Az évnek ez a fele nem bővelkedett budapesti szerepjátékos megmérettetésekben, így várható és remélhető volt hogy nagyobb érdeklődésre számíthat egy ilyen rendezvény. A Szárnyatlan Pegazus soron következő alkalmán tehát az új szervezőgárdának nem kis elvárásoknak kellett megfelelnie. Összességében is jól állták a sarat.

A sorozat immáron visszaköltözött a saját kollégiumába, ahonnan egykor indultak is, bár egyedi módon nem egy közös nagy teremben, hanem elszórva az épületben, más kollégiumi csoportokkal együttműködve helyezték el a csapatokat. Ez érdekes gyakorlat volt, bár hasonló élményben már a megboldogult Pajkos Pónik alkalmával is lehetett részünk.

Bár való igaz, hogy így a közösségi élmény csorbul kissé más, zajosabb alkalmakhoz képest és nem teheti meg az ember, hogy a holtidőben erőt merítsen a más asztaloknál folyó lázas játék látványából a folytatáshoz, de előnyei is vannak. Sokkal személyesebb, egyénibb élmény lesz így a játék egy csapat és a mesélője között, bár ezt az illúziót hamar lerombolja a vetésforgóban érkező pontozóbírók megjelenése.

 

„Ogár városőrök? Fordítsd oda a másik orcádat is.”

 

El is tekintenék tőle, hogy ismét leírjam, amit mindig, erről a gyakorlatról és, hogy miért van hidegrázásom tőle, úgyhogy gyorsan szögezzük le, hogy ezen találkozó pontozását sem fogom bírálni. „Természetesen” azért, mert látványosan összetett, aprólékos és lényegében titkos, tehát az ördög tudja, hogy mi is ér a ’verseny’ szempontjából bármit is az egész napos játék során.

A nap egy kissé megkésett megnyitóval kezdődött, mert lehetőség szerint bevártuk a később érkező csapatokat. Ezután megnyitóbeszéd hangzott el, ahol elmondták, hogy „erre az alkalomra egy igen eredeti kalanddal kedveztek nekünk”, játékosoknak. A mesélőkiosztás után mindenki elvonulhatott a számára kijelölt épületrészbe és elkezdődhetett a tulajdonképpeni játék.

Mesélőnk, Lay Balázs kalandmester, régi tapasztalt ismerősünk hasonló találkozókról és értékeltük, hogy személyét kaphattuk meg. Reméltük, hogy nem csak csapatunk hírhedtségének köszönhető ez a kegy, de ha igen, akkor reméljük úgy játszottunk, hogy legközelebb is őt kaphassuk. Azért kívánom csak kiemelni az érdemeit, mert a Legjobb Kalandmester díjáért folyó harcban mi, játékosok, nem igazán lettünk megkérdezve.

 

„A kegyesség az az agytörzsbe szúrt tőr.” – kráni elf közmondás

 

Értékeltem, hogy karaktereinkből és a kalandból is felkészülve érkezett és hamar a közepébe vághattunk a történetnek, de ennek folyamán is volt lehetésünk szerepjátékra. A kaland helyszíne és környéke ugyan nincs rajta az én személyes-szubjektív Ynev térképemen, de erről már asztalon kívül régen lefutottunk minden szükséges kört, hogy ha úgy adódik (és most úgy adódott) akkor zökkenés nélkül játszhassunk itt is.

Kicsit zavaró volt a játék elején, már kész karakterekkel szembesülni a kaland időpontjával, mert akkor átírtam volna az előtörténetemet, de úgy vettük, hogy ez ne sok vizet zavarjon. Máskor szerencsésebb lenne ezt előre a játékosok tudtára hozni, esetleg megfogalmazni a hangulatkeltőben … ilyesmi. A kaland egyébiránt Homokszem a gépezetben címmel szerepelt ezen a találkozón.

Kicsit rontotta a beleélésemet, hogy ismertem a novellát, amiből készült. A Végzet masinériái című antológiában szereplő Gilron haragja című írás szólt … tulajdonképpen erről és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy mesélőnk önhibáján kívül velem ellentétben nem olvasta. Többet eredetileg nem is akartam volna írni a kalandról, de megkértek, hogy konstruktív véleménnyel illessem. Megpróbálkozom ezzel, bár alapvetően nem szerencsés azt elvárni M* rajongóktól, hogy NE legyenek olvasottak M* terén, hogyha egyszer nekik rendezünk versenyt. Mindegy.

