Nem könnyű ennyi idő múlva fogást találnom az évekkel ezelőtti eseményeken. Nem teszi egyszerűbbé dolgomat az sem, hogy valami egészen különleges és sokak számára fontos dolog jött létre akkoriban. Persze az is elképzelhető, hogy mostanra már az egykori résztvevők emlékezetéből is kifakult vagy ifjúi bohóságnak tetszenek a régi lelkes alkalmak.
Hosszas elmélkedés után arra jutottam, hogy nem részletezem hogyan és honnan indultunk, ahogyan azt sem tisztem egyetlen szemszögből elregélnem hogyan ért véget egy korszak az életünkből. Sokkal fontosabbnak érzem mindazt, amit elértünk, amiket közösen átéltünk és még inkább azokat az erőfeszítéseket emlegetném fel, amelyek az egymás megértésére és elfogadására irányultak.
Visszagondolva rémisztően idealista és legfőképpen naiv elgondolás hívta életre az egészet. Tudni kell, hogy ezekben az években a szerepjáték és szorosabban a M.A.G.U.S. szerepjáték nagy változásokon ment keresztül. Ez utóbbi határozta meg mindig is a hazai közhangulatot és ebben az időben egy népszerűtlen törvénykönyv és egy kiadócsere után igencsak felborzolódtak a kedélyek.
Ugyanakkor nagyon sokan szerettek és szerettek volna játszani. Akkoriban teltházzal mentek a legkisebb rendezvények is, akármilyen gyéren is voltak meghirdetve, a nagyobbakon pedig majd kirúgták a ház oldalát a résztvevők. A szélessávú internet terjedésével egyre többen szerettek volna mélyebben megismerkedni a kedvenc szórakozásukkal. Kiváló fórumos közösségek és rajongói honlapok születtek meg ebben az időben.
A találkozókon gyakran és többször együtt mesélő, összeszokott kalandmesterek alapították meg végül a Rendet, amelynek legfontosabb célja volt, hogy a versenyeken minél jobb játékot biztosíthassanak a résztvevőknek. Ezt úgy képzelték el, hogy heti rendszerességgel találkoznak úgy nevezett „rendi gyűlések” alkalmával és tapasztalatot cserélnek, illetve igyekeznek fejlődni egymás által a szerepjátékos rendszerek és mesélési módszerek megismerésében.
Nyitott kérdés volt, hogy ezt milyen formában teszik, hiszen rendre előkerült a jogi kérdés, hogy tulajdonképpen milyen egyesülés az övék. A fent említett idealizmus vezetett a rendi forma tűzön-vízen való megtartásához. Legendás az a naiv kiállás a közönség elé, amellyel a Rend először mutatkozott be. Okulva a kapott kritikákból a „bérmesélők” visszafogottabban hangoztatták azon túl a Rend ügyeit. Tették ezt helyesen, hiszen fontosabb volt a céljuk.
Ahogyan addig is, megalakulásuk után is rendszeresen vettek részt rendezvényeken. A heti kapcsolattartásnak köszönhetően és annak, hogy valóban szükség volt rájuk ebben az időben az ország legkülönbözőbb pontjain mesélhettek. Közösen szervezték meg az utazásokat és a kapott kalandokat közösen átbeszélve, ha lehet sok mesélőnél felkészültebben ülhettek le a csapatokkal szemben. Aki tudja milyen egy versenyen másnapos, felkészületlen mesélőt kapni az tudja csak igazán értékelni ennek a fontosságát.
Emellett a Rend saját rendezvénysorozatba is kezdett, amely a Nyílt Mesélés néven a Schönherz kollégium épületéből végül a CD-Fű teázóba költözött. Ez az esemény végül tíz kerek alkalmat ért meg és annak ellenére, hogy az első ilyenen egyetlen csapat vett részt a későbbiek sokszor túljelentkezéssel is mentek egy-egy lefedett biliárdasztalon. Az utolsó Nyílt Mesélésen a résztvevők egy emlék medált kaptak a Rendtől. Ezzel a koncepcióval később más rendezvénysorozatok is megpróbálkoztak, hasonló kivitelezésben és szándékkal. Ma is akadnak ilyenek az országban.
