Líthas,

 

örömmel hirdetjük meg idei nyári szerepjátékos táborunkat, amit az előkelő és „kerek” XV. Vándorkrónikák lesz augusztus 26-29ig Abadszalókon. A linkre kattintva a Krónikák.hu égisze alatt közösen munkálkodó Hősök Napja, Regélő Főnix és Hullámkirály szerepjátékos klubbok szervezésében rendezett nyári tábor legfontosabb linkjeit találjátok regisztrációtól csapatkeresőn át karakteralkotásokig, nem utolsó sorban pedig a tábori szabad mesék listáját, amelyek már most szépen gyarapodnak.

Eddig (az idei magyar nyelvű megjelenés előtt álló és fordítója, kiadója által bemutatásra kerülő) Castle Felkenstein mellett Shadowrun, Victoriana, M.A.G.U.S., Helvéczia és (egyik házi készítésű szerepjátékunk a szerző álal) az Age of Akkuratium közül lehet választani, de ha valaki még készül és vállal mesélést a szabad játékokra szánt csütörtöki és pénteki napra, az ne habozzon írni Shalafinak a vodli.jeno@gmail.com címre és csatolni egy szépen megfogalmazott beharangozót.

A táborra való regisztráció (jelentkezés, utalás) határideje július 11. Az ezt követő jelentkezéseket nem tudjuk elfogadni ugyanis a helyszín kérésére számunkra is ez az utolsó határidő a pontos létszám bejelentéséhez. Ugyanez a határideje a szombati központi M.A.G.U.S. kalandra való előtörténetek, csapatkoncepciók és karakterek elküldésére egyben a gulandro@gmail.com címre Gulandronak. Ezen a napon a táborban más játék folytatására és lebonyolítására nem lesz lehetőség.

A korábbi időszak sivársága után őszinte örömünkre van, hogy a táborunk mellett figyelmetekbe ajánlhatunk más rendezvényeket, táborokat is, (pl. a Kalandozók.hu Nyári Tábora, Remeték Titkos Társasága és a HammerTime eseménysorozatai) ahol a nyár folyamán lesz mód M.A.G.U.S. mellett más rendszereket és játékokat is kipróbálni és reméljük, ha velünk/nálunk nem is, máshol megtaláljátok a számításotokat és a hosszú kényszerszünet után felgyúlt játékszomjatokat is tudjátok csillapítani.

 

!!!A táborral kapcsolatos kérdésekben a következő elérhetőségeken lehet érdeklődni: Unity-nél a hullamkiraly@gmail.com címen és a XV. Vándorkrónikák Facebook oldalán.!!!

  

Az elmúlt évben sem ültünk a babérjainkon és több szép, hasznos kiegészítést, bővítést és cikket olvashattatok a honlapunkon. Ezek közül kiemelnénk és ajánlanánk nektek az Ynevi Csillagjegyekről szóló alkotást, ami nagy, hosszú és kedves projektünk volt többünknek. Emellett folytatódott az Ynevi eseményeket taglaló sorozatunk (nektek köszönhetően is bővítve) P.sz. 3720 kalendáriumával, amihez kapcsolódóan, de önmagában is kiemelkedő alkotás a Letölthető Nagy Ynev térkép aktuális verziója. Ezek mellett a boszorkánnyal játszó hobbitársainknak is kívántunk segíteni a mágiájukat összegző kisokossal.

Összegeztük nektek két korábbi kampányunk, Az Átkozott Fészkekben és a Fenyvesföld kapcsán érdemes tudnivalókat, hogy ti magatok is végigjátszhassátok otthon őket akár külön-külön életútban is más-más típusú karakterekkel és csapatfelállásokkal. Biztos forrásból tudjuk, hogy a „boszorkánykonyhákban” két másik nagyobb ívű modulsorozat is csiszolás alatt van, hogy a legméltóbb módon ismerhessétek majd meg vagy fedezhessétek fel újra őket.

Utóbbiakhoz kapcsolódóan már olvashattatok is az oldalon megjelent vadonatúj kasztokat a Sarrag papnő, az Emlékek Őrzőinek követői (ez utóbbi különösen jól sikerült), a Viharkeltők és belelendülve Oothr ork sámánjairól. Ezek mellett egy az enyészettől megmentett NJK kasztot is megismerhettek a Mutatványos képében.

Egy új varázstárgyat is fialt a Horizont kampány a „Kelet-óceáni uszony” képében, amely már része is az idénre érvényes karakteralkotásunkban. Hasonlóan az oldalra felkerült új varázstárgyakhoz és profán mágikus tárgyakhoz. A Hagyomány sorozat aktuális részében pedig újabb variációkat és módokat ismerhetünk meg, hogy mágikus csecse-becséket az otthoni játékaink szerves részévé tegyünk. Ajánljuk őket figyelmetekbe.

