Nagy Dániel: A kincses térkép

M.A.G.U.S. terén az új évad egy lapozgatós könyv kiadásával kezdődött el. Ez a fiatal ága a könyvsorozatnak immár harmadik részéhez ért el, és azon belül ígéretének megfelelően folytatja az első kötetben megszemélyesített fejvadász kalandjait. Bár a lapozgatós könyvek még mindig igen idegenül hatnak a M* könyvek között, már az előző részben találhattunk annyi fejlődésre utaló jelet az elsőhöz képest, hogy nem lehetett leírni őket. A sorozat immár harmadik kötete még mindig tekinthető próbarepülésnek kiadójától.

A harmadik nekifutást pedig már saját névvel jegyzi a magyar szerző, Nagy Dániel. Izgalmas kérdés, hogy elegendő-e az ismert logó alatt megjelenni, hogy az alapvetően angolszász nevekkel dolgozó stílus rajongói figyelemre méltassák a művet. Azonban mivel az utóbbi időben már annak sem nagyon voltak olvasói, így kérdés inkább az, hogy érdemes-e monopóliumot birtokolni egy nem létező piacon.

Az új könyv külsőségek terén nem sokat változott. Ezek, hogyha első alkalommal az újdonság erejével hatottak is, mostanra igazán újragondolásra szorulnak. Kezdve a három kötet óta statikus borítókoncepcióval, ami kitartóan valami arcbaugró-rövidpengés-fegyveres, most kivételesen egy nő. Ez utóbbi Kovács Péter munkája, amely különösebben nem csúnya… csak kezd unalmassá válni. Külsőségek terén még mindig ott van maga a sorozatcím, de hát azzal gondolom nem lehet mit csinálni már.

Aztán fellapozzuk a Kincses térkép című könyvet magát. Biztosan nem volt más alternatíva erre? Valahogy azért a regényeknél is megoldják, hogy ne olvassunk Bosszú vagy Gonosz Király című alkotásokat sorra. A lapozgatós könyvek tematikájából kiindulva lehetne majd Lezárt láda és Veszélyes szörnyeteg is. Félreértés ne essék, amikor én írtam lapozgatós könyvet a baráti társaságomnak, annak is Elrabolt hercegnő volt a címe, de voltam is vagy tíz éves hozzá.

Az első röpke húsz oldal megismertet minket a lapozgatós könyvek milyenségével, a sorozat jellegzetes ‘közédobásos’ rendszerével (ami alól én fel vagyok mentve), és a megszemélyesítendő karakterrel. Az immáron második szintű fejvadászunk már megtanulta a pszi képességét is az első könyv óta (engem mondjuk tökre érdekelt volna, honnan és hogyan) és magánzóként tengeti életét Erion városában, ami persze hamar leapasztja kezdeti tőkéjét.

Szerencséjére vagy éppen szerencsétlenségére egy kocsmai kártyajátékban úgy adódik, hogy adósa marad egy gyanús külsejű alaknak, aki ezért egy levél kézbesítésével bízza meg. Erről a titokzatos okmányról derül ki hamarosan, hogy egy igazi KINCSES TÉRKÉP. Az ebből eredő izgalmas kalandjaink révén előbb a rettegett Nekropoliszt, majd a Sheral közeli bérceit is bejárhatjuk, amíg eljutunk a három lehetséges befejezés valamelyikéhez (vagy négy, ha az erőszakos halállal való elmúlást is ideszámíthatjuk).

Amit igazán jó szívvel el lehet mondani a könyvről, hogy szórakoztató. Vannak kifejezetten hangulatos részek, mert az előző könyvekre jellemző intrikázás háttérbe szorul. Persze nem teljesen, és ennek az lesz a következménye, hogy olykor nem is igen tudjuk, miért is megyünk bárhova egyáltalán. Remek lehetőség, hogy a könyv egy pontján kísérőket választhatunk magunk mellé, amely döntésünk aktívan kihat a későbbi eseményekre is. Érezhető, hogy a könyv írója maga is játszott már ilyen műveket vagy legalábbis tudta, hogy mit csinál és ez megnyugtató.

A belső illusztrációkról elmondható, hogy egyszerűek. Értékeltem ezt a kezdeményezést, hogy most fekete alapon fehérrel visszük fel a látnivalót, de a végeredmény nem lett valami szép. Legalábbis igen ingadozó: a karakterválasztós kép remek, de a szembejövő szerzetesek vagy a falon átmászás csendélete átlagos. Molnár Andrea munkáját ezzel nem akarom becsmérelni, hiszen ilyen könyvben nem feltétlenül kell nemzetközi szintet megugrani. A gond igazából az, hogy a pontokat elválasztó apró grafikák hiányában így a nagyobb képekre vándorol a figyelem.

A Kincses térkép minden hibája ellenére is kellemes olvasmány. Újabb látványos fejlődés a sorozatban. Még mindig félő azonban, hogy a harcrendszer kötöttségei és a hangulatos grafikák nélkül előbb találkozik majd saját korlátaival, mint a saját közönségével. Évnyitó darabnak azonban kifejezetten reménykeltő és bár még nincs hír róla, a negyedik részre is kíváncsi leszek az eddigiek után.