Print„Annyi csillag van az égen,

Nézd, milyen magasan vannak.

Van, amelyik vezet és van, amelyik lehull.

Melyiket kövessem én …”

– Cloud Boohen

Líthas kalandorok, kalandozók és kiválasztottak! Ahogy arról sokan hírlevelünkből és korábbi bejegyzésünkből már értesülhettetek a Krónikák.hu szervezői idén egy újabb komoly fába vágták a fejszét. A Keleti Legendák kampányunk indításaként szeretnénk hát hírdetni, hogy 2014. március 1- én INGYENES szerepjátékos találkozót és verseny szervezünk tapasztalt játékosoknak éppúgy, mint lelkes érdeklődőknek.

A rendezvény helyszíne változatlanul az Afri Café (Budapest; IX. ker. Kinizsi utca 2-6.), ahol 9 órakor lesz a gyülekező, 9:30-kor az ünnepélyes megnyitó és egy 9:45-ös mesélői megbeszélés végeztével 10:00-től 18:00 óráig tart majd a játék. 19:00-kor pedig az eredményhirdetést követően zárjuk a találkozót majd. De készülünk meglepetés programmal is közben és utána.

Szeretnénk, hogy ez az alkalom ugyanolyan ünnepi legyen a számotokra, mint nekünk, hogy másfél év hallgatás után térünk vissza egynapos rendezvénnyel, ezért kérlek fogadjátok ezt a lehetőséget ajándékül tőlünk és terjesszétek a hírét amennyire csak lehet, mert non-profit kezdeményezésként erre nekünk nincs módunk és energiánk.

A találkozó kalandmodulját a korábban meghírdetett 3. Kóborló Krónikák pályázatra beérkezett művekből válogattuk ki és rendeztük sorba az alkotókkal együtt működve. Ennek első fejezeteként Herce Zoltán kalandját ismerhetitek meg, aki Enoszuke toroniak álltal megszállt vidékére repít el minket történetével meghívott kalandmestereink tolmácsolásában.

Célunk ezzel a kampánnyal ugyanis, hogy kedves fantasy világunk egyik vihartépte táját, Enoszuke szigetét bemutassuk nektek és kalandozókkal, kalandokkal népesíthessük be ezt a térséget, amire korábban nem volt ilyen mód. A pályázat háttéranyagaként megjelölt kiegészítő cikk is ezt a célt szolgálta és örömmel vettük, hogy ilyen sokal ihletődtek a hatására, elértve üzenetünket az írással.

A találkozóra a megszokott Tetemre hívás típusú karakteralkotás legújabb, 3.0-ás verziója lesz a mérvadó, amivel reményeinek szerint minden elképzeléseteket megalkothatjátok. Terveink között szerepel, hogy kidolgozott példakaraktereket is mellékeljünk majd, amikkel játszani is lehet majd a találkozón, ezzel is megkönnyítve a kezdő játékosok dolgát. Az Elismerésekből kapható Tapasztalati pontokat eddig már a Hősök Napján való részvétellel is lehetett növelni, de azon igyekszünk, hogy más rendezvények történetei is beleszámolhatóak legyenek karaktereitek krónikájába.

Regisztrálni a honlapon hamarosan elérhető elektronikus felület segítségével lesz lehetséges, kérdésekre addig is szívesen válaszolunk a megadott elérhetőségeinken, honlapunkon. Fontos, hogy minumum három, maximum 8 fős kompániák jelentkezését várjuk, előnyben részesülnek majd, akik az előtörténetüket hamarabb küldik el hiánytalanul, ugyanos korábbi rendezvényeinkből okulva lehetséges, hogy maximáljuk majd a résztvevő csapatok számát a hely befogadóképességét és a hadrafogható mesélőink számát figyelembe véve, de azon munkálkodunk, hogy minél többen eljöhessetek.

 

Minden szerepjátékost és mesélőt szívesen várunk a találkozónkra!

Üdvözlettel:

a Krónikák.hu szerkesztői,

az Elveszett Mesék társasága

Keleti Legendák Szerepjátékos Találkozó és Verseny – 2014. március 1.

24 thoughts on “Keleti Legendák Szerepjátékos Találkozó és Verseny – 2014. március 1.

  • Üdv, lehet hülye a kérdés, de az opcionális szabályok tekintetében van vmi kialakul szokásjog? Ilyenre gondolok mint a második tvk-ben és a HBG-ben leírt átütőerő, bizonyos fegyvereknél a 14 erő feletti sebzés alkamazásra kerül?