Ahhoz, hogy kéthavonta lehessenek Nyílt Mesélések az kellett, hogy akkor éppen ne legyen más rendezvény. Ehhez még inkább az kellett, hogy a Renden keresztül a különböző találkozók szervezői egyeztetni tudták az időpontokat és ritkábban szerveztek egymásra versenyeket és táborokat is. Ez persze nem volt minden konfliktus nélkül való és sokszor nem is sikerült elérni, de elindult egy törekvés, hogy a rendezvényszervezők tartsák a kapcsolatot egymással a játékosok érdekében és ez jó. Ennek is köszönhető többek között, hogy mostanra a legtöbb magyarországi szervező személyesen is ismeri a másikat, egyezteti az időpontokat és hajlandó együttműködni is a résztvevők érdekében.
A versenyek menetében is sokat újított a Rend. Egészen a kiírástól a díjazásig volt egy kialakult forgatókönyv, amit rendhagyó kivételektől eltekintve minden találkozón sikerült betartani. Ilyen volt például a hangulatkeltő novellák bevezetése vagy az a tapasztalati pontokkal számoló karakteralkotás, amelynek különböző változatait használják minden hivatalos vagy félhivatalos versenyen az országban. A pontozási rendszerekben, ha nem is újított sokat a Rend, de a csapatnapló bevezetésével a mesélőhiányban szenvedő táborok alkalmával is megkönnyített a mesélő forgásban résztvevő kalandmesterek dolgát.
Talán éppen ezért, mert igyekeztek kitartani a kialakult elképzeléseik szerint és elérni azt, hogy standardot teremtsenek ezen a területen nagyon sok kritika érte a Rendet továbbra is. Az, hogy szerettek volna minél több mesélőt bevonni az önképzésbe egyesek szemében „kiégett és kihalt lelkű” embereknek állította be őket és már a megnevezésüket is nagyzolásnak érezték sokan. Azzal együtt, hogy soha nem kértek vagy kaptak a mesélésért pénzt, baráti alapon tartottak fent közösen egy honlapot szándékosan nem lettek egyesület vagy alapítvány, ami valóban kiadásokat és kötelező „nem-szeretem” dolgokat vont volna maga után.
Más, új utat választottak a Rend tagjai. Olyat, amire nem volt példa a szerepjáték rövid történetében. Valódi barátságok születtek közöttük és egyfajta bajtársiasság is, amit azok is éreztek, akik játszani ültek le hozzájuk. Rendszeres volt, hogy a versenyek vagy nyílt mesélések időhiány okán be nem fejezett kalandjait személyes találkozások alkalmával folytatták vagy, hogy játékosok a következő versenyen már, mint meghívott mesélők vagy Rendtagok vettek részt.
A mai napig megtiszteltetésnek érzem a közös meséléseket kalandmestertársaimmal. Végiggondolva azon a sok versenyen, táboron és találkozón szinte el is felejtem a személyes ellentéteket vagy a végül a Rend megszűnéséhez vezető emberi gyarlóságokat. Magam sem az első, sem az utolsó nem voltam, aki így vagy úgy, de elszakadt a Rendtől. Egy régi barátom dalszöveggel búcsúzott el anno. Én is ezzel szeretném megköszönni a közös éveket.
„Van aki jó volt, azt megköszönöm
Van aki rossz volt, azt elkerülöm
Van aki nem volt, az már sose jön
Nem haragszom, én nem haragszom senkire.”
A Kalandmesterek Ezüst Rendje nevében köszönöm meg minden egykori játékosunknak és mesélőnknek a közös élményeket, találkozókat, versenyeket, táborokat és játékalkalmakat.
Szomorú, hogy megszűnt a rend. Meglepett bár azt már régóta tudtam, hogy nem igazán aktívak!
Én személy szerint nem sokat tudtam a Rendröl, csak anynit h létezik és ismertem pár tagot, de így elolvasva igen nagy veszteség nekünk szerepjátékosoknak a nem létezése
…ezt szépen megírtad.
Bár nem érzem épp aktuálisnak a témát, de örülök, hogy ez is megszületett – őszintén szólva hiánypótló a dolog, hisz’ sosem tettünk pontot egy elkezdett mondat végére. A magam részéről örülök, hogy ott lehettem az első perctől az utolsóig ebben a kezdeményezésben, ezért úgy érzem, nekem is hozzá kell fűznöm néhány gondolatot…
Valószínűleg kevesen voltak, akik ebben az érában ne hallottak volna a Rendről. Viszont még kevesebben voltak azok, akik ismerték is őket, és talán még kevesebben, akik tudták, mit tettünk le az asztalra. Én személy szerint életem végéig büszke leszek rá, hogy a tagja lehettem…
Mi is a „Rend”?
