Bahamuth: ezek szerint nagy valószínűséggel összefutunk élőben? 😉

  • Nem Catsmile, szerintem elbújik előled… én legalábbis ezt tenném a helyében 8)

    Egyébként a februári Kalandoron is találkozhattatok élőben, én azt gyanítom hisz mindketten ott voltatok 😉

  • Hát tény hogy ott volt! Bár én is alig alig ismertem meg olyan régen láttam már 🙂 De nem kizárt hogy Fanfáron tiszteletünket tesszük 🙂

  • Tegyétek! Jut eszembe nekem is el kellene jutassam a pénztet 😀

  • cather, Madár: mutassatok egy arcot… mert így nem tudom kiről van szó… :-PPP

  • cather :
    Inkább úgy mond, hogy kizárt hogy nem tesszük tiszteletünket 😉 !

    Catsmile :
    Majd mutat a gazdája 😉 . Én még a saját arcommal sem büszkélkedem 8)

  • Csak hogy senki le ne maradjon 😉 :

    Ne feledjétek: az V. Fanfár a Hősökért tábor jelentkezési határideje április 24.

  • Roham barátommal képviseljük a Pénzverők csapatát. Már élezzük a bárdjainkat… 😀
    De utalni csak 28-án tudok, mivel nem vagyok szeretett hazánkban. És mivel a matek a lényeg kérdezem, hogy két főnek, péntek déltől szombat estig 3 étkezéssel (péntek: vacs. , szombat: regg. , eb.) 1 éjszakával szobában (péntek) mennyit kóstál?
    Előre is köszi!

  • Ezúton is szeretném mindenki figyelmét felhívni rá, hogy ha befizette a tábort írjon egy e-mailt névvel, befizetett összeggel (ha több embernek fizette annak a nevével is), elérhetőséggel meg olyan adatokkal amiket még mindenképpen fontosnak vél a fanfarahosokert@gmail.com -ra. A Ti érdeketeket szolgálja mindenféle félreértés elkerülése végett. 🙂
    Nagyon köszönjük előre is!

    Ororme: válaszoltam arra az e-mail címre, amit a csapatkeresőben megadtál.

  • Előtörténetek?! Újra el kell küldeni, vagy elég egy csapatszintű?!

  • Úgy tudom lehet csapatszintű is. Ami elég jó lenne, mert nekem lövésem sincs mit kéne írni. Úgyhogy ha minket is belevennél, megköszönnénk 🙂

  • Orome:</b# hát, nem tudom… mivel változott elvileg (bővült az új kalanddal), elvileg ki kellene egészíteni… az új tagoknak, meg elvileg kellene egyedi előtörténet. 🙂 én legalábbis így fogok tenni… mondjuk még nincs kint karakteralkotás, ami azt is jelentheti, hogy az előző versenyé alkalmazandó… és au előző verseny +200 Tp (annak ellenére, hogy nem oszt, nem szoroz) 😀
    nah, mindegy… Amund vagy Madár majd nyilatkozik…

  • A csapatszintű előtörténet már elég, nem muszáj mindenkinek külön.
    A karakteralkotásban apró finomítások várhatóak csak, ha jól tévedek.

  • Ha jól tudom, jövő héten felkerül a karakteralkotás, a hangulatkeltő pedig minden valószínűség szerint hétfőre várható. 🙂

  • Alig várom a karakter alkotást 🙂 A hangulat keltőt még inkább 🙂 Már csak a csapatot kell összekaparni 😀

  • Tábordíj befizetve,tűkön ülve táborvárás.Borsosberény visszavár.Még jó hogy néztem hogy van kemény két napom és be kéne már fizetni 🙂 cather majd akkor valami csapatalkotás legyen vállalkozó szellemekkel vagy élőkkel

  • No, befizettem én is ma. 3 éjszakára. Remélem mindenki ki fog bírni, s meglesz a csapatunk is. 😉 Legfeljebb Amunddal beszélgetek animékről, ha más nem. 🙂 Az előző kalandban felismertem a Mononoke Hime vonatkozást! 😉 Éljen Tooma és a Slae-Yeorth! 😉

    Dargo, a Slae-Yeorth-ből

  • Catsmile: Hát úgy néz ki, hogy élőben is találkozunk. 😀

    Apropó csapat. Nálunk 3 tag van, egy vazsi egy ork énekmondó és egy embervadász. Lehet, hogy több esélyünk lenne még +1, +2 fővel.