 

„Kösd össze a KM-et a hasznossal …”

 

Hogyha esetleg úgy adódott, hogy érdemesnek találtatik egy novella vagy regény, hogy kaland készüljön belőle, akkor azt szerencsés a leendő mesélők figyelmébe ajánlani olvasmányként. Persze nem várhatom el, hogy kötelezővé tegyék, (hová vezetne ez?) de sok kellemetlenségtől kímélhetnénk meg magunkat.

A kaland tulajdonképpen különleges ostromgépekről szól … ami fantasztikus alkalom lett volna, hogy a lényegében műszaki beállítottságú szervező csapat megmutathassa ő hogyan is képzel el játéktechnikailag egy-egy ilyen eszközt, részletesen kidolgozva a működését az ismert paraméterek (ejtsd: szabályrendszer) szerint. EZZEL igazán feldobhatták volna a kalandot, mert ahogy utólag olvastam csak utalás szinten jelennek meg az ostromgépek képességei és „maszatolva”.

Például nem lett volna rossz, hogyha Bestiárium szerűen a kész-félkész „robotok” statisztikáival rendelkezik a mesélő, mert nem várható el tőle, hogy helyben találjon ki értékeket egy-egy szituációra. Egy 21-es erejű karakter mit tud tenni ellenük? Egy tűzvarázsló képes e a fémjüket olvasztva strukturális sérülést okozni? Sok kérdés, amit kényszerhelyzetben a mesélő csak annyival tud elintézni, hogy le van győzve a játékosod …

 

„Várj, te lehet, hogy bedaráltad a fehér lovamat!”

 

A motivációk teljes hiánya a kalandban nagyon zavaró lett volna, hogyha a karaktereinket érdekli az ilyesmi. Nem is magunkra, hanem a szereplőkre gondolunk. Nincsen díj, amiért a mechanisták harcolnának, nincsen oka a városi tanácsnak úgy döntenie ahogy és a dorani szabotőr is tulajdonképpen esztelenül cselekszik … Sokkal több odafigyeléssel lehetne egy-egy szereplőt kiemelni a „milyen fajú és hányadik szintű” mélységből.

Más játékosokkal és mesélőkkel igazán csak cigarettaszünetekben akadtunk össze, ami nem egy mély merítés a többiek játékából. Ez láthatóan a mesélők dolgát is komolyan megnehezítette, mert ebédszünetben „rendkívüli megbeszélésre” el is mentek. Ennek kapcsán jegyzem meg, hogy ellátmányból nem volt hiány, ropikat és ásványvizeket minden csapatnak juttattak és kedvezményes pizzarendelés is volt össznépileg.

Összességében jó hangulatban telt a nap, valóban kissé az otthoni játékok hangulatát idézte elszeparálódásunk (-pontozóbírók). Kicsit korábban végeztünk a kalanddal, volt alkalmunk megbeszélni a történteket és eszmét cserélni, ami mindig a rendezvények legfontosabb ideje a számomra. A csapatok egy része kissé lemaradt a többihez képest, de alig egy órás késéssel már lehetett is díjkiosztót tartani.

 

„A kegyes halálról nemrég tanultam …”

 

A 10 csapat ottmaradt játékosai között végül az első hármat (1. hely: zTROLLS, 2. hely: Goatriders, 3. hely: S.A.K.), a Legjobb Kalandmestert és a Legjobb Szerepjátékost (Csorba Dániel, akinek ezúton is büszkén gratulálok) díjazták értékes könyvutalványokkal, amiket helyben fel is lehetett használni. Ezután rövidebb-hosszabb búcsúzkodás kezdődött és a résztvevők elhagyták a VIII. Szárnyatlan Pegazus helyszínét.

Úgy gondolom egyetlen, első alkalomból nem lehet még megítélni a teljes szervezőgárda rátermettségét. Tapasztalatot gyűjtöttek és remélhetően legközelebb ezeket kamatoztatva fognak egy még jobb rendezvényt szervezni nekünk, szerepjátékosoknak. A lehetőségük megvan hozzá, már csak élniük kell tudni vele.

