Afrad és MagicHorse: Revans (a XXVI. Kalandorkrónikák Szerepjátékos Találkozó M.A.G.U.S. kalandmodulja)

Az április 29-én lezajlott 26. KK esemény kalandmodulján a 21 csapat Pyarron színeiben vehetett részt a Selmo nevű, prófétaosztályú katedrálishajó első hosszútávú küldetésén. Az Örök Város Bajnokai kampányba csatlakozó történet több korábbi szálat is továbbfont, lezárt és görget maga előtt a közelgő fináléra, de egy önmagában is lejátszható és -mesélhető, élvezhető alkotás korábban már bizonyított íróktól és tapasztalt kalandmesterektől.

A rendezvényről született beszámolókat itt olvashatjátok, illetve az alábbi kérdőív kitöltésével a karakteralkotás(ok) továbbvitelével kapcsolatos terveinkhez tehettek hozzá. A kalandot a játékosok az Aranymetszés típusó metódussal játszhatták le, amit ti is használhattok és kipróbálhattok, hogyha otthon szeretnétek lemesélni a történetet. A kalandhoz készült utolsó oldalakat A/3-as oldalakra nyomtattuk ki a rendezvényen, hogy átláthatóbb legyen a játékosok számára és Magyar Gergely jóvoltából a modulban feltűnő családok egyedi címereket is kaptak. Álljon itt a szerzők előszava is bevezetésnek:

Vélemények és élmények a XXVI. Kalandorkrónikákról

Szárazföld a láthatáron!

A Selmo és a kalandozók is révbe értek a tegnapi esemény kalandmoduljában. Úgy éreztük, hogy mindenki megtett mindent a jó atmoszféráért és nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy ti is így éreztétek e. Ebben a bejegyzésben tudjátok megosztani emlékeiteket, tapasztalataitokat a rendezvényről.

A rendezvény facebook eseményénél a hét folyamán felrakjuk a készült fényképeket több részletben is, a kalandmodul a hét közepén kikerül a honlapra és a hét végén számíthattok egy kérdőívre is, amit ha kitöltötök sokban segítitek a dolgunkat, hogy a következő alkalom is legalább ilyen jól sikerülhessen.

Addig is további jó kalandokat kívánunk, remélkük legközelebb is találkozhatunk a Hősök Napján sokatokkal és a nyári táborban (2023. augusztus 8-15.), ahol az Örök Város Bajnokai kampány régen várt fináléja kerül lemesélésre A kegyelt címmel.

Jó szelet …

XVI. Hősök Napja

Hosszú napok teltek el azóta, hogy elhagytuk a várost. Távozásunk nem volt a legdicsőségesebb de itt vagyunk és ez számít. Próbáltuk elkerülni a csatát és a vérontást ameddig csak lehet. Nem támaszkodtunk másra csak az ügyességünkre és az agyafurtságunkra hiszen tudtuk, hogy ha minden kötél szakad és szemtől szembe kell megállni velük akkor nem biztos, hogy ki tudunk tartani. Azt hiszem most eljutottunk az utolsó megoldáshoz. Ahogy végig nézek a társaimon látom rajtuk, hogy ők is elcsigázottak, hogy elegük van. Tekintetem lassan találkozott mindannyiukkal és a csendes párbeszéd eredményeként erőt vettem magamon és felálltam pihenőhelyemről. Sorra követtek mind ahogy az évek során mindig. Megigazítottam nehéz pikkelyvértem, felcsatoltam pajzsom és égnek emeltem pengém, hogy ezzel kérjem az istenek áldását – talán végső – küzdelmünkre. Ahogy szoborként próbáltam mindenki arcát megjegyezni utoljára minden harci kiáltásnál többet mondott ahogy az égbe emelt fegyvereken megcsillant és felszikráztak a fénysugarak ahogy felkelt a

Hősök Napja

Harmadik hangulatkeltő

Első gondolata a vödör keresése volt. Nem is annyira a hajó alig észrevehető mozgása miatt, inkább az előző esti feszültségoldó ivászat okán. Azok a nyamvadt tengerészek meg a rumjuk… Biztosan valami disznóságot is belekevertek. A gondolat elég volt a tizedes számára, hogy tudja mi is járt az előbb a fejében, és azzal a lendülettel fordult is a függőágyából, hogy gyorsan megtalálja a hőn áhított tárolóedényt. Nincs idő mérlegelni, hogy gondos társai készítették oda neki vagy valakinek már kellett, mert jön aminek jönnie kell. A toccsanás hangja alapján már nem volt üres.

