Helyszín: Dayrak, Ordani régió, Déli Városállamok

Időpont: P.sz. 3716. Alborne Harmadik Hava

A Vízgyűrűk című kalandmodul helyszínéül szolgáló kicsiny országról a szépemlékű Rúna magazin Geoframia cikksorozatának első részében olvashat az érdeklődő játékos. Három-négy emberre lenne szükségem, a karaktereket a Hősök Napja vadiúj karakteralkotása szerint kell kidolgozni: http://hosoknapja.blogspot.hu/2016/02/vii-hosok-napja-karakteralkotas.html
A kalandra a tábor szombati napján kerül sor.

vízgyűrű-640x330

Egy délelőtt az Arany Rinocéroszban

Bogomer Eldac, a bognárcéh korpulens, őszülő céhmestere feldúltan csapkodta a söntéspultot.
– Gabbatho! Utoljára mondom, hogy áruld el, hol az az elf pojáca, aki tegnap idehozta a lányomat az iparosbálról! Ha nem, Kyelre esküszöm, hogy letépem és a kezedbe adom a laskafüleidet!
– Te-tekintetes uram, k-kérlek, nyugodj meg! Re-reggel óta nem láttam Finadreth urat – kezdte az ijedt gnóm fogadós, miközben a téglavörös arcú férfi kérges lapáttenyererét bámulta.
– Ne urazd azt a világcsavargó szoknyavadászt, te! – bődült fel a céhmester, mint egy megsebzett bika.
– Elnézést, tekintetes uram! A-azt mondta, kimegy a városkapun túlra, mert hiányzik neki a természet lágy öle, vagy ilyesmi. Még azt is megkérdezte, melyik dombról a legszebb a kilátás a városra. A lányod pedig esküszöm, nem láttam!
– Vagy úgy? Hát ha visszajönne, mondd meg neki, hogy gondom lesz rá! Igazuk van a dzsadoknak, az ilyeneket ki kéne herélni! – csikorogta a férfi a fogadós hebegése hallatán, majd köszönés nélkül kiviharzott. Inasai, legényei árnyékként követték.
Gabbatho su Ghabamm, a Dayrak legkényelmesebb fogadójának számító Arany Rinocérosz tulajdonosa felsóhajtott. Önkéntelenül is az elf dalnoktól kapott ezüstérmékre gondolt, amitől a gyomra még jobban összeszorult. Mi lesz, ha visszajön, és megtudja, hogy füllentett, és egy húron pendül a bárddal? Mi lesz, ha a felbőszült édesapák és a felszarvazott férjek hamarosan egymásnak adják majd a kilincset? Mi lesz, ha összefognak ellene, és tönkreteszik? Vagy Berzebál ne adja, tettlegességig fajul a dolog? Az egyik válasz rémisztőbb, mint a másik. Mégis ki gondolhatta volna, hogy ez a hosszúéletű ennyire… képtelen a tokjában tartani a kardját? A konzervatívan öltözködő, idősődő, elálló fülű gnóm nagyot nyelt, majd elindult, hogy töltsön egyet magának a szépapja recetje alapján főzött szíverősítőjéből. Szegény öreg – legyen neki könnyű a föld – nem azért építtette az Arany Rinocéroszt, hogy egy szép napon lerombolják. Meg kéne kérni a művész urat, hogy távozzon. Vagy inkább erélyesen kiutasítani? Hajjaj, a kalandozók veszedelmes szerzetek, a bárdok pedig még közöttük is igazi gazembereknek számítanak!
Ilyesféle gondolatok kergetőztek a fejében, miközben a szolgálólányokkal felszedette azokat az ónkupákat, amiket a céhmester még a tiráda kezdetén lesöpört a pultról. Hirtelen egy álmos bariton törte meg a kínos csendet.
– Veela Luminatarra, mi volt ez a kiabálás, fogadós uram?
Egy sötétbarna bőrnadrágot és fehér, lazán begombolt nemesi inget viselő, fiatalnak tűnő, aranyhajú elf sétált le az emeletről. Finadreth Gor Asyllasnak hívták, de a nép csak Ellenállhatatlan Finadreth-ként emlegette, aki hosszú élete során a szerelem rózsakertjének számtalan virágát leszakította már. Azt beszélték róla, hogy egyszer Abasziszban elcsábított egy férjezett grófnét, majd két évtized múlva visszatért, hogy a leánya fejét is elcsavarja. A híres-neves lantos mit sem törődött a felszolgálók pironkodásával, egyenesen a fogadóshoz lépdelt. Nagyon magas volt, gnóm vendéglátója csupán a köldökéig ért, a járása, a tekintete pedig olyan volt, mint egy hím jaguáré.
