Időpont

2013. május 3-4-5. (péntek, szombat, vasárnap)

A háromnaposra tervezett tábor időbeosztása a tervek szerint a következőképp alakul majd: A kalandot Ket írja, a modul első részletének lemesélésére péntek délután kerül sor. Kérünk tehát minden kedves résztvevőt, hogy péntek délig érkezzen meg, hogy a mese felvezetését idejében el tudjuk kezdeni. A szombati napot egészében a játékra szánjuk azzal a kitétellel, hogy a mesék este 7-ig lezáruljanak, hogy kényelmesen felkészülhessünk a szokásos szombat esti tábortüzes esthez. Eredményhirdetésre és a díjak kiosztására vasárnap délelőtt kerül sor, ezt követően legkésőbb délután 2-kor kell elhagynunk szálláshelyünket.

Helyszín

A Börzsöny szelíd lankáin elterülő Borsosberény, s a már jól ismert Börzsöny turistaház. Aki esetleg még nem szállt meg e jó nevű fogadóban, annak röviden annyit, hogy szállásunk mindennel el van látva, ami az ideális pihenést és játékot szolgálja: az éjszakákat fűthető, kényelmes szobákban tölthetjük, rendelkezésre áll egy teljesen felszerelt konyha, egy igen tágas ebédlő, két fürdőszoba, valamint kerti padok és tűzrakóhely. A fogadó 24 fekvőhelyet és 6 pótágyat biztosít, a szobák 3, 4, és 6 személyesek.


Anyagiak

A tábor teljes hosszának (péntek, szombat, vasárnap) részvételi díja  8.500 Ft – ez magában foglalja a szállást, a fűtést és az étkezést, és az ágyneműt.

Gyerekek számára a szállás díja két éjszakára 3.800 Ft. (Az étkezést nem foglalja magában!)


Étkezés

Péntek: meleg ebéd, vacsora
Szombat: reggeli, meleg ebéd, tábortüzes vacsora
Vasárnap: reggeli

A tábor zárásaként szombat estére közös, tábortűz mellett eltöltött szalonnasütögetős estére készülünk.


Utazás

Teljes árú jegy, egy útra: 1.300 Ft (Oda-vissza: 2.600 Ft)
Diákjegy, egy útra: 650 Ft (Oda-vissza: 1.300 Ft)

 

Vonatok a Nyugati pályaudvarról indulnak Vác felé, erről kell átszállni Vácon, a Balassagyarmat felé közlekedő járatra. A menetidő megközelítőleg másfél óra, az átszállásra nem kell várakozni. Részletekért és indulási időpontokért lásd a MÁV online menetrendjét.

GPS-el utazó autósok számára a hely pontos koordinátái: 47.972269, 19.094388


Befizetés

A tábor díját átutalással fizetheted be az alábbi bankszámlára:
Szilágyi János – 10700581 56790137 51100005

Minden kedves résztvevőt kérünk, hogy a  tábor díját egyben fizesse be, a közleményben pedig tüntesse fel a nevét. A kavarodások elkerülése végett kérünk, hogy őrizd meg a befizetést igazoló szelvényt vagy nyomtatványt! Amennyiben jelentkezésed ellenére valamilyen okból mégsem tudsz részt venni a táborban, azt kérlek előre jelezd valamelyik szervezőnek, különben a részvételi díjat nem áll módunkban utólag visszatéríteni. Postai befizetést (rózsaszín postautalványon) nem fogadunk el!

A befizetés határideje: 2013. április 25.


Érdeklődés, információ, segítség

Ket: ketrec@gmail.com (06-20/326-7626)
Komattre: komattre@gmail.com (06-20/916-4022)


Regisztráció

Kérünk mindenkit, hogy részvételi szándékát legkésőbb a befizetés határidejéig a kronikak.hu@gmail.com címre írva jelezze nekünk, s ugyancsak ide várjuk a csapatkoncepciókat valamint a hozzájuk kapcsolódó személyes előtörténeteket is.

VII. Fanfár a Hősökért Tábor

43 thoughts on “VII. Fanfár a Hősökért Tábor

  • Jó olvasni a híres Krad paplovag tollából ennyi idő után … Vigyem a HeroQuestet?

  • A szövegben nem tértem ki rá, de természetesen mindenféle társast szívesen látunk 🙂

  • Remélem, sokan leszünk, és pénteken mindenki megérkezik. Igen, szép volt a tavalyi első helyünk 😀
    … de némiképp csorbította a hír értékét a tény, hogy egyetlen csapat volt csak rajtunk kívül (a nb. krónikás kemény mag) akik valamikor talán egy nappal utánunk estek be, és a játékból, emlékezetem szerint csak annyira futotta nekik, hogy a dzsah papukat addig verték, míg ki nem dobott párezer aranyat 🙂

  • Ahoy,

    tény, hogy a tavalyi tábor hagyott némi kivetnivalót maga után (elsősorban marketing terén). De úgy érzem, hogyha legalább annyian leszünk mint az ősszel akkor már egy frenetikus alkalommal lehetünk gazdagabbak.

