Vélemények és élmények a XI. Vándorkrónikák Táborból

8 thoughts on “Vélemények és élmények a XI. Vándorkrónikák Táborból”

• Vannak hagyományok amiket be kell tartani. Az is azok közé tartozik, hogy én elég hamar legépelem a rövid véleménysoraimat. 🙂

  Először is szeretném sokadjára megköszönni mind a szervezői, mind a mesélői munkásságokat a táborral kapcsolatban. Hosszú évek óta járok a különböző rendezvényekre és minden alkalommal látom a jobbá csiszolódás nyomait. Élmény volt mindegyik játék, melyben részt vettem és számos másikba belehallgatóztam, vagy csupán megfigyeltem a játékosok hangos nevetését ezzel nyugtázva, hogy szórakozásból nem volt hiány.

  A fő kalandban nem vettem komolyabban részt sajnálatos módon, így arról nem beszélnék különöseben, de abból ami lejött azt mondanám egy tanulságos történet volt/lehetett.
  Nem minden ellenfelet tudnak a kalandozók azonnal legyőzni és néha a hősök azok, akik csupán elviszik a hírt a közelgő vészről.
  Viszont még mindig ugyanúgy gond van, ha esetlegesen kriptában kutatsz. 😉

  A táborban lévő egyéb meséknél melyeken részt vettem [köztük sajátomnál is] helyben mondtam, hogy jól szórakoztam (ha nem tűnt volna fel) és ez később se változott. Nem mondom voltak pillanatok, amikor arcomat kapartam a fáradtság vagy a hülyeség miatt, ami a levegőben szállt akárha a parlagfű hozta volna, de mindez csupán egy szükséges enyhe mellékíz volt a közös szórakozás oltárán.

  A helyszín számomra első alkalmas volt és alapvetően tetszett főleg, hogy nem kellett tűző napon teljes felszerelésben a vonatállomásról oda és vissza sétálni. A gyerekhad nem volt vészes, ahhoz képest amire számítottam és még a folytonos random zenék se okoztak komolyabb gondot. Rendezett és igényes terület [csak ne lenne ilyen messze Pesttől… :P].

  Ugyanakkor egy vélemény nem lenne teljes kritikák nélkül:

  Én személy szerint nem igényeltem étkezést és reménykedtem benne, hogy egy ifjúsági tábor alapvető kellékei azért meglesznek, mint mikró és hűtő. Utóbbi volt, de csak mázlim, hogy időben elrejthettem benne azt a doboz vajat [a tejre már nem jutott hely], amit magammal hoztam mert apró méretű elektronikus eszközünk már az első délutántól kezdve dugig volt alkohollal. A melegítő alkalmatosság viszont egyáltalán nem volt, s ez rettentően lekorlátozta az étkezési lehetőségeimet még az én hihetetlen gasztronómiai igénytelenségemmel is, amit egyesek láthattak a tábor során. Pedig szerintem ez a két dolog alapvetően fontos és elkerülhetetlenül használatban van egy ifjúsági, illetve bármilyen táborban.

  A másik a játékok szervezése és a játékosok szervezetlensége felől jön. Előre meghirdetett modulokból megjelent minden napra 3 már az elején és ez a tábor előtti 2 héttel végül 5-re nőt minden napra. Mégse jött össze a tábor jelentős részének a szétszóródott jelentkezés, ami számos kellemetlen és gondot jelentő helyzetet eredményezett.
  Megértem a kivárást, elvégre én is így csináltam, hogy lássam mind az 5 opciót minden napra, de azután már indokolatlan volt, s csupán ez ment: „majd a táborba meglátom mihez lesz kedvem”. Értelemszerűen ez a mesélőnek nem csak, hogy egy pofon, ha ép senkinek nincs kedve az adott játékhoz, ő meg készült rá, de a játékosnak se jó érzés, ha azt mondják, hogy bocsi beteltünk, mert lassú volt és más hasonló személy megtette ugyanezt…
  Megértem a válogatást is, hisz én kijelentettem például, hogy „NO SCI-FI RULEZ” mielőtt elindult volna a tábor, ami levágott legalább 1 játéklehetőséget kapásból. Mindenkinek vannak dolgai, amit nem kedvelnek annyira, vagy már unnak és ezért más szeretnének, de ha már megvan a végleges lista, akkor már nincs, ami meggátoljon a választásban. (És nem lesz az, hogy például hirtelen a kaland kezdés előtt jön +3 játékos, hogy őket is érdekelné a dolog)

  Sajnos nem tudok konkrét megoldást mondani rá szervezői részről (a hiányzó elektrotechnikai eszközök problémájával már nem is foglalkozva) azon kívül, hogy esetleg bedobni egy plusz megbeszélő/összegyűjtő fórumrészt a legközelebb azoknak, akik „A nem tudjuk mit akarunk” részlegben terveznek. Mert én például erőteljes gyomorcsapásként éltem volna meg, ha lemegyek táborba és nem tudok játszani azt, amit akartam, vagy a mesélésemre a táboron belül derül ki, hogy nincs is igény, amikor már nem is van lehetőségem játékosként olyan helyre menni, ami tetszene is.
  Ez az egész azért ért meg ennyi írást szerintem, mert ez közel sem olyan dolog, mint az előtörténet leadás, ahol csupán a kalandon belül „rontható” a helyzet, hanem ami a megkezdés előtt megkeserítheti.

