newspic.phpSokan bizonyosan hallottatok „mendemondákat” arról, hogy a Rúna nem az első hazai szerepjátékos magazinkísérlet volt. Sőt, a Rúna első száma mégcsak nem is az első száma volt A később ‘GuRunának’ becézett melléklete az egykori számítógépes játékokkal foglalkozó Guru magazinnak adott otthont a M* első szárnypróbálgatásainak. Azon belül is az első, próbarészben a szerepjáték mibenlétét járták körül. Letöltés: GuRuna 0

Érdekesség, hogy az újságban párhuzamosan futott a Mágikus Lapok című sorozat, ami ADnD témákkal foglalkozott. Azok mostanra elérhetőek az lfg.hu-nak köszönhetően. Ugyanerről a szerepjátékról szólt a ’90-es évek elején az 576 kbyte-ban a Fantazmagória rovat. Beláthatjuk tehát, hogy a hazai szerepjátékkiadás komoly médiahátránnyal indult el annak idején. De indult …

M.A.G.U.S. Eredet #2: Rúna a Guruban

4 thoughts on “M.A.G.U.S. Eredet #2: Rúna a Guruban

  • Sziasztok!

    Nekem ebből a Rémület Temploma kalandmodul van meg. 🙂

  • Nah az sem egy mindennapi darab :). Ezt mindenki értse úgy ahogy jólesik. Cserébe veterán kora miatt, nincs rá súlyadó 😉

  • abból az ezer éves modulból egy akkora hangulatosat meséltem, hogy öröm volt nézni! 😀

  • Az is fent lesz nemsokára. Mindenképpen érdekes kaland. Én még nem mertem lemesélni. Na de majd akkor, ha kikerül bővebben.

Vélemény, hozzászólás?