Egy olyan korszakban született, mikor a MAGUS (és egyben a magyar szerepjáték közélet) egy hihetlen mélypont felé kezdett sodródni. Akkor még naív azt hittük, ennél nincs lejjebb… 2004-ben kezdődött minden, az Átjáró Napon – akkoriban patináns, mára megszűnt – szerepjáték találkozón. Versenyeken meséltünk, kalandmesterek voltunk, és úgy gondoltunk az összefogásunk az rpg közélet javára válhat.
Hetente találkoztunk, tapasztalatot cserélünk – ki hogyan mesél? – egymásnak kitalált sablon szituációkat, „KM-gyakorlatokat”, röngtönzött kalandokat meséltünk, hogy mindenki tanulhasson a másiktól. Soha eddig ennyi „verseny mesélő” nem gyűlt még össze, hogy tapasztalatot cseréljen. A célunk egyszerű voltuk: igényes találkozókat szervezni a játékosoknak. Bárhova mentünk, ahova hívtak, és találkozókat szerveztünk, mikor volt rá időnk. Olyan alapokat igyekeztünk lefektetni, amire a most szerveződő találkozók építkezhetnek:
– legyen tesztmesélés, ahol a leendő KM-ek teszik próbára a kalandot
– legyen egyeztetés a leedenő KM-ekkel, hogy észrevételeikkel-ötleteikkel kiegészíthessék a kalandot
– a mesélők legalább egy héttel a verseny előtt megkapják a kalandot
– a mesélők készüljenek fel a kalandból (ne legyen ‘bocsi srácok, hajnalban olvastam át’)
– a találkozón legyen ‘tartalkék KM’, ha valaki késik vagy nem jön el
– a pontozás összehnagolt legyen, egységes szempontok alapján
– a díjazás legyen arányos a nevezési díjjal, és álljon rendelkezésre a találkozó kezdetén
…emlékezetből idéztem, sok dolog kimaradt még, de akár hiszitek akár nem, ezeket az alapokat a Rend fektette le. De amikor megalakultunk, ez koránt sem volt annyire egyértelmű, mint manapság. Az a találkozó, ami válallata ezeket a „feltételeket” cserébe biztosra vehette, hogy 12 felkészült KM megy el a rendezvényre, akik önköltségen utaztak az országban bárhová, és egy „köszi srácok”-nál sosem kért többet.
Olyan nagymúltú rendezvényeneken vettünk részt mint annüó a Veszett Főnix, Átjáró Találkozó, Pajkos Póni, Seregszemle, Kardok Ünnepe, Kalandmágus Bajnokság. Nem akarok hamis érzeteket kelteni, de ezek a találkozók sorra megszűntek, vagy „ezüstrendes” vette át a szervezésüket. A lényeg, hogy mi is nekiálltunk saját rendezvényt szervezni: ők lettek a Nyílt Mesélések.
Hogy mi ez? Iksz mennyiségű mesélő leszabadul egy teázóba, levisz magával kalandokat, amikből felkészől, és várja a játékosokat: hogy bárki letévedjen és játszon. Történt ez az első néhány alkalommal lagyamatag érdeklődéssel, később abszolút túljelentkezéssel. Miről is szólt ez? Te jelentkezel, mi mesélünk! Bárkinek, amit csak szeretne. A KM-et te válszatod, a kalandokat mi írjuk. Próbálj ki bármilyen rendszert, bármilyen szintre, bármilyen kalandot… mi azért vagyunk, hogy te jól érezd magad. Belépődíj nincs, kötelező szendvics/tea fogyasztás van. Ebből mi fejenként átlag ha 100 Ft-ot látunk, hát sokat mondok… Várjunk, de akkor ez mért is éri meg nektek? Jah, hát sehogy… kb. ingyen volt a teánk… Akkor mi a fa**ért csináljátok, ha nem éri meg? Mert elköteleztünk magunkat a szerepjátékos közélet ápolása mellett… Naív, mi? Az…
Meg persze volt pár nagy dobásunk… Volt amikor elhittük, a magyar találkozókat egy igényes szintre tudjuk hozni, ahol: gonddal megírt kalandot fogunk mesélni, amit kellően és megfelelő idővel teszteltünk. Ahol igényes környezetben játszhattok, felkészült KM-ekkel, érdemi díjazáslért, hozzáértő szervezés mellett. És volt, hogy nagyon közel jártunk hozzá, hogy meghonosítsuk a ‘rendezvény szervező kultúrát”.