  Shiffer

• Fáradt vagyok, de az első szóra visszamennék erre a helyszínre, mely már bizonyított. Idén a strandra is sikerült végre eljutnom. Viszont azt is megjegyezném, hogy bár én is megittam a magamét, mégis Shiffert pártolom, tényleg kéne egy-két plusz hűtő.

  Az első este a Káoszé volt. Az ősszel indított nevenincs csapatom egy újabb taggal bővült: Komerinnel, egy lokálpatrióta alakította varázslóval, Garfield szürkemanó változatával. A visszatérő karakterek is kitettek magukért: Sebes Oggg, a – szó szerint – nagyszájú és meglepően intelligens ogár; Gaston, a fokossal küzdő, drén testbe bújt, iszonyatosan NEMpatikus gázlény; Kalász, a hollóháton szárnyaló, betegesen hazudozó, Matisz nagypapát idéző tündérmanó, illetve egy ember orgyilkos, Maron, aki egy rosszul elsült karakterleírásnak köszönhetően valamiféle bolytudatra kezd hajazni. Hmm… modulszagot érzek. S most képzeljétek el ezt a csapatot egy örömházban! 🙂 Az olykor vicces, olykor brutális hangulatú játék során egy sírrablás elkövetői után nyomoztak, a szálak pedig a disznóktól szagló város ork negyedének egyetlen csehójába, a Megfojtott Elfbe vezettek, ezt követően pedig a sajtundortól szenvedő nekromantához. A félelmetes Dögszagú Fortak épp távol volt, mondanom sem kell, hogy tanoncai és csontvázai ezt eléggé megsínylették. Mindenesetre lehet, jobb lesz elhagyni Kirovangot, majd talán felkutatni eme kaland egy másik ikonikus alakját. Piszok jól esett, mikor Amund az indulás sötét napján azt találta mondani, hogy én támasztottam fel ezt a játékot. Köszi. 🙂

  A második napon nem egy, hanem két Delta Green modult meséltem, és majdnem annyira izgultam, mint tavaly, amikor elhatároztam, hogy kipróbálom ezt a variánst. A két új FBI-ossal: egy titokzatos, orosz származású látnok-kriminálpszichológussal és egy ír-amerikai Florida Man túszszabadítóval kiegészült sejt folytatta a Végső Idők elleni keresztes háborúját. Az első modult a D&D-t övező sátánista hisztéria, illetve némi bosszúvágy ihlette, a felvonultatott ellenfelek azonban már rég nem az Ördögöt imádták. Ezt a 6114 California Street szám alatti fekete ház lakója, a kopasz, korosodó, mefisztóarcú Anton Szandor LaVey is megerősítette a második modulban, amikor kihallgatták. Két szellemvárost is felderítettek, miközben a magát varázshasználónak képzelő suhancot hajszolták, egy igazit és egy fiktívet. Az előbbiben egy hasznos és haszontalan holmik tömkelegével teli hűtőszekrényt – ún. green boxot – ástak ki, az utóbbiban pedig a veszedelmes kultistákra sikerült rárobbantaniuk az elhagyott ezüstbányát. Eközben annyira összevesztek, hogy öröm volt hallgatni. Új vezetőre lesz szükség.

  A harmadik nap CoC modulja a húszas évek forrongó Egyiptomába vezetett. Lordok, kopt egyetemi tanárnők, AUC-s hallgatói újságírók, testnevelő tanárok, elmeorvosok és törpenövésű núbiai régiségkereskedők harca nacionalista terroristák, hamis istenek, Cacciatori d’Africa, a sivatag fiai és a könyörtelen sivatag ellen. Pöpec volt, még az olasz-líbiai gyarmati haderő egyik páncélautóját is sikerült meglovasítaniuk.

  A hétvége a versenymodulé volt. Kivételesen játszottam, és egy régi karakterkoncepciómat hoztam, ami a M.A.G.U.S. általam legunalmasabbnak tartott kasztjának egy számomra fogyaszthatóbb változata volt. Örültem, hogy minden hülyesége ellenére sikerült a tolerálható szint alatt maradnia, és nem egy kalózszablyával a szívében végezte. 😉 Köszönettel tartozom A’fradnak, Tzinek, MagicHorse-nak és Ishidunak, rendkívül élvezetes volt velük játszani, meséjüket hallgatni. Nagyon tetszett Shiffer jellemzése, olykor a hírnökök is hősök, mint Pheidippidész, az a bizonyos marathóni futár. A modul pár fura dologtól, névtől eltekintve nagyon tetszett, mostantól retteghetnek az úri beszédű, pávának öltözött, dzsadvízben ázó, felhúrozott mosóteknőkkel szaladgáló pojácák, mert új seriff érkezett a városba, kinek töpörtyűtől szagló torka aranyból van.

