M.A.G.U.S. Eredet #4: Bölcsek könyve

Sorozatunk következő részében megismerkedhetünk Ynev meghatározó könyveivel, melyekből ritkaságuk okán a szilánknyi tudásért is nagy árat fizetnek azok, akik képesek felmérni valódi értéküket és még nagyobb árat azok a balgák, akik nem ismerik fel a veszélyt mely ezeknek az információknak a birtoklása jelenthet. Ezen kívül egy korabeli újévi köszöntést is olvashattok a GuRúna egykori hasábjain, melyet könyvajánlók és ismertetők is tarkítanak. Kellemes könyvmolykodást kívánunk hozzá. Letöltés: GuruRúna2.93.2

M.A.G.U.S. Eredet #3: az első kaland

l21969332Játszottad már az első hivatalos M* kalandot? Igen? A Dreonnar küldetése nem az első hivatalos kaland volt Ynev világán. A legendás Gurúna hasábjain látott napvilágot az a történet, amelyen még a híres Fekete Dalnok is részt vett (a Karneválban is szerepel visszaemlékezése a gorviki kirándulásáról, amely során nemesi rangra tett szert). Nyulászi Zsolt tollából származik ez a kalandmodul ami több érdekes szilánkot tár fel az eredeti Gorvik hangulatából.

Felhívnám a figyelmet az érdekes és először és utoljára itt használt betűkódos megjelölésre a modul kapcsán, hogy milyen jellegű. Ez a kiegészítés is a GURU hasábjain jelent meg és technikailag az első Rúna megjelenés, ami filológiailag érdekes adalék lehet a M* rajongói számára. Nem egy egyszerű, lineáris és hagyományos történet, így magam részéről tapasztalt mesélőknek ajánlanám, hogyha szeretnék átadni a csapatuknak. Letöltés: GuruRúna1.93.1

M.A.G.U.S. Eredet #2: Rúna a Guruban

newspic.phpSokan bizonyosan hallottatok „mendemondákat” arról, hogy a Rúna nem az első hazai szerepjátékos magazinkísérlet volt. Sőt, a Rúna első száma mégcsak nem is az első száma volt A később ‘GuRunának’ becézett melléklete az egykori számítógépes játékokkal foglalkozó Guru magazinnak adott otthont a M* első szárnypróbálgatásainak. Azon belül is az első, próbarészben a szerepjáték mibenlétét járták körül. Letöltés: GuRuna 0

Érdekesség, hogy az újságban párhuzamosan futott a Mágikus Lapok című sorozat, ami ADnD témákkal foglalkozott. Azok mostanra elérhetőek az lfg.hu-nak köszönhetően. Ugyanerről a szerepjátékról szólt a ’90-es évek elején az 576 kbyte-ban a Fantazmagória rovat. Beláthatjuk tehát, hogy a hazai szerepjátékkiadás komoly médiahátránnyal indult el annak idején. De indult …

M.A.G.U.S. Eredet #1: Magisterium az Atlantisz magazinban

Most kezdődő sorozatunkban szeretnénk a M.A.G.U.S. világának és rendszerének eredetét bemutatni nektek. Több éves, évtizedes kutatú és gyűjtőmunka áll a sorozat mögött, mely során időt, energiát és pénzt nem kímélve szereztük be a mára már szinte hozzáférhetetlen műveket az utókor számára megőrzésre, hogy hiteles krónikáját adjuk kedvenc szerepjátékunknak és annak világának.