A mai napig sajnálom, hogy mindez pusztán azért hiúsult meg, mert emberek vagyunk és ostobák. De büszke vagyok rá, hogy ezek között az ostobákat és naívak közt lehett.
Köszönöm nektek és hálás vagyok a belefektetett munkátokért: Amund, Benbe, Dragon, Gangler, Gregoire, Jagger, Mazsinó, SAS2000, Sogron valamint Condorius, Ramses, Komattre, Lathan és Hóegér
Pax tecum narratorum ordo argenteus!
Gambit
Kiváncsivá tettetek végül mirét szünt meg a rend? Aztán ha nem akarjátok leírni itt, hogy ne legyen belőle sértődés akkor írjátok meg emailben,, persze ha nem nagy kérés.
Tényleg!
Restellem, de én egyetlen ilyen nyílt mesélésen sem voltam! 🙁
Amikor anno elkezdtétek, akkor még azt gondoltam, hogy ez a Ti kis találkátok, ahol a mesélők képzik magukat és egymást (akkor részben eltaláltam)! De azt nem tudtam, hogy ott kalandozni is lehetett! 😮
Emlékszem, tavaly ősszel kérdeztem az egyik KM-et a Kalandorkrónikák alatt, hogy vannak-e még ezek a KM „továbbképzések”, találkozók! csak vigyorgott rám, hogy nem érti, miről is faggatom!
Na, akkor már leesett, hogy ez nincs egy ideje! Sajnálom, mert én is úgy gondolom, hogy a jó minőségű mesélés, kaland megalkotás, verseny szervezés mind-mind életben tartja a szerepjátékos közösséget! És úgy gondolom, hogy Ti nagyon sokat tesztek azért, hogy e közösség jól érezze magát e világban, és mindig elégedetten távozzon egy-egy verseny/tábor/rendezvény után!!!
Mondom ezt még akkor is, ha szinte majd’ minden verseny után találok valami kritizálni valót, és ezt itt ráadásul meg is osztom mindenkivel! 😀
Egyszóval („küfffőőőődiűűűl”) Respect! 🙂
hmm… megboldogult SF-es Átjárónapok… 🙂 kettőn is sikerült részt venni… 🙂 az egyiken Gambit mesélése mellett (csak ne lett volna az a fránya osztálykirándulás :D)
meg aztán a Nyílt Mesékre is a Teázóban… 🙂 abból is csak 1-2 csurrant-cseppent… de mégis jó érzés volt együtt tudni a társaságot… 🙂 meg aztán, emlékeim szerint mellékszálként, mintha társasjátékos szervezések is lettek volna, de az szerintem már valamennyire belsős program lehetett… 🙂
meg amikor a Kardok Ünnepén, egyetlen csapatként indulva DND d20-as rendszerében (míg a többiek MAGUS-t játszottak), Amund mesélt nekünk… 🙂 máig nem értem, hogy miért tartják véreskezű KM-nek… 🙂
és még gondolom sok más kellemes élmény fűződik ehhez a társasághoz… és azt hiszem akkor kezdtem érezni a vég leheletét, amikor a weboldaluk nem lett frissítve… illetve megszűnt… csak azt remélem, hogy amit adott a Rend tagjainak, az jó volt, és tovább él bennük, úgy, mint bennünk, játékosokban… 🙂
Gambit kezdeményezéséhet, vagy bejegyzéséhez még annyit szeretnék szólni, hogy próbálkoznak hasonlóval (mármint a mesélői tapasztalatok összefuttatásával ) a keleti végeken… cikk itt:
http://mentalcsavar.hu/showthread.php?id=48
A probléma az, hogy ott is megjelenik az emberi gyarlóság 🙁 még mikor kezdték egyszer megkérdezték mi a véleményem a modulról és az alkotási rendszerről. Amióta elmondtam a véleményem, nem hívtak mesélni sosem! Amikor elmentünk játszani ez 3 alkalommal történt meg. Egyszer borzasztóan rossz modult kaptunk, egyszer a km többet főzött mint a játékkal foglalkozott volna, egyszer pedig szántszándékkal a kivégzésünk volt a cél. Lehet minden km-nek más a stílusa de ez elég volt ahoz hogy elvegyék a játék kedvünket! Tapasztalt játékos vagyok, Kevésbé tapasztalt mesélő de mondhatom hogy a nagyoktól tanultam mind a játék fortélyait mind a mesélést! Ezért engem rendkívül bánt hogy „idegen” játékossal így bánnak. De ez csak az én véleményem minden nem klappolhat. Még egyszer majd megpróbálkozok velük, hátha szerencsétlen voltam eddig.
cather: mihez is kapcsolódik a hozzászólásod? a KER-hez vagy a Mentálcsavarhoz? melyik modulról kérdezték meg a véleményed, és mit mondtál?
