Először is szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy hét van vissza a jelentkezésből, szóval akinél elmaradt az még tudja pótolni!

Az egyéb játékokra is folyamatosan lehet jelentkezni, mesélőink már nagyon készülnek, hogy lemész….akarom mondani kielégítsék a kalandokra éhező játékosok igényeit.

Az alábbiakban lehet olvasni második hangulatkeltő novellánkat Tanti tollából, azok számára elsősorban aki a kalandba a Hősök Napja története alapján szeretnének becsatlakozni az események sodrába. A korábbi hangulatkeltő pedig értelemszerűen azok számára hordozhat plusz információt akik az Örök Város Bajnokai kampány folyamán tervezik felvenni az események fonalát.

13866672_1159053177486141_151872573_n

Este. A szép kúria középkorú ura egy régi aszisz népdalt fütyörészve rendezgette az íróasztalán lévő iratkupacot, vaskos, tömpe ujjait tinta mocskolta be. Néha megállt, hogy kortyoljon egyet a mellette lévő kehelyből, amiben jégbe hűtött lavalos sötétlett, akár a kiontott vér.
– Oxar – hórihorgas, unott arckifejezésű férfi lépett be az ajtón. A legtöbb ember egyszerű iparosnak nézte, pedig veszedelmes volt, mint egy hegyi vipera. – Megjött Sakarco. A Szelep utcai raktár munkásai üzentek.
– Végre. Azt hittem, a vadonban hagyta a fogát az a vén kecske – a túlsúlyos férfi lenyalta a bort a vastag ajkairól, majd intett, hogy üljön le.
– Nem, eddig ültem. Amúgy azt is mondták, hogy súlyos sebet kapott, és a karavánja fele hiányzik.
– Aki kiáll a sarokra… Nem értem ezt az embert. Miért pont a Fenyvesföld?
– A város – motyogta a furcsa vonású férfi, miközben az egyik hegyes fülét piszkálta.
– Tudom, nem vagyok ostoba – Oxar megfogta az üveget, hogy átnyújtsa a férfinak. – Csak azok, akik képesek néhány szekérnyi prémért, vagy néhány zacskó borostyánért az életüket kockáztatni. Város… Noirra, fogadjunk, csak néhány bolhás fakunyhó.
– Hallottad, mit mondott. Egy nagy, tóra épült város, ahol orkok, óriások és emberek élnek békességben. És hogy egy baltafejért is a legszebb nyusztprémmel fizetnek – mondta Mimóza.
– Pachanga? – tette fel a kérdést a félelf főnöke.
– Voltam a szobájában. Alszik. Fierelus atya jó munkát végzett, felgyógyul.
– Átkozott tetves szakállú, villámhajigáló vakarcs… De legalább egy darabig nem lesz gondom a Holdárnyékkal. Jól elbántunk velük. Amúgy kik támadták meg a kereskedőt? Annyira nem forgalmas az az útvonal, hogy máris minden bokorban zsiványok kuksoljanak.
– Orkok.
– Látod? Ennyit a meséről. Minden csecsszopó tudja, hogy az orkok nem kereskednek, és nem élnek városokban. Emlékezz, hisz ott voltunk a falakon! A zászlóháborúban Kahrét is be akarták venni, hogy porig rombolják – mondta az aszisz, és a fejvadász csak hümmögött.
Ezután ittak egy kis bort, majd bejárták a házat, hogy ellenőrizzék az ajtókat, ablakokat és őröket. A Holdárnyék – bár most a sebeit nyalogatja, és a város söpredéke között elterjedt, hogy ha az ember még látni szeretné az unokáit, inkább ne dolgozzon nekik – még mindig veszedelmes ellenfél. Mimóza szobája előtt megálltak.
– Azt hiszem, ideje aludnom egyet – mondta a félelf, és elmosolyodott. – Tudod, főnök, lehet, hogy túléllek, de én se leszek fiatalabb.
– Lehet, de mit csinálnál nélkülem? – Oxar ajkai mosolyra görbültek, impozáns szemöldöke a homlokáig szaladt. – Ti kevertvérűek folyton panaszkodtok, hogy milyen rossz nektek, holott ha megjelentek valahol, lenyúljátok az összes szemrevaló menyecskét, aztán egy emberöltő múlva visszatértek, hogy elcsavarjátok a lányaik fejét. Szerencséd, hogy fiam van.
– Nem tagadom. Jaj, akartam kérdezni valamit. Mi lehet azokkal a balekokkal? Vajon elérték a várost?
– Ha igen, jó helyen vannak ott – legyintett az illuzionista. – Azért készüljünk fel, könnyen lehet, hogy egyszer még Uwel-lovagost akarnak majd játszani.

X. Vándorkrónikák M.A.G.U.S. tábor és találkozó – 2. Hangulatkeltő

Vélemény, hozzászólás?