  Hétfőn egy másik – valójában sokadik – „perverziómnak” hódoló szerepjáték került terítékre: a Zs-kategóriás filmek hangulatát visszaadni szándékozó It Came From The Late, Late, Late Show. Erre is sokat készültem, anyagi vonzata is volt, és itt nem csak az 1993-as szabálykönyv megvételére gondolok. Bár ennek csak részben örültek a népek; a Foster’s még elment, de egy tucat halálos mérgű tölcsérhálós pók szabadon engedése is humánusabb lett volna, mint Ausztrália legförtelmesebb exportcikke, a Vegemite. 😀 A modulról annyit, hogy életemben nem röhögtem még ennyit játék során. Lozartan kérésére néhány fénypont, amit a játékosok nyugodt szívvel kiegészíthetnek:

  Amikor a Miracle Studios irodájának ablakát belövik a szomszédban tanyázó mexikói bandatagok, és a padlón fekve kell aláírni a szerződést.
  Amikor a volt pornószínész a nyelvével csomót köt a napszemüvege szárára.
  Amikor kiderül, hogy a forgatás helyszínén nincs medence, ezért a kamerán kívül lelocsolják őket egy slaggal, majd visszaugranak a képbe, azt üvöltözve – vagy ötvenedszerre -, hogy ez életük legszebb nyara.
  Innocence vagy Angel, ez itt a kérdés.
  Az ausztrál akcentus magyar nyelven való imitálásának gyöngyszemei:
  ” – É gyamerikai túristá lész.
  – Értem, jamaikai turista, máris hozom a cipőboxot.”
  Vegemite-os prostitualizálódás 1 pontnyi Hírnévért.
  A Vegas in Space.
  A nyolcvanas évek zenéje, ergo mikor egy gibbont rászabadítanak egy szintetizátorra.
  Az ausztrál őslakosok csodás nyomolvasó képességei.
  A katonai járműveket felrobbantó emu vietkongok fegyverzete. Később náci emuk lettek.
  A fekete csóka, aki aktívan meg akar halni. Túlélte, ami a nyolcvanas évek filmjeiben olyan ritkaságszámba menő esemény, mint unikornist látni a Balaton partján.
  Patesz fényképezési kísérletei. Egyszer csak sikerül majd.
  Foster’s reklám, a film – Paul Hogan nélkül. Jobb, mint az Emoji.
  A paktum. Aki ott volt, tudja.
  Phoebe Cates lecserélése egy travira.
  A leszakadt láb újraélesztése.
  „Ó, hogy a tyúkjaid változzanak emukká, és rúgják föl a budidat, b…szd meg!”
  A benzinszülött varázsló, aki megmentette Ricsi véremuját.
  „Mondjátok meg annak a saigoni k…rvának, hogy szerettem!”

  Az ICFTLLLS a világ leglustább mesélőinek való, mert csak néhány jelenet kell hozzá, a többit a játékosok intézik el. Remélem, egyszer majd a Vodli fivérek fiatalabb tagja is csatlakozik majd egy kutyaszínésszel. Ramtamtam és a vietnámi vérfürdő, vagy ilyesmi. Azt már sejtem, hogy vietnámi papucsot könnyebb és olcsóbb lesz beszerezni.

  Az utolsó mondatom csupán annyi, hogy remélem, jó élményt nyújtanak majd azok a könyvek, amiket összeválogattunk nektek.

• Így este jutottam el a pontra, hogy írhassak erről a majdnem 1 hetes élményről. Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy tökéletes volt számomra. De mivel nem leszeretnék egy ilyen hangulatú jól megszervezett tábort 1 szóval jellemezni így…

  Első napomon a hosszas 5+ órás utazás után Debreceni kompániánk megérkezett. Kipakolás után derült ki, hogy a Lucius által mesélt Age of Akkuratium játékra én maradtam az egyetlen jelentkező, így neki álltunk együtt inni. Sokat. Eközben leültünk Shalafiék csodálatos Supernatural játékához, ahol mégtöbbet ittunk, és találtunk ki egy olyan ynevi vallást, melytől darkosabb magyar népmesésebb vallás nem létezik. Egy isten kinek neve Aknilap. De erről később egy novellában, melynek írása folyamatban. Ohh tényleg… Mondtam már, hogy berúgtunk Luciussal?

  Második napomon fogadott a tény, hogy a reggel baromi forró, én pedig totál használhatatlanul másnapos vagyok, és azt sem tudom mit játszok. Persze később kiderült, hogy X-menezni fogunk Shalafi mint mesélő jóvoltából. A játék eszméletlen gyorsan pörgött és rendkívül izgalmas volt minden percében. Mint a Xavier mansion lustább, bár igen Colossus fangirlként üzemelő tanulója megismerhette és megszívathatta Apokalipszist teljes valójában. Én mint a Kinetikus energiát elnyelő, majd vissza adó mutáns hulk módjára vertem eszméletlenre egy tapsolással Xaviert ki, akkor a Halál lovasaként pózolt, majd romboltam le sorra a piramisokat, melyeket lovasai őriztek. Egyszer sem mondhatta senki most, hogy „TE MIRE VAGY JÓ?!?!” nem egészen az utolsó pontig míg Báthory Erzsébet nevű igen vérszomjas mutánsnál nem öltem bele minden kinetikus energiát egy csettintésbe, hogy megállítsam a gonoszt. Ezzel hangrobbanást okozva…. Társaimtól félméterre… A sebzést melyet dobtam nem csak én, hanem a teljes csapat elszenvedte… Nem vagyok egy okos ember elismerem 😀 . Nagyon szórakoztató játék volt és rengeteget röhögtem. Lehetőségem nyílt olyan emberekkel is játszani, kikkel sajnos eddig még nem volt. Ismétlést követelek! 🙂
  Ezen nap is féktelen ivással zárult mert ha nem úgy lett volna az buzis lenne.