  • sika: az opcionális szabályok alapvetően mesélőfüggők, de általában aki ismeri ezeket az használja is. Érdemes azonban játék előtt letisztázni ezt, mert akkor oda-vissza hatnak. Én pl a 14-es erő feletti zúzósebzést a kalandok NJK-inak is bele szoktam kalkulálni a statisztikáiba, az átütőerő azonban már ritkábban kerül elő és sok JK nem szereti elveszíteni a drága pénzen vett páncélját, vértezetét.

  • Köszi, vki elmagyarázza nekem a hit nevű előny működését? Van egy 5. szintű papom, felveszem ezt az előnyt és akkor mi lesz? Vki mond egy példát? Annyi volna az egész, hogy eddig ki nem dolgozott, kisebb hatalmú istenségek papja lehet?

  • Ahogy én gondolom, az alábbi verziók lehetnek/legfeljebb a hivatalos nyilatkozatot kiadni jogosultak hivatalosan megcáfolnak 🙂

    1. Szeretnék egy Tharr papot játszani, de az ortodox, shuluri hit-irányzat neket túl durva. Így kidolgozom simán a ppl alapján Tharr papomat, de nem toroni lesz, hanem tengermelléki; felveszem az új hitet: a Hir-an-htyssil Tharr irányvonal híve lesz; Szféra marad lélek és halál, mert Tharrnak ez van; a bónuszképzettség pedig a pénzügyek/birtokigazatás, mert ez telibe passzol az adott szektához. Cserébe az „egyediségemért” és hogy Toronon kívül is aránylag elfogadnak (tekintve, hogy az irányvonal, bár nem tiltja, de nem szorgalmazza a kínzást és az élőáldozatot; máshogy fürkészi a Háromfejű akaratát és máshogy próbál megfelelni neki) nem tudok nagy árkánumot.

    2. Szeretnék egy Tharr paplovagot játszani, de nincs hivatalos verzió… pedig a világ nagy, simán lehet olyan hely, ahol ilyesmi spawnol. Akkor sima, szabvány paplovag leírás alapján alkotok egy paplovagot, új hit Tharr; halál és lélek szféra, kis arkánum, képzettségnek meg valami passzoló. Esetleg – ha a mesélő megengedi – lehet használni más isten paplovagját mintának a szintenként kapott képzettségek terén: nálam otthoni játékban van Tharr paplovag (igaz, csak NJK) a Ranagol-paplovag mintájára.

    3. Szeretnék egy Morgena papot játszani, de a ppl-ben foglaltak nem tetszenek; hogy az árnyékban heverészős restrikció vagy csak maga a koncepció miatt, az nem számít most. Ezért eldöntöm, hogy Morgena káoszkori (a mainál sokkal pornósabb) aspektusát követem, Lysianel-t, a Hús angyalát. Úgy gondolom, a lélek és a halál szférák mellé a termékenység és az R+ besorolás miatt passzol a természet szféra (végülis, ez nem _pontosan_ Morgena… és Sogron is csinál olyat, hogy egy bizonyos papi rendjének megadja az élet szférát, a többieknek nem). Így kiválasztom az új hit 3-at; csak kis arkánumot tudok majd varázsolni, de abból három szférát; a bónusz mf képzettséget pedig elköltöm szexuális kultúrára, vagy valami hasonolóan léha dologra. Hogy az alap Morgena pap képzettségeit (köztük az antissjárást) megadja-e pluszban a mesélő, az az ő döntése.

    4. Szeretném ynevizálni Torm hitű D&D-s paladinomat, mert… az tök jó lenne, különbe is idekerült egy viharos-dimenziókapus éjszakán… Sima paplovag, új hit Torm, szféra élet, lélek, kis arkánum. Persze, vicces lesz a játék nullás pyar nyelvvel, ismeretlen istenek világán, de ki lehet jó dolgokat hozni belőle.

    5. Szeretnék egy papot, ami valami Ynevről szóló könyvből, kalandból, regényből ismerős, hivatalos hekkát, angyalt, démonherceget, stb. tiszteli isteneként. Kidolgozom, hogyan/hol van ennek a dolognak a helye Yneven, mi az ethosza, mik a szférái, milyen a papsága, stb.

