Vélemények és élmények a XVI. Hősök Napjáról

A hosszú út végén lenyergelünk és – szerszámolunk a lóról, majd abrakolás után a tűz körül ülve osztjuk meg egymással kalandjainkat. Tegyünk hát így mi is, akik a 16. HN izgalmai után hazatérve megpihenünk és átgondoljuk ezt a pár napot, amit Shalafi és Lucius jóvoltából egy másik, de ismerős sík fövenyén tölthettünk el. Visszatértünk a vadregényes Enysmon földjére, ahol alkut kötöttünk az „ördöggel” Pyarron ügyéért, leróttuk tiszteletünket a Farkas, a Sas és a Teknős totemjei előtt. Reméljük mindannyian jól éreztétek magatokat. Ebben a bejegyzésben van módotok megosztani egymással, velünk és az utókor okulására a regét, ami a felújított Alsónyéki kultúrházban esett meg velünk, a Kalandok Kontinensén! Találkozzunk legközelebb a Hullámkirályon és a Vándorkrónikák Táborban is!

XVI. Hősök Napja

Hosszú napok teltek el azóta, hogy elhagytuk a várost. Távozásunk nem volt a legdicsőségesebb de itt vagyunk és ez számít. Próbáltuk elkerülni a csatát és a vérontást ameddig csak lehet. Nem támaszkodtunk másra csak az ügyességünkre és az agyafurtságunkra hiszen tudtuk, hogy ha minden kötél szakad és szemtől szembe kell megállni velük akkor nem biztos, hogy ki tudunk tartani. Azt hiszem most eljutottunk az utolsó megoldáshoz. Ahogy végig nézek a társaimon látom rajtuk, hogy ők is elcsigázottak, hogy elegük van. Tekintetem lassan találkozott mindannyiukkal és a csendes párbeszéd eredményeként erőt vettem magamon és felálltam pihenőhelyemről. Sorra követtek mind ahogy az évek során mindig. Megigazítottam nehéz pikkelyvértem, felcsatoltam pajzsom és égnek emeltem pengém, hogy ezzel kérjem az istenek áldását – talán végső – küzdelmünkre. Ahogy szoborként próbáltam mindenki arcát megjegyezni utoljára minden harci kiáltásnál többet mondott ahogy az égbe emelt fegyvereken megcsillant és felszikráztak a fénysugarak ahogy felkelt a

Hősök Napja

XV. Hősök Napja(i) – Memento Mori

A XV. Hősök Napja kalandja több szempontból is különleges volt a számunkra. Nem csak azért mert nagyon szeretjük a 7tenger világát és magát a játékot, hanem azért is mert régóta szerettük volna kipróbálni magunkat, hogy milyen egy teljesen más típusú játékra megírni egy rendezvényhez méltó kalandot.

Úgy érezzük, hogy sikerrel vettük az akadályt és hatalmas élmény volt látni ahogy a karakterek felfedezik a történetet miközben mi kaland filmekhez és regényekhez hasonló jeleneteket próbáltunk eléjük varázsolni.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok ezen az utazáson és jó olvasgatást a kalandhoz amit a borító képre kattintva el is tudtok érni. Ezúton is köszönet érte Tairnak.

XV. Hősök Napja(i) – Beszámolók és élmények

Nehéz szívvel értünk haza, de csak azért tudjuk értékelni a jó dolgokat mert egyszer végük szakad. Emlékezni viszont mindig jó és a közösen eltöltött idők pedig velünk maradnak örökké. Nemsokára érkezik a kaland is, valamint néhány kép, hogy segítsenek felidézni a hétvégét. Ha van nektek is képetek kérlek küldjétek el nekem a vodli.jeno@gmail.com címre.

Ne tartsatok magatokban semmi élményt, osszatok meg velünk mindent!

 

XV. Hősök Napja(i) – Útravalóul

Már csak napok kérdése és találkozunk mindenkivel, álljon itt egy kis menetrend, hogy nagy vonalakban még is mi várható.

Október 20. – Nagyából dél magasságában érkezünk meg, onnantól mindenkit tárt karokkal várunk. Első nap csak vacsora van így aki korán jön úgy készüljön.

Október 21. – Vacsora előtt azaz 18 óra környékén tartunk egy megnyitót, utána pedig egy mesélői megbeszélést

Október 22. – Egész nap irány Théa, a játékok reggeli után kezdődnek minden csapat számára habitusától függően éjszakába nyúlóan akár, habár a tapasztalat szerint este 8-10-ig zajlanak, majd szabadfogású örömködés

Október 23. – Reggeli után, 10-11 órakor esemény zárás majd tábor elhagyása. Arra kérünk mindenkit, hogy a szemetet és ehhez hasonlókat ne hagyjuk magunk után.

Tábor pontos helyét ITT találhatjátok.

Végül Lucius segédletével egy karakterlappal kedveskednénk azok számára akiknek még digitálisan létezik a karakter. A képre kattintva le is tudjátok tölteni.

XV. Hősök Napja (i) – Szabad mesék

Először is egy közérdekű közleményként, mivel tudomásomra jutott, hogy több csapat is azzal küzd, hogy 5. embert keres, ezért a csapat létszámot 4-5 főre módosítottuk, így akik úgy érzik, hogy 4-en is bőven elegendően vannak nyugodtan küldje el a jelentkezését.

Szokásainkhoz híven idén is lesz lehetőség a szabad játékokra, így minden vállalkozó szellemű mesélőtől szívesen várjuk a kalandokat amiket szeretnének a nagyérdemű elé tárni. A kalandok kiírását kérlek küldjétek a vodli.jeno@gmail.com címre. Amire szükség lesz a leíráson felül, hogy hány főnek mesélnéd és, hogy a 0. vagy az 1. napra tervezed.

A jelentkezés ezekre a játékokra Október 1. -én 0:00-kor kezdődik, ahogy a korábbi években is megtapasztalhattátok.

Szabályok a jelentkezéshez: EGY kommentben EGY ember jelentkezhet EGY játékra. Mindenki csak a SAJÁT nevében jelentkezhet! A nem megfelelő jelentkezést törölni fogom!

XV. Hősök Napja(i) – Hangulatkeltő

Lucius és önmagam, tenmagam valamint szerény személyem tollából fogadjátok szeretettel a hangulatkeltő. Mint már olvashattátok a jelen kaland közvetlen előzménye lesz a korábban lemesélt és az oldalon is megtalálható Jó utat kalandnak, így ha valaki még nem játszotta javallott ez után lejátszani akár, ha más nem azért mert az a kaland is egy ilyen nagy és országot átszelő együttműködés eredménye volt egy Voul közreműködésével.

Az elkövetkezendő hetekben ki fog kerülni még egy hangulatkeltő, vagyis inkább egy bemesélő írás, ami egyszerre három bemesélést is fog tartalmazni, hogy minden csapat meg tudja találni a neki legszimpatikusabb fonalat a kalandba.

Jelentkezéseket továbbra is csapat szinten várjuk a vodli.jeno@gmail.com címre, kérünk minden csapat vezetőjét, hogy írja meg nekünk, hogy kik lesznek a csapat tagjai és, hogy hány éjszakára érkezik valamint milyen jellegű étkezést szeretne a tábor ideje alatt. A jelentkezésnek ez a módja Szeptember 15.-ig tart, de a karaktereket Október 1.-ig várjuk.

A táborral kapcsolatos információkat pedig ITT találhatjátok.

Nem is húzom tovább a szót, jó szórakozást kívánok a hangulatkeltőhöz.