  Harmadik napon mivel nem jelentkeztem előzőleg semmire(nem értem miért így utólag miért), Tanti kompániájához csatlakoztam, ahol is egy törpe Núbiai régiségkereskedőt vittem kinek handzsára pont akkora volt mint ő maga. Életképtelenebb karaktert még nem hoztam soha, mégis túlélte. Picit részeg voltam a végére és Catsmile barátomat kellett megkérnem, hogy emlékeztessen a végére, mert nem voltam biztos benne, hogy mi is történt pontosan. Maga a játék legjobb részei azok a strandon történtek ahol a vízben játszottunk. Az esti bulizás pedig egyszerűen tökéletes volt. Azt hiszem azon este bizonyosodott be, hogy nem csakhogy van gerincem, de még acélból is van. Tanti Pszi rohamai durvák. Túlütés. Szegény gerenda.

  Negyedik napomon fájó gerinccel konstatáltam. Nem emlékeztem miért amíg rá nem pillantottam a gerenda tetemére. Kiváló ügynök volt. Elkezdtük mesénket Lucius jóvoltából a versenymodullal. Karakterem, mint a pénzben már szűkölködő észak és dél(tavaly nyári tábor) modul veteránja, és Piarron újdonsűlt hőse, random kompániákkal megindultunk, hogy felkeressük Ó-piarron hősét. Kinek múltját a modulon keresztül követhettük szívszorító végéig. DE LETT EGY BESZÉLŐ KARDOM AKI ISZONYAT JÓ ARC!!!! Noh de visszatérve az élmény beszámolóra… Khm.. Beszélő kard… Khm… Az utat végig hajléktalankodva konstatáltuk, hogy a nyomozásaink mindig olyan emberhez vezetnek akik sosem tudnak semmit, vagy csak annyit, hogy „van az az ember aki talán…”. A modul amúgy az eddigi szerintem egyik legjobban megírt modul volt melyben játszhattam. Annyi NJK-val volt lehetőségünk beszélni, hogy a világ már tényleg élőnek hatott ami teljesen beszippantott. Külön megjegyezném, hogy Lucius nagyon jól mesél. Ennyire természetesen kezelni 3 különböző harci jelenetet 3 különböző helyszínen melyek egy időben zajlanak még nem láttam. Vevő volt a csapat hülyeségére és nem rúgdosott minket, hogy nah de csináljátok már a modult légysziiiii. Ezen este is buliztunk és mint minden este, most is elhangzott a kulcs mondat ” Ezt meg kell inni… Ezt mind meg kell inni!”.

  Ötödik napom kicsi a rakással kezdődött két kiváló ember által, kiket nevükön nem nevezek(BOSSZÚÉRT KIÁLLTOK!) majd folytatódott a Vegemite, alias pokol bugyraiból kikanalazott borzadály, bemutatása Tanti jóvoltából. No more…
  Folytattuk elkezdett versenymodulunkat, ahol még több nyomozás után még több kérdésre találtunk, melyeket az utolsó pillanatig nem tudtunk megválaszolni. Nem tudom elégszer kijelenteni Amund-nak ezért itt is leírom: Ez a modul kib*szott jó lett!!!

  Hatodik napom azzal kezdődött, hogy tanti vegemites üveggel az orrom előtt várt és keltett. Arra a szagra nem lehet nem felkelni. Sátán segglyukának lehet hasonló szaga talán. A nap picit későn indult be számomra. Mind az ébredéssel, mind a karakter alkotással, és mind a játékkal. De megérte. Az ICFTLLLS az egyik legelmebetegebb játék mivel eddig játszottam. A csapat kitett magáért mert tantit majdnem megtörtük nevetésében. Látszott, hogy már majdnem sírt. Jövőre talán sikerül. A náci vietkong vér-emukat pedig várom már nagyon. Az este egy jó adag filmezéssel zárult, majd egy igen kiváló ivójátékkal. Aki nagyon hardcore 30perc alatt seggrészeg akar lenni nézze meg a Gyilkos héja(Hawk the slayer) című filmet, melynél ha a főhős arcára ráközelítenek, akkor innod kell. Esküszöm nem kell 30 perc ahhoz hogy fél liter whiskey elfogyjon.

  Ezek után nem is tudom mit mondjak. Egy percig nem unatkoztam a tábor alatt. Felét végig röhögtem, a másikat izgultam. Olyan emberekkel beszéltem és játszottam akikkel tavaly lehetett volna lehetőségem, de nem tettem mert egy depresszív p*cs voltam. Várom a Jövő évi tábort és készülök addig egy jó kis Zaftos Shadowrun modullal ahol is meg lesz az első tábori mesém.