– J-jó napot, Finadreth úr! – mormolta Gabbatho. – A tekintetes Bogomer Eldac úr járt itt, téged keresett.
– Igen? – mosolyodott el az elf. – Tegnap este szóba elegyedtem vele. Bárdolatlan egy alak, de tud néhány tréfás történetet. Jut eszembe, készíts ebédet két személyre! Megkóstolnám azt a hírhedt halat, ami állítólag akkorára nő, mint egy csónak. Mit is mondtál, mi a neve? Arapaima? S remélem, még mindig számíthatok a diszkréciódra. Nem lennék hálátlan.
– Máris nekiállunk. De uram, szépen kérlek, ne hozd ide a kedveseidet, mert a végén még földönfutó leszek miattad! – rimánkodott a gnóm.
– Ne aggódj, kis barátom! – legyintett Ellenállhatatlan Finadreth. – Móresre tanítom én őket, ha nekem találnak esni. Ne feledd, a hercegetek testőrségének egyik tisztje felett is diadalmaskodtam párbajban, pedig nem győzted dicsérni, hogy milyen remek kardforgató! Erionból jövök, és Ynev számos táját bejártam már, azt hiszed, néhány tagbaszakadt dayraki kézművestől inamba száll a bátorságom?
– Valóban, de már így túl nagy a botrány. Te bármikor elmehetsz, de én itt élek, és nem szeretném, ha a Rinocérosz ezután üresen kongana, vagy még rosszabb. Berzebál szent nevére, bele se merek gon…
– Nem kell siránkozni, néhány nap múlva továbbállok. A városotok egy gyönyörű, már-már dalba illő vidéken fekvő, de ugyanakkor meglehetősen unalmas hely, és ez a párás, trópusi levegő valami okból nincs ínyemre. De most kérlek, szolgálj ki, mert cudarul megéheztem az éjszaka során – szakította félbe az elf, és a felszolgálókra pillantott, akik még jobban elpirultak.
Gabbatho eleget tett a kérésnek, Ellenállhatatlan Finadreth pedig csak mosolygott, amikor a céhmester szemrevaló, sudár, de butuska lányának feltűnésekor olyan arckifejezést vágott, mint akit gyomorszájon vágtak, és fél szemét a bejáratra szegezte.
– Gabbatho, a végén még kancsal leszel – kuncogtak.
– Uram, kisasszony, kérem! Ez nem tréfadolog!
– Dehogynem! Mi jót mulatunk, ugye, szépséges madárkám? – mondta a bárd, és csókot lehelt az Eldac lány kézfejére, akit a három féltékeny szolgálólány legszívesebben megfojtott volna egy kanál vízben.
A titokzatos Berzebál végül megkönyörült a gnómon, a bognárok nem tértek vissza, a pár pedig elhagyta a Rinocéroszt. A fogadós bűnbánóan összegyűjtötte az asztalon hagyott godorai ezüstöket, majd a kedvenc törlőrongyát nézegette, mintha attól várna választ. Nem lesz ez így jó. Bárcsak lenne mersze ahhoz, hogy kiutasítsa! De nem lehet, mert túl híres, és a végén még valami gúnyos dalocskát költene a fogadójáról, ami miatt bezárhatna. Persze, szólhatna a céhmesternek is, de nem akart vérontást.
Gabbatho su Ghabamm megvakarta ritkás pofaszakállát. Végül is, mit is mondott az elf? Hogy néhány nap múlva elutazik. Tehát legfeljebb egy hét múlva vége a gyötrelemnek. Ugyan már, mi rossz történhet addig? A gnóm megmasszírozta az orrnyergét, és az ajtón befurakodó dzsad pénzeszsákra és fegyveres kíséretére vigyorgott.

Tanti: Vízgyűrűk (M.A.G.U.S. kaland)

One thought on “Tanti: Vízgyűrűk (M.A.G.U.S. kaland)

  • Akkor ide vagyunk már hárman Tantival egyeztetve levélben. Azért ide is jelzem. 😉
    Khuriboow
    Nova
    Wizier

Vélemény, hozzászólás?