Most kezdődő sorozatunkban szeretnénk a M.A.G.U.S. világának és rendszerének eredetét bemutatni nektek. Több éves, évtizedes kutatú és gyűjtőmunka áll a sorozat mögött, mely során időt, energiát és pénzt nem kímélve szereztük be a mára már szinte hozzáférhetetlen műveket az utókor számára megőrzésre, hogy hiteles krónikáját adjuk kedvenc szerepjátékunknak és annak világának.

Első állomása múltidézésünknek az Atlantisz magazin, ami az 1990-es évben indult el útjára hazánk egyik első fantasy témájú orgánumaként. Bár megelőzte egy szám, a Fantasy című antológia, ami a Galaktika mintájára kívánta megismertetni a hazai közönséggel ezt a stílust, mégis az Atlantiszt jelölik meg sokan a stílus elterjedésének kezdőpontjaként.

A szerkesztő és fordítógárdában már ekkor több név köszön vissza a későbbi Valhallás M* stábból, akik révén a magazin az első évfolyamban komoly népszerűségre tett szert. Specifikusan azonban csak egy cikk, Novák Csanád Magisteriuma (v.ö. a későbbi Rúna Magisztériumával) említi meg, az akkor még Adnd keretei között játszott Ynev világát.

A szerepjátékkal és fantasy világokkal foglalkozó cikksorozat ezen részében az olvasói levelekre reagálva ismerhetünk meg egy példajátékot, amin keresztül egy ynevi város rövid bemutatása, egy kalandmodul vázlatos felfestése, majd egy epizód olvasható a tényleges játékból. Érdekesség, hogy a cikkben szereplő város később említés szintjén sem szerepelt a M.A.G.U.S. irodalomban, csak itt.

Atlantisz1.5,44Atlantisz1.5,47

M.A.G.U.S. Eredet #1: Magisterium az Atlantisz magazinban

6 thoughts on “M.A.G.U.S. Eredet #1: Magisterium az Atlantisz magazinban

  • Nagyon hangulatos story. 🙂
    Ki kellene dolgozni a várost,ill. ebből a részletből egy modult.
    Van ennek jogi akadálya?

  • Mi is gondolkoztunk, hogy kidolgozzuk a várost és hozzá a fent vázolt kalandmodult. Érdekes retro hangulata lenne. Ismereteim szerint semmi sem akadályozza meg, hogy ezt megtegye valaki, ameddig nem kér utána a modulért pénzt, nem árusítja és kereskedelmi forgalomba nem kerül.

  • Meg van ez a szám 🙂 mindig begyújtotta ez a cikk a fantáziámat 🙂

  • A modul párbeszédes része egyébként nagyrészt a második kiadású AD&D PHB példajátéka lefordítva, meg kicsit feltuningolva… de egyébként a számadatok is stimmelnek benne 😉

  • Egek, Vii, mennyire menő (fel)ismerni az angol eredetit ebben a szövegben?

  • Nagyon. A csajok majdnem annyira buknak a húsz évvel ezelőtti rpg szubkultúra-referenciákra, mint a matricás-nyerős fila tornazsákokra 🙂

Vélemény, hozzászólás?