    6. Szeretnék egy papot, ami a repülő spagettiszörnyet tiszteli isteneként. Ha a mesélő nem fejel meg rögtön, akkor kidolgozom, hogyan/hol van ennek a dolognak a helye Yneven, mi az ethosza, mik a szférái, milyen a papsága, stb.

    7. Külön mesélői engedéllyel: szeretnék egy nem pap/paplovag karaktert, akit egy isten, félisten, stb. valami miatt kitüntet figyelmével. Pl. Sógi pacifista elf varázslója Élet szférával teljesen jó példa. Vagy egy teljesen saját példa: cikktől, kiegészítőtől, mesélőtől függő, hogy Alborne-t istennek vagy istennőnek mondják. A gladiátorom felvette az új hitet Alborne-ra, hiába meglévő, szabvány isten; annyi a különbség, hogy ő istennőként tiszteli. Persze, ettől még se manája nincs, se varázsolni nem tud… de megvan felvéve az előny, lehet rá mutogatni, ha játékostárs vagy mesélő ezen erősködne 🙂

    Hangsúlyozom, mindez csak „szerintem”

  • Sziasztok!
    Kaoraku papok,szerzetesek,sárkánybárdok játszhatók lesznek a versenyen?
    Köszi.
    🙂

  • köszönöm az eddigi segítséget!
    Konkrétan van egy szerzetesem, akit átkell alakítanom, hogy beleilleszkedjen a csapatba, ami REnd, Halál jellemű, itt a könyvben leírt pyarr vagy domvik hívő nem lenne lehetséges, ezért keresek egy ilyen istenséget, hogy műkődik ez? Főleg, hogy a szerzetsenél ugye nincsenek arkániumok.

  • Azért egy „Rend” jellemű szerzetes el tud éldegélni egy Rend/Halál csapatban… Ha a vallási konfliktusokat akarjátok elkerülni (pedig annak kijátszása jó szórakozás) akkor a legkevesebb fejfájás úgy elérhető, ha választasz a szerzetesednek egy istent, ami kompatibilis a leendő csapattal. Minden egyéb területen pedig használod a pyarr vagy a Domvik hívő szerzetes statjait, esetleg választasz másik, az istenhez, valláshoz passzoló kiválasztott fegyvert. De ezt célszerű leegyeztetni a leendő KM-mel, ugyanúgy, ahogy az arkánumokat is. (szerintem)

  • Azért egy jellembeli súrlódás (főleg ha az csak másodlagos jellem) miatt egy új isten hitére áttérni, talán egy kicsit erős gondolat. Főleg ha csak Rend és Rend-Halál közti különbségekről van szó, akkor az még csak nem is vallási konfliktus, szimplán gondolkodás, értékrendbeli. Egyébként meggyőződésem hogy Shadonban, sőt Domvik egyházában is akadnak Rend-Halál jellemű „végrehajtók”.

    Valheru
    Az Ynevi Kóborlások idevágó sorainak felhasználása -némi egyeztetés után- eddig is engedélyezett volt. Ezek után is az.

  • Üdv!

    Illúzionistának milyen varázslási idői vannak?

  • Köszönöm a válaszokat, bár Phinix nem egészen értem mire gondolsz, én ateista vagyok, és nem akarok áttérni semmiféle vallásra..a karakterem sem, őt én alkotom..Az, hogy a súrlódásokat mennyire élvezetes kijátszani, vagy sem az megint egy másik kérdés, de lévén, hogy nem a kalandban fogunk összeverbuválódni, hanem régóta ismerjük egymást, így úgy vélem nem a kalandban kell sor kerülnie a kenyértörésre.

  • A papok és paplovagokban Enoszuke vallásáról leírtak teljesen helytállóak? Csak mert némi ellentmondást érzékeltem a Kronikák.hu Enoszuke kivonatával szemben.

  • Ha nem akarsz vallást – úgymond – váltani (Új hit), akkor főként nem értem miről is beszélünk ;). Szerzetes a karaktered aztmondtad. Akkor csak a vallásról beszélünk. Ennek az indokaira reflektáltam én. „ezért keresek egy ilyen istenséget”. Bár lehet hogy akkor átsiklottam valami felett.

    Milyen ellentmondásra bukkantál? Ha konkretizálnád, akkor talán könnyebb lenne a válasz.

