VII. Fanfár a Hősökért Tábor – Értesítő

Kedves táborozók, kalandozók!

Fontos! Ezúton értesítjük a tábor minden reménybeli résztvevőjét, hogy rajtunk kívül álló okok miatt sajnos a félhivatalos nulladik (csütörtöki) napot ebben az évben le kell mondanunk. A tábor menete ettől függetlenül a tervezetben ismertetettek szerint zajlik majd, tehát péntek déltől (05.03) várunk minden résztvevőt a Börzsöny turistaházban megrendezésre kerülő VII. Fanfár a Hősökért Táborba.

Megértéseteket köszönve:

A Szerkesztőség

VII. Fanfár a Hősökért Tábor

„Ismét eltelt egy esztendő, s a világ újból kiszabadult a tél fagyos vasmarkából.  Az ősszel elhullott magok áttörik apró hajtásaikkal a nap érintésétől felengedett, s az zivatarok által felpuhított földet, hogy  ismét zöldbe borítsák a vidéket. Visszatér a élet a fák ereibe, rügy fakad, virág bomlik az erdei ágakon. Az alkony a hegyek megkönnyebbült sóhaját hozza nyugat felől, amint a fenyvesek álmosan előbújnak vastag hótakarójuk alól, a déli ég felől pedig a hazatérő madarak ismerős hangja elegyedik a távoli mennydörgés tompa zajával. A szélbe esőillat, a mezők, s a rétek lehelete vegyül. Ahogy minden élő felocsúdik a dermedtségből és lassan magára talál, a kikelet újfent kalandozni hív az ébredő természet rejtekébe.”

Isidor de Sedierta naplójából