Swords Without Master: con Barde, in Flames (M* példajáték reboot) – 3 órás minijáték

Ki ne ismerné a M* híres példajátékát, amelyben Mirell, Dorten, Simonel és con Tibera (egymással csipkelődve, de) kiszabadítják a rabságban sínylődő társukat, míg a várúr, con Barde emlékezetesen csúf halált hal?
Ebben a kb. háromórás, rövid kalandban ezt a történetet fogjuk újra elmondani, pontosabban rebootolni. Rajtunk múlik, mennyiben játsszuk újra, mikkel egészítjük ki, és hogyan írjuk át. A végeredmény részben kellemesen nosztalgikus lesz, részben meghökkentően friss – de mindenképpen egyedi és megismételhetetlen.
Swords Without Master, a szabályrendszer újradefiniálta a szerepjáték határait. A szó eredeti értelmében storyteller (történetmondó) játék. Bár van benne játékvezető, aki összefogja a cselekményt, de játékosként a szokásosnál sokkal nagyobb ráhatásod lesz a történetre, mintha csak a társszerzőm lennél. Karaktered úgy fog működni, mint a novellák vagy regények hősei, így tetteinek valóban csak a fantáziád szabhat majd határt. E tulajdonságai miatt a játékot többen egyfajta “fikciószimulátornak” tartják.
A játék kezdőbarát, szabály-előismeretet nem igényel. 2-4 fő érdeklődőt várok, és elsősorban azoknak ajánlom, akik:
  • Kockacsörgés és szabálykombinálás helyett a történetszövésre szeretnek koncentrálni;
  • Vizuális típusok, szeretik elmondani (“lefesteni”) és elképzelni azt, mit és hogyan csinál a karakterük;
  • Nyitottak új játékokra és mások ötleteire, szeretnek meglepődni, együttműködni, improvizálni.

Tair presents: Fera Ex Machina (Shadowrun mese hangulatkeltő)

Hát ez is megtörténik. Nemhogy mesélek, de saját modult írok melyre 3-4fő jelentkezését várom. Karakteralkotást az SR3 szabály könyvbeli prioritás rendszer szerint várom. Bármilyen alfaj hozható ami időrend szerint adott. Kasztból is mármi hozható leszámítva dekásokat. Bocs. Ami fontos, hogy mindenki felírhat Háttérnek egy felhajtó/segítő személyt kit “Csütörtök”-nek hívnak. Egy szabadúszó erősen modifikált 20as éveinek végét kaparászó Dekás, ki inkább nevezhető már robotnak mintsem embernek. És eszerint várok egy rövidebb irományt vagy elküldve karakterlap+előtörténet mellé csatolva, vagy ott helyben szóban is ellehet mondani. Lényeg, hogy ismered, segített neked amikor valami nagyon balul sült el legalább egy éve. Az, hogy azóta tartjátok e a kapcsolatot? Rátok bízom. Csak a 3adik kiadás szabálykönyve és a fegyverek kézikönyve használható. Egyéb metavariánsok mint említettem használhatóak.

Metamorfózis (hangulatkeltő)

Alábbiakban következik az idei nyári táborunk központi M.A.G.U.S. kalandjához készült hangulatkeltő novella, amiben igyekeztünk reflektálni az évben történtekre Ynevvel és a játékosokkal kapcsolatban is, hogy szándékaink szerint (a majdani modullal egyetemben) egy személyesebb élményt nyújthassunk minden résztvevő számára és (remélhetőleg) örömére.

***

Metamorfózis

(hangulatkeltő novella)

Az utca hangjai lassabban múltak csak el, mint korábban. Ez is feltűnt neki. Az árnyak azonban mind elevenebben várták a sarokban, hogy átvegyék a lassan visszavonuló fény helyét. S mintha egyre mohóbban is tennék. Mire a földszintről felszivárog hozzá a vacsorára hívó himnusz első szólama evőeszközök fémes összekoccanása és fatálak tompa puffanásaként már azt is elfelejti, hogy pontosan hol van.

Vii: Egy jó kupa… valami (M.A.G.U.S.)

A Megbízó lehangoltan bámulta a Küldetéstárgyat. Olyan nincs, hogy valami _ennyire_ ne hagyja feltárni a titkait! Mennyire nem passzol _semmi_ ebben a tárgyban… saját magához! A kinézete egyszerű, a faragás rosszul kivitelezett, de ennek ellenére aprólékos. A kisugárzása döbbenetesen furcsa, és hát… érdekesen kettős.

Az asztrálmentál-pillantós, tudálékos Krad-pap várja, hogy visszatérjen a belső látása, az eredetkutatós szakértő hölgy transzban ragadt, az élő történelmes énekmondót pedig alig sikerült megtalálni a spontán képződő sötétséggömbben; azt mondta, órákat bolyongott bent, pedig nem is.

Közben pedig _nem veszélyes_ a holmi, hopp, megfogta, semmi, itt duruzsol a kezében. Nem olyan, mint, például – csak a realitások talaján maradva – egy korcssárkánypikkely vagy egy felrobbanó démonkapu.

Gulandro: Lovecraftesque /augusztus 13; 4 “játékos”/

“Az emberiség legősibb és legerősebb érzése a félelem, a legősibb és legerősebb félelem pedig az ismeretlentől való rettegés.” – H.P. Lovecraft

Az idei nyári táborban már (ahogy korábban is) többféleképpen közelítettük meg a Mítoszt és azon keresztül a Mester életművét. Meglehet istenkísértés, hogy a társasjáték, a klasszikus Call of Cthulhu szerepjáték és a Delta Green variáns mellett egy újabb lehetőséggel kecsegtessek a kozmikus horror megtapasztalására. Persze nem is tartom magamat akkora szakértőnek, mint Tanti, de ez a szándékomból nem von le azt hiszem.

Egy korábbi cikkben már igyekeztem kivesézni, hogy mit is nyújt a Lovecraftesque 2-3 órás játékülése és mennyiben is tér el a hagyományos szerepjátéktól, de úgy gondolom, hogy ezt is inkább élőben és gyakorlatban lehet a legjobban megérteni. Akkor pedig miért ne adjak rá lehetőséget? Ezért is várok maximum 4 “játékost” (igazából résztvevőt) a tábor hatodik estéjén (vacsora után) augusztus 13-án egy (vagy több) játékalkalomra. Felkészülni különösebben nem kell, H. P. Lovecraft munkásságának ismerete nem szükséges, de előny. Terveim szerint legalább egy előre megírt scenario mellett egy teljesen szabadabbat is játszunk majd (hogyha belefér és van rá igény), ha már mindenki számára tisztább a “rendszer”.

“Az igazság nem tetszeni rendeltetett.” – H. P. Lovecraft