Tudtam, hogy eljön ez a nap. Már a kezdetektől idegenkedtem tőle és ahogy csepegtek az információk róla, egyre jobban lehetett tudni, hogy miről is van itt szó. Pedig majdnem húsz éve vártam arra, hogy egy Conan filmet moziban láthassak.

Semmit sem bíztam a véletlenre. Reggeli gyanánt fél üveg whiskey-vel kezdtem és csak az a tény szabott gátat a „bűnmegelőzésnek”, hogy a tervek szerint egy attraktív partnerrel nézem meg a filmet. Férfiasságom teljes tudatában zarándokoltam el a helyszínre, ahol a mosolyos modell alkat már várt rám.

Hagyományos vetítésre ültünk be, a héten már az Amerika Kapitány elvakított a térhatás illúziójával. Conannal viszont a saját szememmel kellett szembenéznem. Minősíthetetlen előzetesek (Milyen aberrált tesz Sarah Jessica Parker filmet a CONAN elé?), némi frissítő és egy kis bemelegítés a sötétben.

Aztán elkezdődik a film, kegyetlenül egy méhből kizoomolva egy csatamezőre, ahol a Ron „mindenlébenkanál” Pearlman mint Conan apja vezényeli le a vad szülést. Hatásos nyitás … bár indokolatlanul erőszakos és véres, mint a film többi része. Hamar ugrunk a férfivá avatási próbára, ami amilyen unalmas indul úgy végződik a film legjobban megkoreografált harci jelenetéhez.

Egen, ha ilyesmit írok az első tíz percről(?) sejthető, hogy milyen lett aztán a folytatás maga. Ismerjük a történetet: így vagy úgy, de a kis Conan elárvul és életét a bosszú beteljesítésére teszi fel, lop és rabol, kalózkodik és harcol ha kell. Apja gyilkosának a nyomára „Momoává” érésekor akad rá ismét néhány indokolatlan harci jelenetet és fedetlen mellet követően.

A politikailag inkorrekt szekta vezető néger helyett most egy mezei harcos lesz a Conan sorsát megpecsételő őserő, aki egy elveszett maszk darabjait hajkurászta és a hozzá egykor set-ben tartozó vérvonal leszármazottját. Célja ezzel a halott felesége feltámasztása, világuralom … a szokásos badarságok. Cserébe van viszont egy rakás karakterek miniboss csatlósa, akiket Conan szépen sorra vehet majd.

Számomra valóban szórakoztató is volt a lineáris történetvezetés, amit olykor a vélhetően drog hatása alatt álló rendező és/vagy forgatókönyvíró alkalmatlansága megkuszál. Egyes jelenetek értelme nem kifejezetten ugrik ki … az egész filmen keresztül szárazon elefántokkal hurcolászott vitorlás hajó szerepe és célja éppúgy balladai homályba marad, mint az előzetesek óta hergelő és egyetlen filmben szereplő lény, valamiféle bébi kráken sorsa és értelme.

Azt kérdezitek, hogy van e olyan mint az eredeti? Természetesen nem. Ez tulajdonképpen egy rossz film? Nem mondhatnám. A Titánok harcánál például jobb, a Skorpiókirálynál rosszabb, egyszer nézhető hentelős fantasy flick, ami, hogyha nem erőltette volna szájbarágósan, hogy ő eredetmítosz, nagyon simán elment volna egy Conan történetnek. Így a végeredmény inkább egy erőszakos Herkules epizód lett, a Sorbo féle sorozatból.

A harci részeknél komikusan sok vér fröccsen ki érezhetően kisebb sérülésekből mint kellene, a kocsi üldözés az idei Your Highness-ben sokkal izgalmasabb és látványosabb volt (pedig nagyjából ugyanaz történik). Az egész filmet áthagyja egy kisköltségvetésű sorozat pilot hangulat, aminek nem tesz jót a tehetséges színészek teljes hiánya és távolmaradása (nemhogy a készítők között nincs egy nevesebb, tehetségesebb alak). Ha ezt nem moziban látom és idén, akkor könnyen azt mondhatnám rá, hogy egy rajongói film minimális támogatással a Howard Kulturális Alapítványtól. Ha nincs ilyen legyen.

Voltak jelenetek, amik szórakoztattak, a felejthető zene is olykor olykor felülemelkedett a látvány szürkeségén és az erősen homoerotikus poénokra épülő Your Highness után jó volt egy olyan filmet látni, ahol komolyan veszik ezt a kard és varázslat témát. Igaz, olykor pozőrség lesz belőle és komolytalan-komoly jelenetsorozat, de elmondhatjuk, hogy ez egy vegytiszta(?) fantasy film. Hurrá?

Egyszer nézhető az akciófilm rajongóknak, Howard és Conan rajongóinak sem fog fájni feltétlenül. Lélekben közel áll a pár évvel ezelőtti Solomon Kane próbálkozáshoz. De messze nem illik a Conan, a barbár; Conan, a pusztító, Vörös Szonja, Kull, a hódító sorozatba. Az estém folytatásában nem csalódtam.

Conan, a barbár 3D

Vélemény, hozzászólás?