  A szervezőknek köszönöm a lehetőséget és várom mindegyiket Decemberben(ha esetleg addig nem találkoznánk) az első Debreceni „egynaposon”.

  Tair Out.

• Üdv!

  Köszönöm szépen én is mindenkinek a tábort, kiváló volt. Sajnos idén én a több alvás és kevesebb éjszakai piálás koncepciójában töltöttem a tábort, így sok érdekes eseményből és beszélgetésből kimaradtam. Lehet, hogy öregszem… De talán majd jövőre…

  A szálláshely szerintem teljesen rendben volt, bár valóban lehetett volna több hűtő. Nekem a túl kemény ágy és túl kicsi párna kicsit még keserítette az életemet a máshoz szokott gerincem próbára tételével, de ettől függetlenül továbbra is szimpatikus nekem a helyszín. Az étkezésekkel is elégedett voltam, úgyhogy jövőre is szívesen jövök ide, ha tudok.

  Ami a kalandokat illeti, szerintem azok is jól sikerültek. Külön kiemelném a tábori kalandot, ami véleményem szerint jelentősen jobb volt az előző két év nyári táboros kalandjainál. Külön köszönet a lemeséléséért a km-ünknek, Leventének, aki első alkalommal mesélt a Slayers csapatának. Remélem a gyakori fárasztó agymenéseink nem riasztják el attól, hogy később is meséljen még nekünk.

  Tisztelettel: Lord Nova

• Ahoy,

  az idei nyári tábor számomra most is a készülődéssel, várakozással és tervezgetéssel kezdődött. Nehéz volt eldönteni előre, hogy milyen mesékkel készüljek, az viszont szerencsére hamar kiderült, hogy a központi kalandot idén írom. Ezzel kapcsolatban azt hittem, hogy könnyű helyzetben vagyok, hiszen a mappá(i)mban több lemesélt és kivázlatolt modul is arra vár régóta, hogy mások számára is mesélhető formába öntsem. Mégis 4 egész hónap kellett, hogy az ismert formájában a kalandmesterek elé tárhassam. Mindaz, ami kimaradt belőle bár sajnálatos veszteség, de én döntöttem így és reményem szerint jobban segített a központi történetet fókuszban tartani. Szóval örültem neki, hogy megírhattam végre.

  Első este Tanti jóvoltából a megszokott Káosz kompániájához (Kalász és Sebes Ogg) új kalandorok is csatlakoztak (Maron és a „macska”), akik előbb elhülve majd egyre jobban belemelegedve vették át a ritmust. Néha még a sokat próbált mesélő is kiakadt, sőt, volt, hogy Kalász szava is elakadt(!!!) de valóban kicsit túlhúztuk a „mindenki más” poént játék közben, amit nem lehetett csak az ital, a kései óra és a Káosz számlájára írni. Várom a folytatást.

  Második napon egy kísérleti Age of Sigmar kaland mesélésével kezdtem, amiben a hősies liberátorok a Halál síkján bolyongtak egy eltűnt régész kompánia nyomát kutatva. A rendszer még (bevallom) esetleges és jobbára a táblás játék alapvetéseit használja, de összességében használhatónak tartom és hogyha majd kiadnak év közben hozzá valami ténylegesen játszhatót, esetleg lesz időm finomítani, akkor tényleg egy fantasy 40k élmény faragható belőle hosszabb porcióra is (most igyekeztem Shalafi példájára 4-5 órásra belőni). Köszön játékosaimnak (Lucius, Andor és Dani) a részvételt!

  Még aznap este egy Age of Akkurácium mesével folytattuk a csörtét (igen, ez volt a ‘day of age of’) Lucius mesélése alatt. A Dudikoff-gén komoly konkurenciára talált a Momoa-gén képében, miközben a McMarton nano-gyorsétterem lánc vezérigazgatóját védelmeztük egy űrkondás (volt valami sör is) oldalán miközben egy szláv mű-sátor-állomás vezetőjével beszélt, de hamar valamiféle intergalaktikus kincskeresés, a Szilágyi-konszern örökösödési háborúja került napirendre és csillagmentéstül zuhantam az űrbe olvasztva magam előtt-alatt mindent ami közém és a feltételezett vagyonunk közé áll. A többi kicsit homályos.

  Egy átvirrasztott éjszaka után olyan élmény volt felébredni, mint tinédzser koromban (voltam annyi) és a telefonban kellemes női hang ébresztett rá, hogy sem az ország, sem a város, sem a szoba nincs meg, ahol éppen fekszem. Ez nem is volt baj (mondom, nosztalgikus) és hamar kiderült, hogy Vii meséjére kellene készen állnom, ami Ásó, kapa, nagy harag címmel vezetett el minket a kalandmestertől megszokott New-Erion-York díszletei közé. Amikor Eve Torozontól kaptuk meg a küldetést már tudtam, hogy nagy eséllyel itt hal meg évek óta érlelt Cungenmaru karakterem … vagy végigvisszük a kalandot. Ebben egyébként a lehetséges legjobb szerepjátékosok voltak segítségemre (A’frad, Magichorse és Kacat), akikkel van szerencsém már évtizedek óta (!!!) együtt játszani. Szóval nagyon élveztem a játékot, a napot, Vii mesélésében Eriont és az altató susogást, ami lágyan ringatott az Antiss felé. Külön öröm volt, hogy Kacat egy rhó-harcost hozott az AranyTenger alapján és nemcsak, hogy túlélt, de hasznos és hatásos volt egy ilyen szociális kalandban.

