Fantasy Filmszemle 2012

Sokan aggódhattak, hogy tavaly elmaradt a Celluloid Pallos díj kiosztása az év legjobb fantáziafilmjéért itt minálunk. Ennek okai vannak … több is. Az objektívabbaknál maradva elmondhatjuk, hogy felemás és keserédes volt a világvége nélküli tavalyi esztendő fantasy filmre éhes rajongóként. De lássuk, hogy miért is.

Az év nagyon furcsán nyitott látens folytatásokkal és nem is ígértek nekünk mást azután sem. Rögtön évelején szembesülhettünk a Skorpiókirály 3 – Harc a megváltásért című „alkotással”. Fájt, de szórakoztatóan. Hogyha a korábbi Király! nem nevettetett meg minket, ennek sikerülni fog, ahogy indiai díszletek előtt pankrátor élőhalottak és dél-ázsiai nindzsák ugrálnak. Ha az első részt szeretted, akkor ne nézd meg, de ha láttad a második részt, akkor úgyis hiába beszélek.

Kicsit ellazulhattunk egy komolytalanabbnak indult, de véresen komolyra vett Abraham Lincoln, a vámpírvadász idejére. Kicsit jobb forgatókönyvvel azt mondhattam volna, hogy esélyes az idei díjunkra … meg, hogy ennyi erővel már egy rendes fantasy filmet is forgathattak volna. De „szerencsére” a könyvből kijegyzetelt forgatókönyv sehol sem volt és azt mondhatjuk, hogy ez az ötlet pont ennyit érdemelt.

Na most, nem egyedüliként listámon, de a Messzi dél vadjai nálam kimaradt. El tudom képzelni, hogy vannak be csodálatos dolgok meg szép effektek (gondolom mint a Pí élete), de nehezen képzelném el, hogy több lenne a Where the wild things are és a Faun labirintusának lokalizált egyvelegénél. Ahogy fentiek, így ez sem testesíti meg azt, amit én egy fantasy filmtől elvárnék. Lépjünk is tovább.

Merida, a bátor külsőségeiben már közelebb lehetne a fenti elvárásainkhoz. Az előzetesek üzente ígéret azonban beváltatlan maradt, miután a gazdag kelta-ír-skót legendárium csodálatos megelevenedése helyett csak egy Mackótestvér koppintásra futotta az animációs csapattól … ami azért rettenetes csalódás ám egy Fel! után. Tudniillik most ezzel, hogy bezsebelték a milliókat elégedetten a deformált mozis üdítős poharakért évekig nem kell nyúlni ehhez a témához … pedig minket érdekelne ám ilyesmi.

A Chronicle – az erő krónikája nyitotta idén érdemben a szuperhősökkel foglalkozó filmek sorát. Na de minek, hogyha a látványosan kisköltségvetésűnek beállított film mögött csak éretlen celluloid pazarlást találunk rosszul felhasznált különleges erőkről és ifjúkori komplexusokról … de lehet ez csak nekem nem jön be eléggé/egyáltalán. Ilyen is van már.

Érdekes volt az új epikus trilógia eljövete is A HOBBIT – Váratlan utazás képében. Abban megegyezhetünk, hogy oldalakt lehetne írni a filmről és lehet valakinek érdemes is lenne, de ez nem az a hely és idő. Lényeg a lényeg, hogy kasszasiker és megosztott rajongók kísérték a film útját, nehéz megmondani, hogy valami nagyon nagy jó vagy valami egészen nagy csalódás vár minket a kasszától való harmadik távozás után majd. (Csak én nem tudom az alcím miatt elfelejteni egy pillanatra sem Sarah Stanley arcát?)

Tudjuk le egyben: a Tükröm, tükröm és a Hófehér és a Vadász bár egységesen a Hófehérke történetének felújítása más-más irányból, beszélni/írni mindenképpen csak a másodikról érdemes. Erről is csak annyit, hogy végig a gonosz királynőnek szurkolva felderengettem előttem egy olyan sorozat képe, ami azt a lehetőséget vinné tovább, hogy itt és most Charlize Theron győzedelmeskedik és az ő sorsát ismerhetnénk meg, hogy mit csinált volna, hogyha a világ legszebbje lesz … ez azonban elmaradt. Kár érte, a filmért is.