    Amúgy kellemes ünnepeket mindenkinek meg sok locsolót! 😀

  • jó reggelt! 🙂

    már ilyen korán reggel kaptam két sokkolást, bár az utóbbi azért annyira nem erős, csak meglepődtem egy kicsit… 🙂

    szóval az első egy határidőn túl jelentkezett csapat egy másik versenyen, akik az alábbi kombót tervezik hozni: bárd, boszorkánymester, fejvadász, darton paplovag, és keresnek még egy darton-papot vagy varázslót… 😀

    és itt olvastam a másikat… mondjuk igaz, csak elsőre lepődtem meg a kombinációtok, kedves Bahamuth 🙂 hogy került a csapatba az ork énekmondó, és hogy jöttök ki vele?
    egyébként az élő találkozás teljesen helytálló, mert már el lett utalva a részvétel díja is… 🙂

    nah, de kellemes tojásolós, locsolós ünnepeket! 🙂

  • Catsmile: Hátööö izé, igazából a groteszk, hogy a fejvadász az Ork “vigyázója”. (He-he jófej a klánom XD ) Tehát nehogy felkapja a vizet és lekaszabolja a számára negatív teremtményeket. XD Igazából maximum egy visszacsapó íjjal való tarkólövés állítaná meg egy ideig. Bár Shalával még beszélek, hogy nemeee jönne Tooma pappal. XD Az is lehet, hogy váltok egy főnixre. Majd még kiderül. 🙂
    Apropó van már csapatotok?

  • Bahamuth: jaja… a teljesen csapatunk lent lesz… ugyanazokkal a karakterekkel… Beowulfnak már az 5. kalandja lesz… és remélem, hogy lesz több is… 🙂

  • Ehe, az ork énekmondónál én is felhúztam a szemöldököm. 🙂 Ha az nem lenne, akár még csatlakozhatnánk is hozzátok, ha érdekel. Tűzvari és Tooma pap vagyunk, ami a Slae-Yeorth-ből tud jönni. 😉

  • MEgvagyunk öcsém betársul hozzánk, így meglesz a takarítóbrigád.
    Az Orkomrol egy szót sem a koncepciom egyszerü volt Conan+Ork+23-as erő, és jo fej vagyok mivel a vas fiaiból vagy :P, és igen élvezem vele a játékot, és mivel az én karim voltmeg elsönek ezért oldják meg a többiek 😀 Am elég hangulatos kis storyt kreálltunk arra h hogyan kerültünk össze! 🙂 Majd egy sör melett elmesélem mertmostugy fest Baha vált Főnixre 🙂

  • Akik pénteken mennek mikor mennek? Csak az egyeztetés miatt? 🙂

  • Mi pénteken utazunk majd 😀 12.45re leszünk ott ha jól emlékszem a kiírásra…

  • Stoneblade
    magam is halottam ilyen rémhíreket, de én nem hiszek nekik 😉

    majd nyomunk valami spell-t rá ha mégis… naponta háromszor, étkezés után, kevés folyadékkal 8)

  • Hali!

    Ha igény van rá, akkor tudok vinni egy felfújható 2 személyes ágyat , sima (nem motoros) pumpával. Ha igénylik valakik, és elfér valahol, akkor szívesen kölcsönadom, természetesen ugyanolyan állapotban kérem vissza.

  • Bahamuth

    az elfér valahol az talán kritikusabb, mert ha jóltévedek így is lesznek berakva a szobákba pótágyak… de erről az illetékes kapcsolattartók tudnának többet mondni. Illetve azért az neked is + teher, ráadásul gondolom nem is kicsi…

Vélemény, hozzászólás?