Abban a korban, amikor az előadók versengeni látszanak a vásárlók kegyeiért, hiszen egyre vadabb tartalmakkal látják el a zenei cédés kiadványokat (képregények, dvd mellékletek, szobrocskák) vannak olyan alkotók, akiknek nincsen szüksége ilyesmire. Ilyen előadó Loreena is, akinek rajongói miután letöltve meghallgatják legújabb albumait pironkodva haladnak el minél előbb ugyanazt eredetiben is megvenni. A varázs része ez is.
Mi a titka annak a nőnek, akinek koncertjein gyakorlatilag szívesen ázik el a közönség? Mindenekelőtt az őszinteség, ami sugárzik dalaiból. Minden kinyilatkozása, minden megnyilvánulása olyan természetes nyitottságról árulkodik, amit minden nő megirigyelhet és minden férfinak vonzó lehet. Ez akár egy jól sikerült marketing fogás, akár a valóság lassan második évtizede tartja hatalma alatt a kitartó és többgenerációs rajongótábort.
Az új album megjelenése előtt már lehetett az interneten belehallgatni a közelgő dalokba és megízlelni azok zamatát. No nem mintha az a veszély fenyegetett volna, hogy egy erőteljes stílusváltással trash-metál köntösben üdvözölhetjük viszont az érdekes arcú dívát: az album inkább erőteljes visszatérés a gyökerekhez mint bármi egyéb.
Erőteljes nép dalok és masszív háttérzene az új album gerince, ami kilenc számot foglal magába. Mindegyik szám olyan amire egy szüreti ünnepen jó kedéllyel kérnéd fel azt a lányt akit már egy éve nem mersz megszólítani („The Star of the county down.”). A címadó dal ezzel ellentétben inkább a misztikus kelta hangulatra épít, amitől még a jeges, ír partoknál tomboló óceán is visszatartja a lélegzetét, hogy a fövenyen halkan daloló nő jobban hallatszódjon.
A cím egyébként könnyen párhuzamba hozható a 2006-os ír szabadságharcos film témáival (otthon, haza, hagyomány, kötelesség, család). Ez itthon Felkavar a szél címmel jelent meg és terjedt el, a Michael Collins időszakba repítve minket az angol-ír együttélés nehezebb korszakába.
Nem merném összehasonlítani az albumot személyes kedvencem, a Book of secrets mesterművel. Nem is azért, mert ne állni azt ki, sokkal inkább mert Loreena alkotásainak jót tesz az idő és évekkel később visszahallgatva sokkal elevenebb tartalommal és érzéssel tudjuk újra megélni őket. Elsőre is nagyon hatásosak, de soha nem veszítenek az erejükből. Nem úgy mint egyes recens metál előadók, akiknek erőltetett új albumait többször kell meghallgatni, hogy ne érezzük kidobott pénznek amit a rajongásunkért megfizettettek velünk (igen, rád gondolok Therion).
Az egész album komolyan visszarepít a Gyűrűk Ura : A Gyűrű Szövetsége hangulatba, ami akkor zeneileg nem kevés áthallással használta fel az akkor már népszerű énekesnő rajongótáborának kialakult igényeit. Ezzel az albumával furcsa, bizsergető érzést kelt, mintha az ezredforduló megint csak előttünk lenne. Aztán erről mindenki eldöntheti maga, hogy jó lenne e ez neki.
Abban a korban, amikor az előadók versengeni látszanak a vásárlók kegyeiért, hiszen egyre vadabb tartalmakkal látják el a zenei cédés kiadványokat (képregények, dvd mellékletek, szobrocskák) vannak olyan alkotók, akiknek nincsen szüksége ilyesmire. Ilyen előadó Loreena is, akinek rajongói miután letöltve meghallgatják legújabb albumait pironkodva haladnak el minél előbb ugyanazt eredetiben is megvenni. A varázs része ez is.
Mi a titka annak a nőnek, akinek koncertjein gyakorlatilag szívesen ázik el a közönség? Mindenekelőtt az őszinteség, ami sugárzik dalaiból. Minden kinyilatkozása, minden megnyilvánulása olyan természetes nyitottságról árulkodik, amit minden nő megirigyelhet és minden férfinak vonzó lehet. Ez akár egy jól sikerült marketing fogás, akár a valóság lassan második évtizede tartja hatalma alatt a kitartó és többgenerációs rajongótábort.
Az új album megjelenése előtt már lehetett az interneten belehallgatni a közelgő dalokba és megízlelni azok zamatát. No nem mintha az a veszély fenyegetett volna, hogy egy erőteljes stílusváltással trash-metál köntösben üdvözölhetjük viszont az érdekes arcú dívát: az album inkább erőteljes visszatérés a gyökerekhez mint bármi egyéb.
Erőteljes nép dalok és masszív háttérzene az új album gerince, ami kilenc számot foglal magába. Mindegyik szám olyan amire egy szüreti ünnepen jó kedéllyel kérnéd fel azt a lányt akit már egy éve nem mersz megszólítani („The Star of the county down.”). A címadó dal ezzel ellentétben inkább a misztikus kelta hangulatra épít, amitől még a jeges, ír partoknál tomboló óceán is visszatartja a lélegzetét, hogy a fövenyen halkan daloló nő jobban hallatszódjon.
Az egész album komolyan visszarepít a Gyűrűk Ura : A Gyűrű Szövetsége hangulatba, ami akkor zeneileg nem kevés áthallással használta fel az akkor már népszerű énekesnő rajongótáborának kialakult igényeit. Ezzel az albumával furcsa, bizsergető érzést kelt, mintha az ezredforduló megint csak előttünk lenne. Aztán erről mindenki eldöntheti maga, hogy jó lenne e ez neki.
Loreena Mckennitt – The wind that shakes the barley
Hihetetlen hangulata van….
Igen, könnyen átsegít nehéz időszakokon és nem is kér vámot. Elázik az ember a koncertjein, de ennyi belefér. Úgyis új telefont kellett volna már régen vennem. 😀 Ez az albuma is tetszik.
opsz, már meg is jelent Magyarországon is? én még anno e-mailban csak a külföldi beharangozót kaptam meg… 🙂 mielőbb beszerzem és én is meghallgatom… 🙂 csak úgy, mint a Theriont… :-PPP
természetesen a kettő nem egy és ugyanaz… 🙂
Na azt hiszem én is szert teszek rá, ha már így méltatjátok.
Hmm ez tényleg jó, lehet, hogy beprobálom az egész albumot.
Ismét tágult a tudatom nektek köszönhetően! 🙂 Kellemes egy anyag!