Köszönöm!!!
Előszőr úgy gondoltam ennyit írok…aztán valahogy előjöttek dolgok…
Szép emlék volt, és azt hiszem meghatározó volt az egész eddigi életemre. Amit olvastok Amund, és válaszként Gambit levelében… nos mit mondjak…. igaz…
Volt asszem egy olyan kérdés, hogy miért lett vége. Mert így kellett lennie. Vagyis inkább sosem zárult le igazán… azt hiszem mindannyiunkban benne van. Olyan rengetegszer gondoltam rá, és szerintem mások is a csapatból…
Egyébként tudom vicces, de megvan egy CDn lementve minden mozzanat emlékként. Megőríztem… Emlékbe azokért a fantasztikus percekért amiket okozott. Még a honlap, a teljes levelezés ( még az első levél is ami az Átjáró nap után gyülekezésre hívja a KMeket a CDfűbe 13an jöttek el ), az összes modul, az átjárónapok költségvetése, a poszterek, az emlékmedál amit csináltattam, a köszönölevelek a rendezvények szervezőitől ahol az Ezüst Rend mesél ( sok ilyen volt ).
Miért csináltuk…?
Annó emlékszem ezer, és ezer vád ért minket, hogy biztos pénzért, hatalomért, és stb, stb… Gondolom azóta bírálóink is felnőttek, talán már családjuk is van, esetleg már nem is játszanak… Vajon eszükbe jut? Kötve hiszem…
Gambit jól fogalmazott azért csináltuk, mert hittünk benne, hogy jót teszünk… Jót tettünk? Ezt mindenki ítélje meg maga.
Mitért is szépek akkor az emlékek?
Mert életreszóló barátokkal lettem gazdagabb!!! ( Sas, Jagger, Mazsi még mindíg együtt játszunk nemde, és javarészt a többiekről is hallok, vagy nagyritkán örömmel látom őket)
Mert érzem nem volt hiábavaló.
Mert amikor találkozom a Nyilt mese résztvevőivel néha akkor boldog perceket idéznek fel bennem. Mert tudom vicces de megismernek, így lassan évtized múltán is.
Na és az emlékek ömlesztve
Hajnalig tartó viták egyes modulokról amit rendezvényeken meséltünk
A csapat akik imádták, hogy olyan csodálatosak a rózsák, nos megkapták a folytatást…
A késő esti munkahelyi fusi modulnyomtatások vagy ezer oldal terjedelemben egykét tábor esetében
Autózások vidékre, volt olyan ahol félúton Szombathelyre derült ki, hogy nincs nálam se jogsi se forgalmi 😀
A Nyílt mese amelyiken a CDFŰ tulajdonosa elfelejtkezett a rendezvényről, és szinte úgy rángattam ki az ágyból, és majdnem be kellett állnom a pultba dolgozni ( erről asszem nem sokan tudnak 🙂
Az emlékmedál amit a marha gyártó bronzban csinált meg, és szombaton idegrohamot kaptam amikor megláttam, de csak lenyomtam a torkán, hogy néhány órán belül ezüst legyen, és kész 🙂
Amikor nemegyszer táborokban hajnalig tartó szenvedve röhögés volt a mesélői szobában…
A parázs viták a mára kialakult karakteralkotási rendszerről
és még sorolhatnám…
Szóval
Köszönöm Amund, hogy megírtad. Szép volt tőlled!
A többieknek pedig Benbe, Gangler, Gregoire, Jagger, Mazsinó, SAS2000, Sogron valamint Condorius, Ramses, Komattre, Lathan és Hóegér nektek pedig köszönöm, hogy voltatok, vagytok, és lesztek…
Nem halhat meg ami öröklétig áll… 🙂
Dragon ( Ress Róbert )