  Másnap következett a Dúlás kincse főmodul mesélése egy válogatott csapatnak. Volt szerencsém magamnak osztani őket, mert már az előtörténet alapján is éreztem, hogy itt valami lesz. Elmondható, hogy az asztalnál három különböző szerepjátékos kultúrából érkeztek játékosok, amit nehezített a csapat összecsiszolatlansága. Annak ellenére, hogy látszólag az ő kompániájuk volt a legjobban felszerelve a kalandhoz (hevioso amund lovag, Dúlás specialista Krad pap, törpe harcos, pyarroni titkosszolgálati ügynök, északi pacifista tolvaj) talán ők haladtak a leglassabban a modullal és végül részmegoldással zárták a kalandot is. Tanúsítom, hogy ez nem az ő hibájuk volt, sőt, nagyon emlékezetes karakter pillanatok zajlottak le (Dreonnar elvesztése nagyon kihatott a csapatra, a törpe harcost elemésztő Homálytestvér jelenete példaszerű volt, a Kyel templomban egymásra találó manifesztációs veteránok beszélgetése nagyon szép volt, a pyarroni nemes-harcos lányszöktetési kísérlete könnyfakasztó, s a tolvaj előtörténetéből fakadó kötelező párbaj-elem is látványos volt). Tanulság, hogy nem hiába kérjük, hogy a főmodulra ÖSSZESZOKOTT csapatok érkezzenek és, hogy idén külön kérés volt az előtörténetet bizonyos formában elküldeni nem a véletlen műve. Elképzelhető, hogy kommunikációs hiba volt, jövőre jobban odafigyelünk erre.

  Érezhető volt, hogy a főkaland utáni nap már fáradtabban keltünk (tudvalevő régen csak eddig, öt napig tartott a tábor), de hősiesen folytatódott a játék minden asztalon. Ebéd után én is belekezdtem a Shadowrun 5e Beginner Box-ban található bemutató játéknak előre kidolgozott karaktereknek és akiket maguknak készítettek a játékosok az új kiadás alapján. Ez alatt is nagyon sokat tanultunk a rendszerről. Maga a történet bár egyszerű volt (ugyanaz a példa kaland, mint a harmadik és negyedik kiadásnál volt) kezdő játékosok számára kifezetten hasznos és értékes tapasztalatokkal gazdagodhat, aki belevág. Mivel sokkal tapasztaltabb játékosokkal ültünk le még volt bennünk étvágy, hogy többet is játszunk … csak az erőnk és időnk volt kevesebb.

  Vacsora után a záróesten pedig elkezdődhetett a Nyári Kertmozi Filmklub. Kitartó mozgóképrajongó társaimnak köszönet, mert másfélszer annyit sikerült néznünk, mint tavaly egy este alatt. Alapvetően fantasy dominanciájú éjszaka volt (fogyott a kóla) és kronológiailag passzolt is, hogy előbb az Egyiptom Istenei majd az Arthur király döbbentett minket cgi szörnyűségeivel és történet TELJES hiányával. Levezetésnek az ínyencek pedig a M.A.G.U.S. egyik alapvetésével gazdagodhattak egy ivós játék keretében a Hawk, the slayer (magyarul A gyilkos héja) megtekintésével. Életre szóló élmény volt.

  Mindenkinek egyenként meg kellene köszönnöm, hogy hozzátett a táborhoz. Hagyomány szerint azonban játékostársaimon felül a kalandmestereknek kell megköszönnöm a segítségüket (Komattre, Shalafi, Lucius, Andor és Levi), mert sokkal könnyebb úgy kalandot írni, hogyha tudja az ember milyen mesélőkre számíthat majd az interpretálásnál. Leginkább azonban Shalafi del Necro-nak szeretném megköszönni a szervezést, mert én tudom, hogy mivel jár, és ennek ellenére derekasan, hétről hétre a közelítő dátumokhoz lelkiismeretesen naprakész volt a jelentkezők, a helyszín, a mesélők, a modulíró és a számtalan internetes felület felé. Szép munka volt. Jövőre remélem mindannyiótokkal újra találkozhatok.

  Üdvözlettel:
  Gulandro

• Üdv mindenkinek!

  A szervezés: szuper. Nagy köszönet Shalának!