  • Akkor is mondtam szerintem, hogy túl rövid idő volt a hírdetése és a tábor között. Én ugye nem látom, hogy pl FB-on hogyan jelenünk meg, de korábban gyakoribbak voltak a hírlevelek is a találkozók aktuális híreivel.

  • Varjuk a hangulatkeltot es a kari alkotast.
    🙂

  • Tudom, van öt hét még; tudom, mindig előre aggódom és mindig fölöslegesen 🙂

    ..deee…

    lehetne legalább kb-ra tudni, hogy mikor lesz kitéve hangulatkeltő (hogy a világon belül helyre, időre tippelhessünk) illetve karakteralkotás? Akadhat olyan leendő csapattárs, aki felől 1-2 hetente hallunk csak, és akkor már nem is olyan sok az öt hét.

    Egyébként meg terjesszétek a hírt, hadd gyűljön a nép 🙂 Ha sokan vagyunk, attól még aki akar, elbújhat családias körben a saját frakciójában, de a többieknek legalább nem csak a börzsönyi visszhang felel 😉

    Előre is nagyon köszönjük.

  • Hangulatkeltő novellára a jövő hét folyamán lehet számítani, a karakteralkotást pedig a rákövetkező hétre tervezzük. Ezeken felül is fog még ez-az megjelenni a táborral kapcsolatban, de legyen némi meglepetés is. 🙂

  • Akkor most várunk! 🙂
    Addig is a szervezőknek jó munkát!
    🙂

  • Sziasztok!

    Már várjuk a hangulatkeltőt (elvégre már jövő hét van feb 25-höz képest). 🙂

    A másik ami érdekelne, hogy hány jelentkező csapat van eddig? A Slae-Yeorth-t felvehetitek a listára szerintem már most, bár még nem írtam, hamarosan azt is megejtem.

    Illetve ezek a meglepik is várhatóak a héten? Jól hangzik, kíváncsi vagyok, hogy mik lesznek ezek. 🙂

  • Azaz március 25-höz képest, de értitek a lényeget 😛
    (Lehet valahogy módosítani egy feltöltött hozzászólást?)

  • A hangulatkeltő szerdán, vagyis április 3.-án érkezik, feltehetőleg az esti órákban. Csapatjelentkezést egyelőre nem kaptunk, így azokat továbbra is várjuk, összeszedett csapatkoncepciókkal és koherens előtörténetekkel egyetemben 🙂

  • Köszi az infót.
    A jelentkezést akkor a héten meg is ejtem, viszont a koncepciót, meg a karaktereket majd csak a hangulatkeltő, illetve a karakteralkotásos infó után fogom tudni küldeni. A karakteralkotásban várható majd nagyobb eltérés, vagy használhatjuk az eddigi 12k-s rendszert (ha finomítani kell a karaktereket, az nem gond, csak hogy ne lőjjünk nagyon mellé…

  • És kérhetnénk Amundot mesélőnek???
    (Slae-Yeorth)
    Légyszi,légyszi!
    🙂

  • „összeszedett csapatkoncepciókkal és koherens előtörténetekkel”

    Hátizé… valamilyen város kocsmájában voltunk, nem is ismertük egymást, amikor kitört a bemesélő verekedés, és mivel mi jól harcoltunk, a végén egy csuklyás, titokzatos fickó megbízott minket egy feladattal… azóta együtt lógunk.

    (adnd hőskor, true story 😀 )

  • Szissz Mindenki!

    A hangulatkeltő novella holnap fog kikerülni (tehát csütörtökön, és elnézést a csúszásért, de csak így tudok vele rendesen elkészülni), a karakteralkotást pedig szintén mindenképp még a héten elérhetővé tesszük. Annyit elöljáróban elárulhatok, hogy nagy változásokat nem tervezünk, és a jól bevált 12000 TP-s rendszert fogjuk követni.
    Amund valószínűleg ez alkalommal játszani fog.

    Köszönöm a megértéseteket, további szép napot!

    Ket

    (Már csak egyet kell aludni!:)

  • Szuper!

    Annyi kérdésem lenne még (és ha a karakteralkotás ezt tisztázná, akkor bocs a proaktivitásért) hogy ha korábbi KK-s rendezvényen szerepelt karaktert hozok, akkor (az eddigi gyakorlatnak megfelelően) érvényesek karakteralkotáskor az ott lerótt tartozások, leküzdött hátrányok és hozhatók költségmentesen az ott szerzett holmik, varázstárgyak?

