Számomra mindig élmény egy ismerős által írt kalandot mesélni vagy játszani. Ez is egyfajta pszichoanalízis a személyről és egy nagyon fontos értékelése, általában önmagáról. Nem túlzás azt mondani, hogyha művészetnek nem is tekinthető, de komoly esztétikai értékekkel bírhat egy jól megírt kalandmodul.
Az antik elképzelés szerint (ilyen is van) a leírt kalandmodul maximum a fele lehet annak, amit az írója meg akart osztani. Erre később több iromány rácáfolt végletekig kidolgozott világával vagy éppen szabados és hiányos megvalósításával. A lényeg, hogy piszok nehéz dolog jó kalandot írni.
A szökésben alkotója azonban „veterán” a tavaszi táborok történetében. Pontosan tudja mennyi időre van szükség egy hétvégés kaland befejezéséhez és az események irányban tartásához. Sajnos azonban a feszes tempót diktáló kalandot plusz egy napos meséléssel könnyen lehet kényelmetlenné tenni a szabadabb kikapcsolódásra vágyó karakterek számára és ez esetben is a 10 órás lineáris történet majd négy teljes napig szolgált hátteréül egy remek tábornak.
Tudni kell, hogy egy kaland megírása komoly munka befektetése ami csak ritkán (soha nem) térül meg. Különösen a szoros határidők azok, amik nagyon kötik az embert. Engem is talált már a nap ébren a megnyitott dokumentum előtt a vonatindulás előtt pár órával, szóval ezt bele kell kalkulálni.
Kezdve a külsőségekkel a kaland mellékszereplőinek arcképei erőteljesen keleti hatásúak, ami jó, legalábbis nekem. Tudni kell, hogy az írónő is abból az interregnumos érából való, amikor a hivatalos kiadványok híján az ezoterikus hatások komoly káoszt okoztak és megosztották a játékosokat az anyimés és nemanyimés csoportokra. Ez ízlés kérdése, de az mindenképpen fontos, hogy az illusztrációk egységesek és nem ilyen-olyan stílusból vannak összegányolva. Láttam már kalandot ezen elvérezni.
A borító korrekt, a bevezető nagyon jó, a novella konkrétan szar. Valami hihetetlen, hogy lehetett ilyen baromságot összehordani. Semmi értelme nincsen. Az előző találkozóé szerintem sokkal jobban sikerült és azt még dicsérni is hallottam. Lője lábon magát aki ezt így összehozta…
A kaland helyszíne előbb Erion, a kalandozók városa, majd Terrano, ami így kisErionként üzemel. Ezt nem tartottam szerencsésnek játék közben sem, hogy először a csapat odameséli magát kínkeservvel a nagyvárosba és nem sokkal azután el is hagyja azt egy kis elővárosért. Szerintem érdekes lett volna kidolgozni egy erioni kerületet és ott letudni mindent egy füst alatt, nagyon komoly dolgokat ki lehetett volna ebből hozni.
Igaz, hogyha a kocsmák és ivók alapján Terranót Drecen városának, míg Erion Pestnek (nem szeretem ami a Dunán túl van már) feleltetjük meg akkor helyére kerülnek a dolgok. De akkor meg már legyen valami vonat is …  csak viccelek persze.
Ekkor mutatta meg nekem magát a kaland is valamelyest, amikor olvasva kedvem támadt már mesélni is. A fejemben lassan összeállt egy kyr-szuke vegyeskultúr város kőkertekkel és jinjás kapukkal. Ez persze már a lejátszás után történt, nem véletlenül erőltettük anno a „tesztmeséléseket” a résztvevő kalandmestereknek. Ez így működik ugyanis.
Számtalan remek ötlet és apróság rejtőzik a történetben. Az, hogy hasonló erejű karakterekkel késztet a kaland konfrontálódni igazán telitalálat. Ilyenkor lehetne érdemben pl. a Lélektant használni, hogy egy opponens kalandozó ellen karddal vagy ékes szóval érdemes menni. Az ötlet, hogy a megbízó mindenkit megbíz ugyanazzal tényleg csak itt Erionban eshet meg (vagy persze a környékén).
A két főszereplő (egy nemesi születésű tolvaj testvérpár) hangulatos ötlet, amit a rejtélyes úrnő és a szekta jelenléte is tovább mélyít, csak éppen kibontakozására nincsen lehetőség. Különösen mivel a szálak összefonásakor a felejtés mohája egy földalatti barlangba juttat mindenkit ahol egy unikornis házal.
Értem én, hogy ez az állat mostanában a divat és én is ALWAYS dalra kelek-fekszem, de játékban én nem tettem volna be ilyen direkt. Távolban legel vagy láthatom, nekem az is elég. Különösen a halálcsapdás labirintussal kontrasztos ez.
A végső megmérettetés ismét kétélű volt, személy szerint én élveztem, hogy egy irodalmi értékű rejtvényt kellett megfejteni, úgy éreztem halottnak hitt agysejtjeim kezdenek dolgozni megint, de azt is megértem aki a végére már csak ütött volna. Ízlés kérdése, de az biztos, hogy a lapozgatós könyveket idéző labirintus végén a versike lehetett volna gyakorlatibb jelentőségű, mint felmondandó memoriter.
Nekünk egy kicsit elferdült a történet, de tény, hogy a felén részt sem vettem. Azonban érdemes legközelebb az egzotikus kasztok mellé egy kis mankót adno a mesélőknek, hogy mit is csinálnak mert ilyen távoli útra az ember ritkán visz magával egynél több szabálykönyvet és abban (még) nincs benne minden. A professzionális kalandmesterek ideje pedig lejárt, a hősök elfáradtak.

Magam részéről nagyon élveztem a kalandot játszani és később olvasni is. Némi plusz idő és egyeztetés ráfordításával egy nagyon ütős darab lehetett volna, így azonban elkelne rajta egy kis csinosítgatás még nyomda előtt. Ezúton is köszönöm A’fradnak, hogy megírta és Komattrének, hogy lemesélte nekünk.

Kalandmodulkritika: A’frad – Szökésben

4 thoughts on “Kalandmodulkritika: A’frad – Szökésben

  • 😀 Ezt a kalandot kiváltképp élveztem 😀 Fordulatos, mókás és izgalmas volt 😛 Persze ehez a mesélőnk Sixi és két játékostársam is jócskán hozzájárult 😛 Catsmile még mindig lóg egy novellával amit a kalandból óhajtott írni 😛

  • Köszönöm a kritikát! 🙂
    A Keresztút című novella íróját nem nevezem nevén, de szerintem nem kéne lábon lőni, túl jó modulokat, novellákat, és verseket szokása írni 😛 Ha annyira rossz lenne, akkor alapból nem tettem volna bele… 😉

    A modul csiszolatlan verzióját pedig Catsmile elvileg már megkapta! Megtisztelő, hogy egy olyan veterán jó játékost, mint amilyen ő, megihletett az agyszüleményem!

  • Tavaly Orome is nagyon ígért ilyesmit aztán juszt sem lett belőle semmi. 🙂 Kíváncsi vagyok ‘Smile-nak sikerül e véghez is vinni.

  • Ja, és amikor a modult írtam, még nem voltak divatban az unikornisok 😉

Vélemény, hozzászólás?