  • Ahoy,

    sika: van egy papod, paplovagod vagy szerzetesed, akinek egy saját ynevi istenséget dolgoznál ki, ami eddig nem szerepelt a játszhatóak között vagy csak regényekben megemlítve. Esetleg egészen speciális, amit csak te találtál ki … erre való az Új-Hit, ami a Rúnában megjelent cikk továbbgondolásaként működik. Ott megfogalmazták, hogy lényegében bármi működhet istenként, mert a hit energiát ad neki és oda-vissza. A többiek elég részletesen tárgyalták példákkal a lehetőségeket fentebb.

    Valheru: igen, az Enoszuke-cikkünkben megfogalmazott karakterkoncepciók vállalhatóak, hozhatóak és játszhatóak is a rendezvényen, erre már az őszi táborban is volt példa.

    Cirifischio: alakul az íjazó-szamurájlovag-illúzionistád? 🙂 Mesélőfüggő, legutóbb (és utoljára) amikor játékos jött azzal, akkor éppen a te alternatívádat használtuk fel. Én személy szerint nem tartom az illúziókat olyannyira harcászati eszközöknek, hogy érdemes legyen varázslási időt rendelni hozzá.

    Papok-Paplovagok és/vagy Enoszuke kiegészítő kérdés: előbbi használható a karakteralkotás szerint is, míg utóbbi nem képezi részét a választható szabálykönyveknek és a cikk megírásakor sem vettük alapnak. A vallásról szóló rész még egy, a kataklizma előtti lehetséges Enoszuke-képet mutat be.

  • „Cirifischio: alakul az íjazó-szamurájlovag-illúzionistád? :)”
    Igen, csiszolódik. Már egészen karakteres. 😉

  • Van pár dolog még mindig amit nem értek, de maradjunk a legegyszerűbbnél: Szerzetesnél, ugye nincsenek árkániumok, esetükben hogyan kezelendő az idevágó passzus a Hit előnynél? Bár végül úgy döntöttem, hogy nem alkotok saját istent, illetve nem egy bukott isten szerzetese lesz a karakter, hanem Kaoraku hívő lett.

    Kaoraku szerzetesei, mint a tudás őrzői, kik titkos kolsotorokban őrizték a Sárga Császárságból még az első uralkodóval érkezett tekercseket, szutrákat, és persze mindenféle azóta megszerzett tudást, ezek elsősorban nem mint az Örök Tűz entitását tisztelik, így semmiféle plusz képességet nem kapnak az alap szerzeteshez képest. Képzettségeit a pyarból vettem, alacsonyabb Herbalizmus és Élettan helyett Legendaismertet és Történelemismeretet kapott (azonos kp igénnyel). Jelleme Rend, ellentétben a Pyarnál szerintem Életet is szükségszerűen tartalmazó jellemtől.

  • Ja igen, akartam kérdezni, hogy ez így működik?

  • sika: felvetésed minden további nélkül működik, sőt. Kaoraku, mint létező, hivatalos ynevi istenség nem igényli pluszban az Új-Hit előny felvételét, csak kicsit kreatívan kell hozzáállni az Ynevi Kóborlásokban megfogalmazottakhoz. Tervezek egy külön cikket írni a karakteralkotáshoz majd enoszukei csapat és/vagy karakterek kapcsán, de úgy látom te már magadtól is megugrottad a lécet. 🙂

  • Sziasztok!

    Szabálykönyvet honnét lehet letölteni?

    Üdv.

  • Ééééés megtaláltam a III. Hősök Napja alatt…

  • Szabálykönyvet? Bár végülis mindegy, ha megtaláltad az jó, gondolom 😉

  • Sziasztok! Arról szeretnék érdeklődni, hogy a Sogron papnőt engedélyezitek-e. Köszi a választ 🙂

  • ***SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: a regisztráció február 25-ig (kedd) tart. Addig kérnénk a jelentkezést teljessé tevő előtörténeteket a résztvevő játékosoktól elküldeni is, hogy minél korábban megkaphassák a mesélők. Aki és amely csapat tagjai nem küldik el az előtörténetet várólistára kerülnek. Kérnénk, hogy az előtörténeteket a csapatok megjelölt kapcsolattartója egyben küldje el, megjelölve a csapatot. Köszönöm a figyelmet.***

  • Tegnap elküldtük e-mailben a csapat dokumentumokat. Mikor és milyen formában várjuk a visszajelzést?

Vélemény, hozzászólás?