Én magam egy kisebb különítménnyel érkeztem a helyszínre, valamivel a megnyitó előtt. Így volt alkalmunk felderíteni a vasútállomás környékét, melynek Civil Közösségi Terme adott végül otthont az eseménynek. Felmértük merről lehet kávét, ropogtatnivalókat és majdan pizzát szerezni ezekben a hideg órákban. Hamarosan szállingózni kezdtek a találkozók ismertebb arcai is, több érdeklődő fiatallal a hátuk mögött.

Külön értékeltem, hogy a főszervezővé előlépett Lucius időt és energiát nem sajnálva autóval gyűjtötte be a környék falvaiból a megrekedt játékosokat. A rendezvénysorozat megálmodója és a kaland társszerzője, Shalafi, nem tudott részt venni az eseményeken, de a találkozó facebook oldalán serényen hírdette és támogatta az előkészületeket. Én sajnáltam a távollétét és remélem a legközelebbi alkalmon már ott tud lenni teljes valójában.

Egy rövid, de lelkes megnyitó után végül elhelyezkedtünk az asztaloknál, ahol a mesélők kiemelten fotelekben ülhettek (miért nem gondoltam erre korábban?). Az én csapatom egy hat-, majdan három- és végtére is kétfős törpe kompániából állt. Huszáros vágással irányítottam az előtörténetük szerint Erigowban letelepedett csapatot a féldomíniumokban található Magória városába, ahol egy korábban lezajlott forradalom eseményeinek háttere előtt eredtek egy sorozatgyilkos után, a helyi Della-pap lázálmait követve.

A kaland egyébiránt ’48-as forradalom történéseit és kimenetelét használta fel háttérnek jobban- és kevésbé jól leplezett utalásokkal. Én külön értékeltem a csapatomat, hogy amikor ilyen információt szereztek meg, nem estek ki a szerepükből, nem szakadtak ki a fantasy hangulatból és töretlenül, törpe hittel és lelkesedéssel eredtek a gonosz nyomába. Kicsit furcsa érzés volt a Nyomorultak díszleteibe bemesélnem a Hobbit törpéit és mindezt magyaros színekbe, áthallásokban előadnom.

Mindenesetre nagyon élveztem és ezt elsősorban a hallgatóságomnak köszönhetem. Türelmesen végighallgatták a leírásokat, ütöttek ha kellett, de beszéltek amikor nem. A végére törvényszerűen kissé megfeneklett az analitikus gondolkodás, de ez a nagyobb résztvevőjű, kis helyen tartott találkozók sajátja. A versenyen egyébként 30 játékos 6 csapatban és ugyanennyi mesélő vett részt. Szerencsére pontozóbírák sem voltak. Jó hangulatban telt el az a pár óra, mire ránk sötétedett.

Úgy értem TÉNYLEG ránk sötétedett. Világítás híján a játék utolsó percei és a díjkiosztó is közel vak sötétben zajlott le, ahol hangulatosan világított egy-egy mobiltelefon és öngyújtó. Az első csapat a Condorius-Kuk@c-Savdémon alkotta triumvirátus lett, akik képregényes előtörténettel is készültek. Ők vihették haza a vándorkupát, amiért nyáron ismét összecsaphatnak a játékosok. Ezután a gazdag könyvjutalomból minden résztvevő, játékos és mesélő is, választhatott (értékeltem) és ezzel véget ért az I. Hősök Napja 2013. március 16-án Szekszárdon.

Biztos vagyok benne, hogyha az alkalom folytatódni fog akkor szép történelmet írhat ez a hiánypótló kezdeményezés. A szervezőknek saját bevallásuk szerint máris rengetek jó ötletük van, ami örömteli és várhatóan a nyári hónapokban lehet számítani a következő ilyen alkalomra részükről. Úgy legyen, nagyon jól éreztük magunkat összességében, én személy szerint régen tapasztalt nosztalgikus érzésekkel távoztam. Az irány jó, már csak tartani kell!

Felragyogott a Hősök Napja – beszámoló az első szekszárdi szerepjátékos versenyről

3 thoughts on “Felragyogott a Hősök Napja – beszámoló az első szekszárdi szerepjátékos versenyről

  • Mondhatni jó mestereink voltak! Amund és Gulandro álltal lefektetett irányvonaat követve probáltuk a találkozót összehozni, a saját ötleteinkkel kiegészítve azokat. Valóban terveink vannak és mi is szeretnénk ha a késöbbiekben folytatni tudnánk ait egkezdtünk, hiszen az esődleges célt sikerült elérni, azaz mozgósítani a környékbeli játékoskat a jelentkezők felét én magam sem ismertem, pedig volt akivel már személyesen is találkoztam és váltottam pár szót.
    Nyárra több terveink is vannak elképzlehető, hogy a település is vátozni fog és átteszük egy festőibb környezetbe, ahol akár a körülmények is jobbak tudnak lenni és biztosítani tudjunk mindazt amit itt.
    Én magam sajnáltam a egjobban, hogy nem tudtam részt venni, és végül öcsémre szakadt minden az utolsó hetekben, dehát ügyes nagyfiu na 😀 De a következőn mindenképpen ott leszek és ha az istenek is ugy akarják végre ronthatom a levegőt nyáron veletek is ha más nem pár napra!

  • A találkozó kalandmodulja elérhető a „Kalandok” menüpont alatt található Ynevi vándorlások sorozatban megtalálható és letölthető.

    A szabadság szelleme (M.A.G.U.S. kalandmodul)

    A féldomíniumok területén puskaporos a hangulat, mint mindig. P.sz. 3713-ban Magória államában egy szellem sorozatgyilkos szedi áldozatait, akinek tevékenységét egy Della pap látmásaiban az egy éve levert forradalommal látja összefüggésben. Az I.Hősök Napja Verseny kalandmodulja a ’48-as szabadságharc előtt tiszteleg. Letöltés: A szabadság szelleme

Vélemény, hozzászólás?