  A hely: továbbra is rendben van. Most valahogy a milliós légyáradat elmaradt, de nem is hiányoztak… ahogy a törpikés csodazene sem (az esti érfelvágósat is lecserélhették volna). Érdekes újításnak bizonyult a birodalmi indulóval felkonferált tábori doktornő érkezése. Szerencsére sose voltam beteg 🙂

  A játékok: nulladikelső napon az Ásókapa kalandom főpróbája volt csak, melyet Novával és Wizierrel már korábban elkezdtünk. Azért volt jó a főpróba, mert a harmadik napon a csapatom teljesen más irányból közelítette meg a kalandot. A megadott feladat helyett inkább megjósolták/ráéreztek, ki a boss, és a nagyobb kép irányából kezdték a bizonyítékgyűjtést. Külön kiemelném a kéménymászó télapóimitációval tűzdelt, meglepően materiális lélekutat, az amund berzerker ismerkedését az erioni khálfogó alakulattal és a Nelson vs Villeneuve összecsapást megszégyenítő tengeri ütközetet a bérelt bárka és a nemesi sétahajó között 🙂

  A két kör magus közt Nova mesélt Star Warst nekünk. Bár a kaland végkifejlete csúnya gyomros volt, azért értünk el apró sikereket előtte.
  Például ott volt a birodalmi vámkikötő számgépes rendszerébe való betörés… Ehhez semmi más nem kellett, minthogy a női power ranger páncélban lakó ugor tócsaszörny átlopakodjon a női mosdóból a férfimosdóba, ott kifolyjon, beültesse az üres páncélt az egyik fülkébe, és szétterüljön a padlón…hogy aztán a togruta felderítő pánikszerűen riassza a hivatalnokokat és az őrt, miszerint valaki telehányta a mosdót, és csináljanak valamit. A takarítani betérő kicsi wall-e így lett a másik fülkében, a lecsukott ülőkén lapuló jawa technikus fabrikált ionpuskájának az áldozata… utána némi átprogramozás, egy távirányító egység és egy hálózati csatlakozó rászigszalagozása, és éjjel a kis takkerrobot már szabadon is garázdálkodhatott az üres épületben, miközben a csapat békében, biztonságban irányította a kocsmából 🙂

  A főkaland tényleg jól sikerült, köszönet Leventének, hogy kibírt minket 🙂 Kifejezetten tetszett a kaland elején a kezdés és nyomozás szabadsága, és a marathoni futár feladata, a sempyer-i rész pedig szépen építette a világot. Külön öröm volt (és ezért nagy köszönet mind a kaland írójának, mind a mesélőnknek) végre egyszer a Falkát komoly, profi alakulatként, igazi, befolyásos hatalmi paraméterként viszontlátni az eddigi mesék némiképp műkedvelő, kissé felkészületlen, de lelkes csapata helyett.

  Ezután következett a hatodik napi mesélésem, mely egy sigranomoi egyetemista „szakdolgozatával”indult, de hamar egy elfeledett térkapurendszer felderítésével folytatódott. Külön öröm volt az édeni trópusi szigeten a hajótöréses, Survivor-szerű jelenet, ahol a négy karakter egymás ellen fordult, hajba kapott, sőt, ökölharcra is sor került… pedig csak pár órája voltak még ott, és a mentőhajó is közeledett 🙂
  Bónuszként sikerült még kissé visszavetnem Kacat sötét harcművészét, aki a tiszta slan út felé menne… ha azok a fránya körülmények nem lennének 🙂

  Utolsó nap egy büdöstavi fürdéssel ünnepeltük a máv várható alkalmatlanságát. A búcsú szomorú volt, de a tábor vidám: jövőre megint, veletek.

• A XI. Vándorkrónikák Tábor egy külső-szem-szögéből

  Engedjétek meg, hogy megosszak veletek néhány gondolatot, milyen elsőként a Krónikák tábor régi motorosai, vagy mondhatnám inkább lovagjai közé csöppenni. Őszinte leszek veletek, az első tábor óta álltam ellen Gulandro unszolásának, hogy részt vegyek, és most is csak azért indultam el, hogy találkozzam Vele egyetlen egy estére. Noha nem ismeretlen számomra a szerepjáték – a Mágus engem is magával ragadott – ez most valahogy nem hiányzott. Kb. 10 éve nem is játszottam.

  Végül megérkeztem a nagy melegben, leültem drága barátom mellé és megnyitottunk egy whiskey-t. Öt perc sem telt el, már nem éreztem magam idegennek. Úgy beszélgettem mindannyiótokkal, mintha mindig is ismertük volna egymást. Hosszú-hosszú hónapok után őszintén tudtam nevetni. Nem tudom, értitek e ennek a mélységét, de nekem ez nagyon sokat jelentett.

  Vagyok olyan szerencsés, hogy abból keresem a kenyerem, hogy a szabályokat felrúgom, újakat állítok fel, amiket aztán ismét felrúgok. Ilyes formán – illetve bizonyítvány minden mértékű olvasás által felszedhető intelligenciám hiányát – nekem sok ez a rengeteg szabály, amit egy-egy világ és játék néha magában hordoz. Tanti barázdált homloka van előttem, ahogy némi szünetet tartva a légpuskatöltényes csokiját majszolva fel alá járkál, majd a hóna alatt levő könyvhöz nyúl. Minderre válaszul jött Lucius, aki délutáni alvásából „előlibbenve” a kezembe nyomott egy jó másfél oldalt, hogy ez a világ, gyere játszani. Nem kellett több nekem, hogy igent mondjak, és nagyon jól tettem. Azért láttam az arcokon, akik néha el-elkaptak egy mondatot az aktuális történésekből, felhúzott szemöldökkel figyelik az események szövevényét, de az űrmagyarság már csak ilyen. Végeredményben, ahogy láttam, mindenki megtalálta magának azt a játékot, amiben jól érzi magát.

