Határozottabb kereteit tekintve a tábor május 6.-án, pénteken veszi kezdetét, ezen a napon várunk minden megmérettetésre vágyó kalandozót. A szervezők és a csapat lelkesebb tagjai azonban már csütörtökön lent lesznek – természetesen szívesen várunk mindenkit, aki ráér egy nappal korábban. Ez az alternatív bevezető nap kizárólag a kikapcsolódást és a pihenést szolgálja, az ezt követő két nap során (tehát pénteken és szombaton) kerül sor a játékra. Szállásadónk jóvoltából ugyan tavaly sem kellett sietnünk utolsó nap a tábor elhagyásával, mindenesetre valószínűleg vasárnap dél körül kell útra kelnünk hazafelé.

Mivel mindenkit más időbeosztás köt, a csoportos leutazás jelen esetben csak a csütörtöki (2011-05-05) napon oldható meg. Toborzónk idén is Ket lesz, az elmaradhatatlan virággal a hajában.  🙂

Találkozó: 13:30-kor a Nyugati pályaudvar pénztáránál

A vonat 14:07-kor indul, a fővárosból a menetidő megközelítőleg másfél óra, a váci átszállással együtt. A teljes árú jegy 1280, a diákjegy pedig 640 Ft. A leutazás könnyebb megtervezése végett mindenkinek ajánlott a MÁV-start használata. A pénteken érkezőket a délelőtt folyamán várjuk, tekintve hogy optimális esetben dél körül, legfeljebb kora délután venné kezdetét a játék első fele.

Mint azt olvashattátok, a nulladik nap kivételével a reggeli az ebéd és a meleg étel biztosítva lesz. Ezen a téren azonban sajnos nem áll módunkban minden igényt kielégítő menüt összeállítani, így az étkezések során nagy valószínűséggel a hagyományos magyaros konyha ízei uralkodnak majd. Szombat este közös tábortüzes sütögetés és italozás van tervbe véve, amennyiben nem lesz farkasordító hideg, vagy nem szakad le az ég.

A szálláshely legfeljebb 28 ember befogadására alkalmas, ezen felül csak sátrazásra van mód. A szobák nyújtotta fekhelyeket elviekben befizetési és jelentkezési sorrendben tudjátok elfoglalni, természetesen mindent meg tudunk beszélni. (Amennyiben valakinek nincs sátra, kérlek jelezzétek, hogy tudjunk kölcsönbe biztosítani egyet.) Reméljük azonban, hogy ez senkinek sem okoz majd kellemetlenséget, sőt kalandvágyóbb szelleműeknek kifejezetten ajánlott a szabad ég alatt töltött éjszaka. 😉 Tekintve, hogy immár jócskán térdig járunk a tavaszban, senki se feledje otthon jól bevált rovarirtó szerét, hogy védelmet nyújtson a fűben és levegőben tanyázó veszélyes vérszívók (kullancsok, szúnyogok) ellen! Zseblámpa vagy bármiféle világító eszköz ugyancsak ajánlott.

Ami a környékbeli lakosokat illeti, tavaly nem érkezett panasz a hangos dorbézolásra, ettől függetlenül kérünk mindenkit hogy jókedvét, szomját és hangsugárzó eszközének potmétereit tartsa annyira féken, hogy ne okozzunk fejfájást a szomszédos házak és az erdő lakóinak. Többen családjukkal és kisgyerekükkel érkeznek a táborba, kérjük, hogy legyetek rájuk is kiemelt tekintettel.

Hasznos linkek:

Információk a táborról
Hangulatkeltő novella
Csapatkereső
Karakteralkotás

Kalandra fel, indulás!

15 thoughts on “Kalandra fel, indulás!

  • Látom írtátok hogy lehet van akinek sátorra lesz szüksége. Én is azzal megyek és még egy kalandozó simán elfér ha nem sikerül máshogy megoldani.

  • moonwish: gondolom olyan valakire gondoltál, mint aki a post elején látható… :-PPP

    Ket: a mi csapatunk nagyobb része várható délután, kora este áll össze… tehát mi legkorábban akkor tudunk kezdeni… még változhat a dolog, de nincs túl nagy esélye…

  • Igen írni is akartam, hogy ha lehet akkor a Post tetején lévő arel papnőhoz hasonlító legyen 😛

  • Sziasztok!

    a pénteki kontingens (aki csapódik hozzánk) a 15:41-es vonattal tervez indulni a Nyugati Pályaudvarról
    javaslom a 15:00-ás időpontot belőni találkozó időpontjának, mert úgy még a 30 perces késés is belefér, hogy elérjük a vonatot… 🙂 szóval… akit érdekel, az előző időpontban találkozó a 9-es vágány végénél… kontakt: (20) 501-3298

    Sanyi

  • Nem Catsmile ellen beszélnék, de aki tud, jó lenne ha pénteken dél körül leérkezne, hiszen akkortájt lesz a tábor megnyitó, az ebéd, és a mese is indul. 😉

  • Eh, 9:32-kor indulok holnap, s délre vagyok fent Bp-en. Szóval én még várok majd másfél órát a csapatra, hacsak nem megyek az előbbi vonattal, s fogadom őket ott. 😛 Van egy későbbi vonatom, de az pont akkorra ér fel, mint amikor a csapat indul a Borsosberényivel. :S

  • Ket: mi a suli, bölcsi, ovi, stb. miatt nem tudunk korábban indulni… hidd el, lemennék én már délelőtt is… arról nem is beszélve, hogy nálunk a mese is érdekesen alakul… mert az 5. tagunk csak szombaton érkezik… mondjuk mindezek ellenére szerintem a csapat el akarja majd kezdeni pénteken a kalandot… és ő majd becsatlakozik… 🙂

  • Catsmile, tudom, nem azért mondtam. Csak azoknak szólt, akik tudnak hamarabb jönni. 🙂

    Khuriboow: másfél óra elrepül hamar 😉

  • Nah szóval,helyzetjelentés.
    3 éjszakát fizettem be(lényegtelen),este ne keressetek,mert majd holnap megyek Illésékkel 🙂
    Akkor ahogy ő is mondta 12:41 érkezünk meg.
    Én szerintem bevállalom a sátrat,ha valaki hozna és felállitana egyet,mert nem jeleskedem ebben.
    De ha már megvan a sátras csapat,akkor megfelel nekem a ház is…valahogy csak kibirom 🙂

  • Jó játékot, vért s dicsőséget mindenkinek ;P

Vélemény, hozzászólás?