Filológiai kutatómunkák más eredményekkel is járt, melyet a Magyar Szerepjátékos Fanzinok sorozatunkban ismerhettetek meg. A Keeper második és harmadik száma mellett a Démon első kiadványát is megismerhetitek, emellett pedig belátást kaphattok a kutatás aktuális helyzetébe és megismerhetitek kik és mennyien csatlakoztak vállalkozásunkhoz, hogy hobbink fakuló történelmének ezen fejezetét együtt tárjuk fel és ismerjük meg. Ehhez kapcsolódóan legközelebb a Gallia szerepjáték két fanzinját is megismerhetitek, amelyiknek új kiadása nemrég jelent meg és azóta is rendelhető a kiadójától.

Kalandmodulok terén a minőséget ismét előnyben részesítettük a mennyiséggel szemben. Magyar Gergely három M.A.G.U.S. kalandját olvashattátok, mesélhettétek és játszhattátok a Kirdalossa könnye, A káosz érintése és Garadur titka képében. Tanti tovább bővítette honlapunk Cthulhu hívása könyvtárát a Pokoli passzióval.

Lucius előtörténeteket bemutató Karakternyi álom sorozata csupán egy résszel jelentkezett utolsó hírlevelünk óta, de Tair jóvoltából két elektronikus álomról is közölhettünk alapos kritikákat. Előbb a friss Cyberpunk 2077 különös röptében gyönyörködhetünk egyet, majd az egyetlen működő M.A.G.U.S. pc játék rejtelmeiben mélyedhetünk el a vezetésével.

Új rovatként köszönthettünk a szerepjátékos játékbeszámolókat, melyek közül egy M* életút egy fejezetébe engedett bepillantást a Komattre mesélése alatt futó Vöröslő Hold Bajnokai kalandos mindennapjaiba, illetve Shalafi a recens témának számító ötödik kiadású Dungeons & Dragons meséit kerekítette ki egy, kettő és három összefüggő epizódban, hogy azok számára is élvezhető legyen akik nem voltak jelen az asztalánál.

Részben a Külső Világ kategóriába tartozik, hogy két új magyar lapozgatós könyvről is írtunk bemutatót és örömmel tapasztaltuk, hogy sokan ilyen kreatív módon használták fel a szünetet. Mind a Gyehenna, mind pedig A végzet prófétái emlékezetes élmény volt és reméljük nem maradnak (legalább spirituális) folytatás nélkül. Oldalunkon vendégeskedett egy rendhagyó filmes cikkével az EPICLEVER is, melyben egy „kvintesszenciális M* filmet” ismerhetünk meg.

Ráfordulva az irodalmi témákra befutott a Moondragon Entertainment utolsó tervezett játéka alapján megírt Idővihar regény is, amire szerzője kíváncsian várja a véleményeket, visszajelzéseket. Hasonlóan regény, és már M.A.G.U.S. témában tölthetjük le újra az oldalról Indira Myles Sorsvető című regényét, melyet annakidején az írónő a blogján szabadon elérhetővé tett.

Tavaly év végén jelent meg Jan van den Boomen Istenítélet című regénye, ami azóta bekerült a Közös M* világunk listájának könyvei közé. Ha ez önmagában nem győzne meg titeket, hogy érdemes, akkor itt van három kritikusunk véleménye is a kötetről, amivel Gáspár Péter sok régi rajongóját is meg tudta lepni és úgy hisszük újakat is toborozhat vele. Olvashatjátok tehát Ishidu, Magyar Gergely és Gulandro véleményét is a regényről oldalunkon.

Novellák terén gazdag időszakot tudunk magunk mögött és a M.A.G.U.S. irodalom régi-új képviselői is jól megférnek egymás mellett a Krónikák lapjain. Paul G. Cobbler egy novella-trilógia első két részét osztotta meg velünk, Darabolo pedig egy Boszorkány emlékeiről festett képet sötét tónusukkal. Más helyett sem szoktunk ígérgetni, de már láttuk az utóbbi írás folytatásának részleteit, úgyhogy remélhetjük, hogy olvassuk majd.

Ynevi Krónikák. Valaha ez a kifejezés volt szinonimája az interneten olvasható rajongói novelláknak. Ezen a néven volt az RPG.hu aloldala Köege főszerkesztése alatt, akihez később Gulandro csatlakozott szerkesztőként. Az oldal több inkarnációt élt meg és igyekezett magával menteni az adatbázisát minden alkalommal. Mostanra ezen írások nagyobb része már nem fellelhető a virtuális sztrádán. Ideje volt, hogy felbukkanjon az információ óceánjából régi mentésekből fokozatosan, írásonként.

 

Az Ynevi Krónikák közül az utóbbi hetekben felkerült írások:

Úgy hiszem elég olvasni és terveznivalót találtok a fentiek között, hogy kitartson a következő hírleveles összefoglalóig. Az új anyagok és a tábor mellett dolgozunk azon, hogy ősszel bepótolhassuk az elmaradt rendezvényeket. Addig is mindenkinek jó nyarat, izgalmas kalandokat kívánok és ha lehet Abadszalókon találkozzunk minél többen a Fény Ünnepén.

 

Üdvözlettel:

A Krónikák.hu csapata és

az Elveszett Mesék Társasága

CXXIV (124.) Krónikák Hírlevél – nyári M.A.G.U.S.-ozás

Vélemény, hozzászólás?