  • Najó, reálisan nézve ma sem lesz kirakva. Nem tudom, hogy még két óra vagy két nap… Már inkább nem mondok semmit. Eredetileg azt ígértem, hogy a héten, ehhez tartom is magam.
    ‘Estét.

  • Tegnap egy korsó ser társaságában Isidor de Sedierta lovag megközelgetett engem a Háromfejű Oroszlánhoz címzett törzshelyemen és szavamat vette, hogy a karakteralkotás ügyét vegyem kezembe.

    Aggodalomra nincs ok, a hagyományos rendszerű lesz és az eddigi karakterek gond nélkül hozhatóak tovább. Újabb opciókat szeretnénk inkább beépíteni. Részletesebb tulajdonságpont elosztás (a régen áhított *,5-ös elosztás), játszható felice papnő és orfenita, két újabb előny (pszi mestereknek és boszorkánymestereknek) kerül bele a végleges(ebb) anyagba.

    Szóval kitartás és nyugodtan készüljetek a csapatkoncepcióval mert nem lesz semmi kellemetlen meglepetés (hozzáteszem így 6 év után azért ti sem várhattátok, hogy grandiózus változás története különösebb előzmények nélkül). Fontosnak tartjuk, hogy a Krónikák karakteralkotása olyan biztos pont, ami összeköti a hangulatban is eltérő kalandjainkat, immáron akár más rendezvénysorozatokkal is.

  • Hellasz!

    Lesz olyan,”táborra jelentkezett játékos-csapat” szerű listás topic????????

    🙂
    V.

  • Már most sajnálom, hogy nem tudok elmenni…

    Remélem viszont, hogy a nyáron ismét találkozhatunk. A tavaly előtti nyár is nagyon jó volt, de a tavalyi, amikor minden nap más mesélő alatt lehetett játszani, még annál is jobbra sikeredett.

    Tisztelettel: Nova

  • Jaja, a nyári tábor világbajnokra sikerült 🙂

    Amúgy: azt hiszem, felülmúltam Sixy-t, és barbárjának történetét (terjedelemre legalábbis) a perpill 13 oldalas karakter-hátteremmel 🙂
    Mi volt ez a csörömpölés? Szilánkokra tört egy mesélő? 😀

  • Viii : akkor azt igyekezz elküldeni, mert ott a helyszínen keveseknek lesz elég energiája egy ilyet megemészteni, ezt garantálom 😉

  • Phinix: nem óhajtok ily terhet róni senkire, így kivastagítottam benne az esszenciális infókat (faj, kaszt, stb.)
    A mesélőnek elég majd átfutnia a tekintetével, és karakterem máris nyitott könyv számára.

    Igaz, így lemarad majd a sztoriban szereplő dögös papnőről, de valamit valamiért 😉

  • Úbakker, ma kéne leadni a kórlapot, a hátteret meg a csapatkoncepciót? 😮

  • Szerintem nem, a 25. a befizetési és jelentkezési határidő, amely jelentkezést az említett e-mail címen kell megtenni ahová a csapatkoncepciót is várják, de arra nem ugyanaz a határidő. Legalábbis az én értelmezésemben.

  • Tényleg, a részvételi szándék… megmentőm 😀

  • Hétvégére én leadnám a helyedben, ha nem akarsz rossz pontokat (amit csak sörrel lehet kiváltani) 😉

  • Legjobb lenne ha holnap estig, de ha nem megy, akkor szerdán legkésőbb küldjétek el a karaktereket, előtörténeteket! 🙂 Köszi! 🙂

  • Ahogy a befizetők listáját nézem… jut majd ülőhely mindenkinek… 😀

  • Na azért… ha le kell huppannom a földre, abból megint ilyen origós ijedezés lenne, Richter skála meg minden 🙂

    Viszont ahogy látom, a tervezett 3 csapat nem jön össze :S Félő, hogy a buli meglesz, mint múlkor is, a tűz melletti tápálkozás is, esetleg a pirotechnikai előadás is, ha viszünk Amundnak tuanos könyvet, csak a játék rész esik áldozatul az aluljelentkezésnek meg az alkoholnak 🙂

    No de él még a remény, pl. Oromét is láttam valamelyik post hsz-eiben, stb.

  • Ó, ez nem ítélet, azt meg, hogy mindig előre pánikolok, szerintem már megszoktátok 🙂

  • Kérdés: ti többiek mikorra lesztek pénteken ott? Elvileg a 11 órás vonattal a mi csapatunk 3/4 1-re ott van… de ha csak délután érkeztek, akkor lehet, elég a két órással mennünk, ami 3/4 háromra ér oda. Help 🙂

  • Mi személy szerint a két órással megyünk, de ha jóltévedek Ket és Máté már lent lesznek, a délelőtt folyamán.

  • Lent leszünk, előkészítjük a terepet a Kalandozók számára. 😉

Vélemény, hozzászólás?