Második hangulatkeltő

– Nézd, hogy pöffeszkednek! – köpte a szavakat a nagydarab, vörös hajú, ránézésre dokkmunkás egy nem messze elhaladó kompánia láttán.

– Hagyd már Bran! Engedd el! -csitította egy másik, valamivel nyurgább, inasabb társa.

A két jómadár munkásruhában készül nyolcad magával betérni a Matrózok Örömébe, hogy még az indulás előtti este kicsit kiélvezzék azon szolgáltatásokat, amiket – bármekkora is legyen az új hajó – valószínűleg nem lesz lehetőségük ott elérni. Ugyan bizonyosan lesz pár hordó ital is, amit mértékkel lehet kóstolgatni, de lesz ott tiszt is, hogy beugasson majd neki, ha úgy gondolja túl sokat isznak. Van állítólag Ellana szentély is azon a hatalmas, istenek verte bárkán, de oda az egyszerű munkás még Erionban is ritkán teszi be a lábát. Maradnak hát a kuplerájoknál és az utca széli kínálatnál. Talán lehet majd egy-két jót bunyózni, feszültséglevezetésként, de akkor meg mindig jönnek a katonák a fegyelemmániájukkal…

– Nem hagyom baszod! Én megdolgoztam, hogy ott lehessek a Selmon! Onnantól kezdve, hogy behajózott két éve, hogy a mindennel felcuccoljuk, katapulttal, flancos nemesi bútorokkal, minden lópikulával, güriztem szinte minden áldott nap. Ezek meg? Itt pöffeszkednek, mintha övék lenne a világ. Szórják a pénzüket, amit ki tudja milyen sírból csórtak vagy valami drágalátos, betoji nemes a zsebükbe tömött piszlicsáré kísérgetésért! Majd egyszer csak jön valamelyik ezüstkanállal a szájában született és az mondja, „Jaj! Kalandozók kellenek, különben elvesztünk! Jaj!”… – imitálja vékony hangon, grimaszolva.

Pár helyeslő morgás, bólogatás megy végig a társaságon a hangadó szavaira. Egytől-egyig olyanok, akik jogosnak érezték, hogy ez az út – jól fizető, nyugisnak ígérkező – az amiért ők az elmúlt hónapokban, vagy társuk esetében az elmúlt években dolgoztak. Igaz, félelmetesnek tűnik elsőre, hogy kihajóznak a nyílt Nyugati-óceánra, megkerülik a rettegett Kránt és levitorláznak egészen Elfendelig, a Kereskedő Városba, de ha jobban belegondolnak, a tenger felől ténylegesen szinte sosem jön semmi, legfeljebb tengerészek lódításaival megtűzdelt mesék. Krán már rég nem hallatott magáról, a kifelé küldhető emberei, lényei nagyrészét felőrölte a Manifesztációs háború. Ellenben itt, a szárazon mindenki a déli nomádokkal riogat. Hogy nem lehet az egyesült hordát megállítani! Szóval akkor már inkább a fizetett tengeri szabadság.

– Amúgy se tudom mire olyan rátartiak. Én is tudok ám fegyvert forgatni! Öt évet húztam le az erioni városi gárdánál! Nem egy ilyen paprikajancsit csomagoltam már össze a dokkokban.

Ismét bólogatás és elégedett mordulások sora.

– Na majd én megmutatom, hogy ilyen puhányok nem tespedhetnek ingyen felénk. – Mondandója közben legurított még egy pohár rumot. – Csak kerüljenek a kezeim közé, betöröm egy-két bájgúnár orrát, csak hogy tudják hol a helyük a ranglétrán! Brannal nem fognak szarakodni holmi életművészek és szemfényvesztők!