A tábor második napján egy nyolcvanas évekbeli, Zs-kategóriás filmes kalandra invitálnék 4-5 vállalkozó kedvű embert. Ezúttal egy ótvar sci-fi horror született meg az agyamban.

Csillagközi üvöltés

2018-at írunk. A hidegháború új frontja a világűr. Az Egyesült Államok öt évvel ezelőtt állandó bázist létesített a Holdon, melyet a Space America nevű kormányközeli utas- és teherszállító űrtársaság lát el. A vállalat Gypsy nevű űrhajójának legénysége újabb rutinrepülésre készül. Nem sejtik, micsoda iszonyatos megpróbáltatások várnak rájuk a bolygónk és a Hold közötti 52 órás út során. Csillagközi üvöltés. A végső rettenet.

Hogy mi az It Came From The Late, Late, Late Show RPG? Nos, szerintem mindenki látott már olyan filmet, ami után azon agyalt, hogy vajon mit szívhattak a forgatókönyvírók. Ugye? Ebben a meghökkentően elmebeteg szerepjátékban vacak színészeket kell alakítani, akik borzasztóan pocsék filmszerepekkel keresik a kenyerüket, hiszen a legnagyobbaknak is el kellett kezdeniük valahol. Legalábbis ezzel hitegetik magukat. A világot pedig leginkább a Roger nyúl a pácban című filmére tudnám hasonlítani, ahol a vérszomjas vámpírok, a radioaktív takonylények és a pengés kesztyűs, magukat roppant viccesnek tartó álomdémonok is a filmiparban dolgoznak.

A rendszer százalékos, kizárólag tízoldalú kockákat használ, a karakteralkotás pedig csupán öt percet vesz igénybe – lemértük. A Late, Late, Late Show Színészének Képességei és a Tehetségei vannak. A Képességek: Felépítés, Ész, Ügyesség, Kinézet és Hírnév. Utóbbi a legfontosabb, ugyanis jobb kellékekhez juthatsz hozzá, vagy kisétálhatsz a forgatásról, ha a jelenet nem úgy alakul, ahogy szeretnéd. Ilyenkor a rendező addig rimánkodik és fenyegetőzik, míg vissza nem térsz. A Tehetségek terén igen széles a paletta, néhány példa: Sikítás, Pisztoly, Űrhajók és Magfizika. Mivel filmekről van szó, senki sem hal meg – jó esetben -, legfeljebb kiírják a forgatókönyvből. Életpontok helyett Túlélési Pontok vannak, és már egy sminkigazítás is csodákra képes – a nyomorult, fogyócikknek számító kaszkadőrökről nem is beszélve -, így esélyes, hogy benne leszel a folytatásban. Egy-egy film befejezése után pedig Hírnevet, valamint Tehetségekre költhető pontokat kapsz. Nagyjából ennyi.

Tanti: It Came From The Late, Late, Late Show /augusztus 9; 5 játékosnak/

7 thoughts on “Tanti: It Came From The Late, Late, Late Show /augusztus 9; 5 játékosnak/

  • Aki valamilyen űrutazással, vagy a sci-fi műfajjal kapcsolatos göncben, esetleg kellékkel jelenik meg, kap plusz egy Hírnév-pontot a játék végén. Aki szkafanderben, kettőt. Az űrsiklóval, netán Elon Muskkal kézen fogva érkezők pedig megnyerték az életet.

  • ÉN ÉN ÉN!!!! LÉGYSZI!!!!! Megnézem addig az Alfa holdbázist!

  • Ha nem haragszol meg x-man játékotot szeretnék kiprószálni.

  • Miért haragudnék meg? Ez egy 1989-es rétegjáték, és 1993-ban adták ki utoljára. De az is lehet, hogy megszökött, mint John Agar, a veterán Zs-kategóriás színész némely filmje:

    „A lot of the pictures I made were not released – they escaped.”

Vélemény, hozzászólás?