  Kívánom nektek, hogy ezt az értéket meg tudjátok őrizni! Öröm volt látni ezt a sok különböző embert az ország számtalan pontjáról, ahogy összegyűlt együtt játszani. Gratulálok a szervezéshez és a mesélőknek! Köszönöm külön Shalafinak, hogy megértő volt az érkezésemet illetően.

  Végül hadd kérjek elnézést a személyes hangvétel miatt. Nem tudok a kalandokról írni, talán csak annyit, ha legközelebb a Szilágy Co. képbe kerül, reménykedem, hogy egy „Food Pod” a közelbe becsapódva enyhíti a megéhezett vándorokat diszkont áron magasan kvalifikált kiszolgálókkal.

  Sok sikert és kalandot kívánva a jövőhöz!

  McMárton (CEO of SpaceDonald’s Inc.)

• No késve de nem megtörve, ragadok én is billentyűzetet. Már korábban megformálódtak bennem a szavak, de most jutottam csak el odáig, hogy gép elé is kerüljek (telefonon csak nem jó ennyit írni)
  A szervezés alkalomról alkalomra egy hullámvasút. Az elején lelkes vagy majd jönnek a problémák, az akadályok és kezd sok lenni, majd tábor előtti napokban már legszívesebben fognád és tőrt szúrnál az egészbe bele, ha megfogható tárgy lenne. Majd eljön a tábor első napja, a meleg üdvözlések kézrázások, az első beszélgetések és a lufi kirobban és sodor magával az egész, a hangulat, minden, hogy az utolsó nap hazafelé tartva azon tűnődjek, hogy bakker ez király volt és már tervezem is, hogy mit és hogy kéne a következő alkalommal. Így kezdődik újra a hullámvasút.
  Tavalyhoz képest sokkal gördülékenyebben ment az egész szervezés meg minden, a jelentkezésekkel is, lassan kitapasztalunk dolgokat, hiszen tudjuk, hogy jó pap holtig tanul, a jó nekromanta sokkal tovább!
  Személy szerint végtelenül elégedett vagyok a hellyel, engem még a zene sem zavar. A fenti felvetésekre pedig ha reagálnom kell annyi, hogy a hely felszereltségével nem tudunk mit kezdeni, de egy másikat keresni a lutrira úgy hiszem felesleges, azt meg már csak halkan jegyzem meg, hogy ha a hűtőben kicsit összepakoltok rájötötk, hogy kb félig volt a szerencsétlen, csak hát minden be lett hányva! 😀

  Nocsak emlékezzünk is vissza miket is játszottam, mert azért a nagy megfáradásban arra is volt lehetőségem bőven.
  Mindjárt első nap találtam is három szerencsétlent (vagy szerencsést mindenki önmaga döntse el), a soros agymenésemre és meséltem egy jóféle Supernaturalt. Hogy miért pont Supernaturalt? Nos egyszerű a tábor kiírásakor daráltam be a sorozat hátralevő részeit és ilyenkor nekem mesélni kell! 😀
  Másnap folytatódott a már-már megszokottnak tartott X-man, most egy klasszikusabb történetet az Apocalipszist dolgoztam fel (hamár nemrég volt a film is). Kis mutánsaink nagyon jól vették az akadályokat, az én szemeim elött mintha film pergett volna sokszor, élmény volt mesélni.
  Ezután jött kis 7tenger játék másoknak és egy kis pihenő nekem ( 😛 ), hogy újult erővel vághassak bele a hétvégi nagy kalandba. Nem volt könnyű dolgom, megvallom férfiasan elszoktam az ilyen tömény információk bebiflázásától és tartottam is, hogy mi lesz, végig érünk-e stbstb, de csapatom vágtában vette az akadályokat, a megbotlás is csak saját lábukban történt a nagy sietségben. De elmondhatom, hogy én végül jól szórakoztam, tehát számomra elérte a foglalkozás a célját.
  Utolsó játéknapra pedig egy kis Shadowrun maradt, amit megvallok keveseltem, de ha ennyi volt hát ennyi volt, remélem legközelebb kicsit több lehetőségem lesz trógerkedni Lance-a-lot karakteremmel.

  Idén megfogadtam, hogy jövőre egy csomót fogok játszani, majd utánaszámoltam és a csomó jó esélylyel 2 játékban kimerül, mert valahogy az embernek mindig vannak történetei amik lemesélhetőek, amiket meg akar mutatni a többieknek, vagy ötletek amiket meg akar valósítani.

  Az utolsó emlékem a táborról, hogy kocsikázunk haza a srácokkal, nézek ki a fejemből, ahogy a szürke valóság ismét bekúszik az én képzeletembe, és csak azon tudtam gondolkodni, hogy megcsináltuk, jó volt, ez az amiért szervezőként megéri dolgozni!

  Ne feledjétek ahogy peregnek a krónikák lapjai, mi újra fel fogjuk tenni a kérdést: Örökké akartok élni?