Resident Evil: Megtorlás lehetett volna az idei nyertes könnyedén, mert nagyon pozitív benyomást tett ránk (most is a zenéjét hallgatom) és milyen szép lett volna, hogyha a fantasy listát egy sci-fi/akció hibriddel fejelnénk meg. De nem így lett, ahogyan az idei második legnagyobb csalódásunk, a Prométheusz sem szerepel díjazottként később. Az Alien franchise sokkal többet érdemelt ennél. „De ez nem Alien!” Kuss, annak ígérték.

Még mindig fantasy-s témák és még mindig horror a Helyőrség 2 – Fekete nap, ami a nácizombis témát vette kevésbé komolyan, mint saját magát és nem működött folytatásként sem ezer okból. Kár, vártuk. Nem vártuk annyira, de jött az új Emlékmás, ami kellemes perceket és elgondolkodnivalókat szerzett régi és új rajongóknak egyaránt. Philip K. Dick sem ismerne rá gyermekére, de ez a műfaj talán nem is erről szól.

Két DVD megjelenés is erre az évre csúszott, a Király nevében 2 – Két világ Uwe Boll „klasszikusának” folytatása, amiben a legintelligensebb (nem vicc) hollywoodi színész, Dolph Lundgren afganisztáni veteránként és kölyök-karate oktatóként kell, hogy megállja a helyét fantasy díszletek között. Inkább vicces, mint jó. Másik ilyen alkotás a hasonlóan a tavalyi Ember tragédiája, ami csak fesztiválokon szerepelt ezeddig, mielőtt tavaly megjelent minálunk lemezen.

Én is az a fajta vagyok, aki lát összefüggést a szuperhősök univerzuma és a fantasy között. Ezért nem mehetünk el szó nélkül a tavalyi év két legfergetegesebb alkotósa mellett, melyek a Sötét Lovag – Felemelkedés és a Bosszúállók voltak. Előbbiről elég részletes és ihletett kritikát fogalmaztunk meg itt az oldalon, utóbbival pedig a magyar címen kívül (Bosszú Angyalai, ha mondom) tulajdonképpen semmi gondom nem volt a maga kategóriájában.

Egyetlen távol-keleti és egyáltalán nem angol nyelvterülettel kapcsolatba hozható film idén a Painted Skin: resurrection volt, Kínából. Ez a második film, amit be kell vallanom, hogy nem láttam a listából, de elég sok korábbi nagyon beharangozott keleti népmeséből lett akció-fantasy-t igen, de mindenképpen szerettem volna a listán tudni. Ugyanígy kötelező volt a Titánok Haragja jelenléte is, ami egy tisztességes zsánerdarab, az elődjénél mindenképpen jobb, de még ez sem emeli ki őt abból a 3D-s, Sam Worthington pokolból, ahonnan előmászott.

Így, tulajdonképpen ez volt 2012 fantasy filmek terén. Csak azért sem fogom ugyanazzal zárni soraimat, hogy reméljük több és jobb alkotás vár még ránk, mint tavaly, mert úgy látszik nem jó ómen. Hopsz. Inkább a idei nyertest nevezném meg, amely idén a Celluloid Pallost érdemli, mint az év legértékesebb fantasy filmalkotása. Ez pedig nem más mint az EMBER TRAGÉDIÁJA.

Jankovics Marcell évtizedek óta készült animációs filmje korokon és rendszereken át mutatja be a halandók világát, de halhatatlan szereplők utazásán keresztül. Vizuális világa olyan dús és olyan művészi, hogy hosszúsága ellenére sem egyszer nézős darab. Büszke vagyok rá, hogy ilyen mű kötődik hazánkhoz, ami még az eredeti Madách Imre drámától sem távolodott el annyira, amennyire manapság egy adaptációnak láthatóan szokás. Sokkal inkább hozzáadott az animáció saját eszközeivel. Egészen kivételes mestermű. Ajánlom a papírtokos változatát beszerezni, hogy ezzel is kifejezzük elégedettségünket és mert nagyon jól is néz ki.