VIII. Szárnyatlan Pegazus beszámoló, avagy „nem ejtünk foglyokat”

2 thoughts on “VIII. Szárnyatlan Pegazus beszámoló, avagy „nem ejtünk foglyokat”

  • Jól tettem, hogy vártam a vélemény-nyílvánítással, mert így egy “+1” -nél sokkal többet nem kell majd kommentelnem. Szervezés teljesen rendben volt, mint mindig, az utaskísérés szintén, az ellátás kifejezetten tisztelendő, a zárójelként tapasztalható késés az elején és a végén belefér. A “nonrpg” részét a találkozónak tehát a megszokott jól megfelelt szinten hozta az újsütetű/újrasütött szervezőgárda. Talán ha van hölgy a csapatunkban, ő jobban élvezte volna a hetedik szintes elefántcsonttornyunk környékén rajzó, néha hozzánk be-bekukkantó, mosdási szándék miatt alulöltözött úriemberek látványát, de mindegy 🙂

    A kaland… mesélőnk, Lénárd előtt kalapot le, remekül vette az akadályokat és a rigolyáinkat, kiváló “otthoni” életút alkamat faragott a rendezvényből felkészültségével, rugalmasságával, irántunk és karaktereink iránt mutatott tiszteletével. Riszpekt.

    Maga a kaland már ott sokkal tetszetősebbnek bizonyult a korábbiaknál, hogy (végre) nem kaptunk sorvezetőt, és egy várost kvázi kedvünkre felfedezettünk. Sajnos, Amundhoz haosnlóan nekem is megvolt a blast from the past egy “Árnyak között” című SR kalandmodul kapcsán, ahol nem robotverseny volt, hanem ralli, nem bolond Krad-dezertőrt kellett védeni és győzelemre segíteni, hanem egy orosz autóversenyzőt, és az ittenihez hasonlóan minden ellenfél leléptetéséhez külön út vezetett. Egy dolog miatt mentem fel a szervezőket, amiatt, hogy fenti modul ’96-ban jelent meg, amikor szemre a T. szervezők a csattogós falepke mozgásmenedzsmentjével voltak elfoglalva (no offense) 😉

    Sajnos, és here comes the but, eddig tartott a virágos rét, cserébe ezután már nem írok sokat. Elhiszem, srácok, hogy ti ezt a bulit összeszorított fogú, gyöngyöző homlokkal koncentráló VERSENY-nek álmodtátok meg, ahol 20 karakterépítő pont nem mindegy, ahol a sorozatban jelentkező felügyelőtisztek miatt nonstop a topon kell lenni játékilag, stb… de inkább legyen egy kicsit akadozóbb a szervezés, inkább legyen kissé kevésbé profi a levezetés, és az így felszabaduló energiát forgassátok rugalmasságba, a szórakozásjelleg erősítésébe, a kalandba, hogy a rendezvény buli legyen, fun, és ne érezze magát az ember rendőrségi kihallgatáson a szótlanul jegyzetelő zsandárok miatt.

    Számomra mondjuk ez a rendezvény a pegazusos hattyúdalom volt, szóval vonom vállaim, ha mégse így tesztek 🙂

  • Üdv!

    A GR csapat nevében írhatom, hogy mindannyian kifejezetten meg voltunk elégedve, mind a szervezéssel, mind a modullal. Lehet, hogy elfogultságból beszélek, mivel második alkalommal voltunk játszani a Ló által összehozott találkozón, és mindkét alkalommal dobogós helyen végeztünk. Valószínűsíthető, hogy ez a két dolog összefügg, és hasonló a játékstílusunk és igényeink, mint a szervezőké.

    Igazából meglepett minket a második helyezés, mivel kifejezetten nem voltunk formában, legalábbis mi így éreztük. Azonban a pontozóbírók megjelenése, mindig felrázott minket egy kicsit, s ekkor összeszedtünk magunkat. Igazából – ellentétben amund véleményével – kifejezetten hasznos ilyen szempontból ez a fajta pontozás, igaz kényszerűségből, de jobban odafigyeltünk így időnként a játékra, és nem laposodott el.

    Az igazság az, hogy elégedetten indultunk haza, immár második alkalommal a kollégiumtól, és igazi felüdülés volt, a múltkori szintén pesti szervezésű verseny után, ahol hasonló problémákkal találkoztunk, de ezt már kifejtettem máshol, és nem itt van a helye.ű

    Azért hogy a reklám helye megmaradjon: ha minden igaz június vége, július eleje tájékán jön össze a mi második versenyünk, ahol igyekszünk a szervezésben felvenni a versenyt a pesti “kollégákkal”.

Vélemény, hozzászólás?